Ilyenek Majoros Áron Zsolt tömegember prototípusai

Majoros Áron Zsolt tizenkét éve végzett a Képzőművészeti Egyetemen, Kő Pál osztályában. Hogy ez hosszú idő vagy éppen kurta egy szobrászművész egyéni stílusának (amely nyilván maga az állandó változás) kialakulásában, bevallom, nem tudom – mentségemre szóljon: nagyban egyénfüggő –, mindenesetre ha fémszeletekre vágott női alakokat látunk kiállítva, biztosra vehetjük, azok Majoros Áron Zsolt alkotásai.

Majoros Áron Zsolt Fotó: Bach Máté

– Jelen pillanatban fölényben vannak a szeletelt munkák a többihez képest

– válaszolta érdeklődésemre Majoros Áron Zsolt, miszerint egy alkotói korszakát üdvözölhetjük-e ezekben a művekben. De honnan az ötlet, az ihlet, a vízió, a gondolat, merült fel az újabb kérdés.

– Már az egyetemen foglalkoztatott, hogy ne csak a plasztika felületét „dolgozzam meg”, valami más megoldást kerestem, olyan emberábrázolást, ami a személyiség teljes valóját képes megmutatni. Így jutottam el odáig, hogy az ember egy szobrász számára sem pusztán a test, hanem a test, a lélek és a szellem együttese. Ezt az egységet kell valamilyen módon megfogalmazni

– magyarázta a művész, aki beszámolt gyakorlati tapasztalatairól.

Amikor direktöntvényt készített magáról, megállapította, mennyire nem hasonlít a gipszlenyomat önmagára.

– Ha egy professzionális lenyomat sem képes visszaadni a személyiséget, akkor nekem más módon kell a szellem, a lélek szobrát megvalósítanom – mutatott rá, s arra is, hogy mindez még az egyetemi évei alatt történt.

Nem csoda hát, ha diplomamunkáján, a Lélek szobrán saját negatívját faragta ki fából. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a plasztika légüres tér volt. Ugyanakkor szakralitást is vitt az alkotásba, amit a talpánál és a fejénél megnyitott, lehetőséget adva a vertikális töltekezésre. – Nem voltam elégedett – vallotta be. – Fél év munkája, s mégsem tudtam a nézőnek teljes egészében átadni, amit szerettem volna.

Ekkor a fától az acél felé fordult.

Fotó: Bach Máté

– Sok fát faragtam, így jól ismertem a rétegződést, az évgyűrűket, a növekedési struktúrát. Először kagylók képé­ben hegesztett egymásra lemezeket, kezdetben zárt alakzatokat alkotva. – Már tudtam pozitív-negatív formákat, nyitott és zárt tereket létrehozni, de még nem tudtam rendszerként használni a technikát – mesélte, hozzáfűzve: végül az egyik művésztelepen távtartókkal választotta el egymástól a rétegeket. – Onnantól kezdve beáradt a fény a szoborba, és számos plusztartalmat tudtam belesűríteni az alakokba – mondta el a szobrokról, amelyeknek szem, száj, arcvonások híján nincsen egyéniségük.

– Úgy érzem, nem fontos a személyiség, direkt elveszem, hogy senkihez ne lehessen kötni a munkákat, amik amolyan tömegember-prototípusok. Nem lenne jó, ha bárki bármilyen ismerős archoz, emberhez hasonlítgatná a szobrokat. Akkor a személyes jelleg, nem pedig az alkotás ereje hatna. Az értelmezésben különféle testtartásokkal, motívumokkal igyekszem segíteni – magyarázta Majoros Áron Zsolt.

A művészetelméleti témáról átkanyarodtunk a kézzelfogható valósághoz, amikor kíváncsiskodtam: mégis hogyan valósulnak meg ezek a masszív acélalkotások. – Először modell után megfaragom hungarocellből az alakot – kezdte beszámolóját az ifjú mester, s menten belefojtottam a szót. Modell után? De hiszen az imént mondta, hogy arra törekszik, ne legyen egyénisége a munkáinak. – Ha a figurát saját ötleteim alapján alakítanám ki, akkor túl összetett lenne az amúgy sem könnyen átlátható technika miatt

– fejtette ki, majd azt is bevallotta: izgalmas élő modell után faragni. Folytatva az akadékoskodást, megkérdeztem: miért éppen hungarocellből, ebből a mindannyiunk által ismert, ám nem kedvelt, forgácsolódó csomagolóanyagból készíti? – Pont ez az előnye, hogy forgácsolódik, mert nagyon könnyű faragni, a végén pedig könnyen csiszolható, szinte kőszerű felületet lehet kialakítani.

E hungarocell vázlatról hőálló negatívot készít, és abba hegeszti bele a szeleteket. S ha már azzal kezdtük, hogy stílusa, a szeletelt alakok felismerhetően rá jellemzőek, vajon milyen irányban tervez elmozdulni? Mire azt felelte, hogy már itt, a Gaál Imre Galériában is láthatók tömör szobrok. Igen ám, de azok szintén szeletek, például egy arcél hüvelykujj vastagságú közepe. – Olyan részletei ezek az arcnak, amelyekhez nem vagyunk hozzászokva, amire nem figyelünk a való életben. Most léptem erre az útra, ráadásul egyéb anyagokkal is kísérletezni fogok, méghozzá az üveggel – engedett bepillantást a jövőbe Majoros Áron Zsolt.