A kazakok szkíta királynőről szóló filmjükkel feladták a leckét

A kazak történelmi film, a Tomürisz legendája a hibái ellenére is különleges filmalkotás lett.

A Dzsingisz kánról szóló életrajzi filmet (Mongol, 2007) készítő Kazakhfilm ismét nagyszabású történelmi alkotással próbálta meghódítani a világ mozitermeit. A The Legend of Tomiris (Tomürisz legendája) című film 2019 szeptemberé­ben debütált Kazahsztánban, és világszerte 2020-ban mutatták volna be. Talán mondanunk sem kell, hogy a lehető legrosszabbul időzítették, ezért nem kapott kellő figyelmet. A nyugati kritikák egy része elismeri erényeit, a másik részük szőrszálhasogató módon mindenbe beleköt – talán elfelejtve, hogy mégsem egy hollywoodi produkcióról van szó, pedig költségvetése nem volt szerény (a világhálón elérhető adatok alapján 6,5 millió dollárba, körülbelül kétmilliárd forintba kerülhetett, de inkább többe).

A Tomürisz legendája ugyanis egy látványos kazak történelmi film, a legendás masszageta – szkíta – királynőről, aki legyőzte II. Kürosz perzsa király, az Óperzsa Birodalom alapítója hadseregét a Krisztus előtti VI. században. A filmbeli történetben persze vannak fantáziaelemek, de ez olyan, mintha azt kifogásolnánk, hogy az Egri csillagokban is vannak.

Tomürisz története, üzenete szimbolikus, és talán egy olyan üzenet, amelyet nem értenek azon a Nyugaton, ahol leginkább egy konzumidió­ta szuperhősfilmben merül ki a heroiz­mus ábrázolása, vagy azzal vannak elfoglalva, hogy hitelesen rekonstruálják a XVII. századi Anglia LMBTQ-embereit, esetleg feketeként ábrázoljanak XIX. századi angol nemeseket.

Aizhan Lighg színésznő Szardana szerepében harcol a perzsák ellen Fotó: Imdb

Tomürisz története klasszikus hőstörténet: egy fejedelem lánya, akit két alvezére megöl, életben marad, bujdosik, majd felküzdi magát, megbosszulja apja gyilkosait, fejedelemasszony lesz, és erős férjet választ magának. Férjét meg fiát tőrbe csalják a perzsák, gondolva, hogy egy megtört szívű özveggyel könnyebben lehet tárgyalni.

Tévednek, Tomürisz nem hódol be, hanem a hol laza szövetségben, hol torzsalkodásban élő törzseket egyesíti a külső fenyegetés ellen, és diadalt aratnak a betolakodó perzsák fölött.

Egy igen érdekes jelenet is van a filmben, amely különösen fontos üzenetet hordoz a jelenkor számára. Amikor baktriaiak menekülnek Tomüriszhoz a perzsa hadak elől, egy csoportjuk megérkezik a szálláshelyére, ahol vezetőjük térden állva könyörög, hogy fogadják be őket: „Ne utasítsatok el bennünket, máshová nem mehetünk! Kézművesek vagyunk, sok mindent tudunk készíteni. Ezt a kardot is mi edzettük, vasból van, kemény és tartós. Hasznotokra lehetünk.” Tehát nem azzal kezdik, hogy mihez van joguk, hanem hogy mivel tudnának hozzájárulni az új közösséghez. Ilyet keveset látunk Holly­woodban.

Mindenképpen a film javára kell írni, hogy elképesztően látványos, kalandokban bővelkedik. A vadregényes tájat nagyon szépen filmezték – a sztyeppétől a magashegységig mindent látunk, országimázsnak is beillik, hogy milyen változatosan szép ország Kazahsztán. A viseletet, öltözetet rekonstrukciók alapján készítették, a szakák csúcsos süvegétől kezdve a szkíta aranyemberig sok elem megtalálható benne. A ruhadíszek, övcsatok, az íjak, a lószerszámok, a kis fonott pajzsok és az ünnepi fejedelmi ruhák – lényegében mindent meg lehetett csinálni a közel egykorú ábrázolások és a régészeti leletek alapján.

Az a jó, hogy ragaszkodtak is hozzájuk, nem idióta fantasyjelmezeket alkottak, vagy a XIX. századi kazak nomádokat vetítették vissza az időbe.

A perzsákat sem eltúlzottan – az amerikai filmekre jellemző módon piperkőc, ám gyáva sokaságként – ábrázolják, a masszageták rekonstruált ótörök nyelven, a perzsák óperzsául beszélnek benne. Fülbántó lenne az angol, ahogyan az orosz is.

A film hibája, hogy olykor – leginkább az első felében – erőtlen a főszereplő (Almira Tursyn), a végére mintha jobban ráérezne a szerepre. A párbeszédek nem éppen a legéletszerűbbek, de működnek, elvégre egy uralkodócsalád fontosabb pillanatait ábrázolják. Aki mindennapi gondokra kíváncsi, az igazából megnézhet egy sorozatot, amelyből a kerámiakészítés rejtelmeit is megtanulhatja. Azt már fel sem vetem a végén, hogy a magyar történelmi filmgyártás mikor ér a kazak szintjére. Van mit behozni.