Hősünket a kedves hivatalnok monológja előtt nem sokkal erőszakolták meg úgy, hogy kórházba került. Egy katona, szintén a meg nem nevezett, regénybeli világ törvényének szolgája. Egy olyan világé, ahol együtt él a technokrácia, a legmélyebb nyomor, a legkegyetlenebb erőszak, és minden a hatalomról szól. Az idézettnél sokkal brutálisabb jelenetekkel is találkozhatunk, ebben épp az a hátborzongató, hogy teljesen ártatlannak tűnik. Pedig ez is a káosznak ahhoz a világához tartozik, ami esélyt sem ad a szereplőknek a normális életre.
Ahogy a hősnő mondja később a fogolytáborban: „Az egyik szabadnap utáni kora hajnal volt éppen. Látom magunkat, ahogy készülődünk munkába menni. Akkoriban sem mondom azt magamban, hogy hétfő, mert nem vagyok abban biztos, hogy valóban hétfő van, annyit tudok csak, hogy ez a nap a szabadnapunk utáni nap, nevezhetném akár hétfőnek is, de ez olyan lenne, mintha elfogadnám, hogy itt is olyan napok vannak, mint a normális világban, ahonnan jövök. Persze nem mondhatom azt, hogy normális világból jövök, már az sem volt éppen normális világ, amelyikben akkor éltem, amikor még gyerek voltam, és élt az anyám, és a barátnőmmel, Amélie-vel mentünk játszani a házuk pincéjébe. Igazából már az sem volt normális világ.”
Az Idegenek-trilógiától biztosan lesz néhány álmatlan éjszakánk.
Petőcz András: Idegenek-trilógia. Napkút Kiadó, 2020.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!