Egy vén ripacs és pár Rejtő-karakter esete

„Kezdődik a Rejtő Dekameron című obszcén lemez, tanulságos minden sztori, mit egy bohóc jegyez, karanténban született mind, íródott tíz reggel, örök hála Rejtő Jenő és Boccaccio mester” – így kezdődik Földes László Hobo legújabb (koncept)lemeze, a sorokhoz némi erdei atmoszféra, harangzúgás és templomi orgona járul. Ha nem Hobo jellegzetes és összetéveszthetetlen hangján interpretálódna a bohóckodás, azt is hihetnénk, hogy a – jelen sorok írója által egyébként igen kedvelt – L’art pour l’art Társulat valamelyik abszurd műsora kezdődik.

Juhász Kristóf
2020. 12. 10. 7:17
20190330 Budapest Korát meghazudtoló három órás, teltházas életmű koncertet adott 2019. március 30-án Földes László, Hobo a Hobo Blues Band frontembere a fővárosi Papp László Arénában. Fotó: Mirkó István MI Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hobo mindig is ötletekben volt a legerősebb, és ha ötleteihez megfelelő zenei-vokális környezetet tudott teremteni, vagyis megfelelő társakat talált, akkor zseniális előadások, illetve lemezek születtek. Mert igazából a Rejtő Dekameront sem úgy érdemes hallgatni, hogy egy kiérdemesült, régi motoros elkészített egy új blues-rock albumot. Ez afféle rockszínház, zenés pódiumműsor, Hobo privát teátruma – a dalokat hallgatva akkor is eltúlzott-elrajzolt rajzfilmfigurákat látnék lelki szemeimmel, ha nem a néhai Korcsmáros Pál Rejtő-képregényeinek stílusában készített volna illusztrációkat a dalokhoz Garisa H. Zsolt és Varga „Zerge” Zoltán.

Igali Csanád billentyűs („civilben” kántor), Pengő Csaba nagybőgős, Gál István dobos, Kiss Zoltán gitáros zenéje természetesen jó, és a Rejtő-figurák is jól állnak Hobónak – (majdnem) minden dal egy-egy Rejtő-karakter, akik vesztegzár alá kerülnek és árnyékkormányt alakítanak, de a sztori csak ürügy a remek figurák köré.

Boccaccio Dekameronjához az egész ügynek a karanténi alaphelyzeten kívül semmi köze, még a Hobótól már megszokott, összkulturális kutyulás dimenziójában sem, tudniillik a dalszövegekben csak Rejtő figurái interpretálódnak, Boccaccio Dekameronjáról szó sem esik.

De hát ilyenek ezek a kulturális kódok: ha valamiben szex van meg karantén, akkor az már Dekameron. Pedig annyi erővel, hogy Piszkos Fred kapitány ne menjen Pestre, mert ott Radics Béla után Deák Bill a kapitány, éppenséggel maga Boccaccio mester is fölbukkanhatna és összeverekedhetne valakivel sértetten, amiért kimaradt az égisze alatt futó történetből.

Hobo: Rejtő Dekameron.

A fentiekből már sejthető, hogy Hobo világa ellenben burjánzó gazdagsággal ölelkezik Rejtő világával, régi rajongók örömmel mazsolázgathatnak: ez itt olyan vadászatos, ott meg a Mata Hari kerül idézőjelbe (mindkét értelemben). Aki meg nem rajongó, alkalmasint fölteszi a kérdést, hogy mi a túrót keresnek Fülig Jimmy táskájában azok a „rohadt, mocskos Rol­ling Stones-lemezek” a svéd koronaékszerek, a bokszer meg a hatféle útlevél mellett? Ám tudomásul kell vennie, hogy az égvilágon semmit, pusztán azért kerültek oda, mert egy olyan előadó interpretálja Rejtő hősét, akinek személyes mitológiájában kitüntetett helyen áll a Rolling Stones.

Újra hangsúlyozom, a zenén nem lehet fogást találni, a csordavokálos refrének különösen erősek, némelyik dal teljes jogú bulizeneként szólhatna egy blueskocsmában, némelyik meg amolyan színházi slágerré avanzsálhatna, á la Koldusopera. Hobo bohóckodása-ripacskodása már problémásabb.

Ajánlójában ő maga jellemzi ilyenformán előadását, kérve hallgatóit, hogy bocsássanak meg neki ezekért, gálánsan elébe menve minden kritikának. Ám őszintén szólva egész fanatikus rajongónak kell lennünk, hogy ne érezzünk soknak ennyi karaktert a mi kiérdemesült, jó ripacsunknak. Mindenki ismer fantáziátlan, középutas paródiaműsorokat, amelyekben mégis profi a megszólalás. Hobo meg, akinek fantáziájára nem lehet panasz, többek között egy fiktív opera-énekesnőt „parodizál”, miközben vokális adottságai köztudottan háromféle – dühös, szomorú, illetve gunyoros – dörmögésre szorítkoznak. Nem kellett volna még ide pár hang? Vagy legalább egy énekesnő? A Vadászaton se férfihangon ment az Ott fogsz majd sírni… Persze ezek csak költői kérdések. És mivel az egész album nyíltan viccre, sőt kedélyes baromkodásra van véve, talán haszontalan is ilyet kérdezni.

Hobo: Rejtő Dekameron. Szerzői kiadás, 2020.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.