– Ha jól tudom, gyerekkorától zongorázik. Miért épp a zongora bűvölte el?
– Amióta az eszemet tudom, a zene mindig része volt az életemnek. Talán azon egyszerű oknál fogva kezdhettem zongorázni, mert a nappalinkban volt egy öreg pianínó, amelyen egész kisgyerekként elkezdtem játszogatni, szüleim pedig ezen fellelkesedve beírattak a nagynevű tanárhoz, Teöke Marianne-hoz. De nem hiszem, hogy végül csak emiatt lett ez a hangszerem. Azt szokták mondani, az, hogy valaki milyen hangszeren játszik, archetípus kérdése, és ha ez igaz, akkor kétségtelen, hogy én egy zongorista archetípus vagyok. Nehéz lenne mást elképzelnem.
– A zongorázás mellett komponál is. A szerzeményekhez honnan merít ihletet?
– Az, hogy dallamok jutnak az eszembe, szintén kora gyermekkoromra vezethető vissza. Nem szeretem magamra vonatkoztatni azt a kifejezést, hogy komponálás. Nem kitalálok ugyanis egy dallamot, hanem sokkal inkább sugallatok ezek, amelyek a nap bármely szakában megtalálhatnak, és ha leírom őket, megmaradnak. Az ihletet egyébként az adja, hogy az elmúlt hónapokban templomokban léptem fel, és a közeg nagy hatással volt rám. Írtam egy tizenkét tételes művet, amely Jézus életének fontos állomásait zenésíti meg. A témát most különösen fontosnak érzem, mert jelenleg egy olyan világban élünk, amikor a keresztény európai kultúrát folyamatos támadások érik. Mivel bő egy évet Berlinben töltöttem, ezt volt alkalmam talán az átlagnál intenzívebben megtapasztalni. Nyilvánvalóvá vált, hogy minden olyan ember, akinek az antik zsidó–keresztény kultúra fennmaradása egzisztenciális kérdés, egy kultúrharc kellős közepén találja magát. És ez elől az összes jó szándék, nyitottság és békeszeretet ellenére sem lehet kitérni. Elsősorban ez inspirál mostanában.
Fotó: Teknős Miklós
– Az elmúlt hónapokban több kistelepülésen adott templomi koncertet. A közönség hogyan fogadta a hangversenyeket?
– Szeretettel és nyitottsággal, dacára annak, hogy a közönség jelentős részének ismeretlen volt az a fajta zene, amit játszottam. Jó volt látni, hogy van egy közös nyelv, amely a keresztény kultúrában gyökerezik, és ez utat tud találni a lelkekhez a kulturális különbözőségektől függetlenül. Templomaink vallásos közösségei pedig különösen jól viszonyulnak a zenéhez. Ebben is nyitottabb a vallásos ember. Hiszen a benne rejlő vonzódást a természetfelettihez a zenében is pozitívan át tudja élni. Akiből ez a képesség hiányzik, az a szakrális gondolkodást evilági dolgokra fogja kivetíteni: irracionális módon, tudományellenesen kezd el gondolkodni az őt körülvevő világról. Ad absurdum elhiheti: mindenki olyan nemű, amilyennek képzeli magát. Fontos megemlíteni, hogy koncertsorozatom az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatának köszönhetően jött létre. A szervezésben nagy segítségemre volt Gaál Vilma, Szamostatárfalva polgármestere. Az ő támogatásával valósulhattak meg koncertek Nagygécen, Szamosangyaloson, Szamosbecsen és Szamostatárfalván.
