Megélt vallásosság népünk életében

Népi vallásosság címmel nyílt kiállítás a miskolci Herman Ottó Múzeumban. A kiállítást hosszabb időre és folyamatosan megújuló formában tervezik, így megtekinthető lesz akkor is, amikor újranyitnak a múzeumok. A népi vallásosság a tételes vallásoknak a népéletben való megnyilatkozását jelenti. Nincs az életnek olyan szegmense, ahol ne találkoznánk vele, legyen az ünnep vagy a hétköznapok mindennapi gyakorlata. Mindnyájunk emlékeiben él egy-egy mozdulat, ahogy szüleink, nagyszüleink keresztet rajzolnak a kenyérre, mielőtt megszegnék; vagy ahogy fohászt mormolnak egy fontos esemény előtt. Mindez tárgyakon is megjelenik, a múzeum ezt mutatja meg nekünk a kiállításon.

A szövegek tagolása, helyesírása gyakran hibás, e tárgyak mégis értékes elemei kultúránknak Fotó: Baranczó Benedek

A Népi vallásosság című kiállítás időszaki része jelenleg a temetkezési szokásokkal foglalkozik. Ebben a formában február közepéig látható, hamvazószerda környékén változik, húsvétra készülődve. A kiállítás többségében a múzeum néprajzi gyűjteményéből mutat be a témába illő tárgyakat. Bodnár Mónikával beszélgettünk, a Herman Ottó Múzeum Történeti és Néprajzi Tárának vezetőjével, a kiállítás megálmodójával, kurátorával.

– A magyar népéletben évszázadok óta meghatározó szerepe van a hitnek és a vallásnak, ami egy felsőbb teremtő erő létében való bizonyosság s az ehhez való viszonyulás. A vallásosság az emberek életében lépten-nyomon megmutatkozik. A megnyilatkozási formák nagyban függtek és függnek az egyén, a család felekezeti hovatartozásától – állítja Bodnár Mónika. – Tetten érhető a népi vallásosság a tárgyi kultúra szinte minden területén, a szokásokban, az emberek egymáshoz és a munkához való viszonyában. Gondoljunk csak például arra, hogy bármilyen tevékenység kezdetén – reggeli felkelés, utazás, szántás vagy bármely más nagy munka megkezdése előtt – elrebeg egy fohászt, a kenyér megszegése előtt a késsel keresztet rajzol rá, bárminek a sikeres befejezését követően pedig hálát ad a Teremtőnek. Az egymással való találkozáskor alkalmazott köszönési formák is ezt tanúsítják, felekezet szerint változóan: „Adjon Isten!”, „Áldás, békesség!”, „Erős vár a mi Istenünk”. Vannak vallási eredetű szólásaink is, például: Megfogta az isten lábát.

A szövegek tagolása, helyesírása gyakran hibás, e tárgyak mégis értékes elemei kultúránknak
Fotó: Baranczó Benedek

A paraszti világ temetkezési szokásait és ehhez kapcsolódó tárgyi emlékeit mutatja be az időszaki kiállítás. Abban is segít, hogy a régi hagyományokat össze tudjuk vetni a mai gyakorlattal. A sírhantot a reformátusok általában faragott kopjafával, a katolikusok faragott kereszttel jelölték, amire felírták az elhunyt nevét, életkorát, olykor egyéb adatokat, sőt sírverset is. A halottkultuszra és a temetői kultuszra fókuszál a kiállítás, felhasználva ehhez az intézmény egykori kollégájának, Kunt Ernőnek a művészi értékű temetőfotóit is.

– Eredetileg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kísérőrendezvényeként megvalósuló Ars Sacra-fesztivál egyik rendezvénye lett volna ez a kiállítás, erre kaptunk felkérést – avat be a kiállítás kurátora. – Ekkor született az ötlet, hogy a népi vallásosságot bemutató kiállítást rendezünk. Egész életünket áthatja a hit, a megélt vallásosságot mutatjuk be. A kiállított tárgyak nem kifejezetten népművészeti értékkel bíró darabok, hanem a mindennapi életben fellelhető tárgyak. Kezdjük a népi építészettel. A régi lakóházak deszkaoromzatát sokszor fűrészeléssel díszítették, melyen gyakran egyházi szimbólumok is megjelentek: a római katolikusok esetében a kereszt, görögkatolikusoknál a kettős kereszt, reformátusoknál a kehely. Katolikus vidékeken a szoborfülkék és az abban elhelyezett szentek szobrai is gyakoriak megyeszerte. A lakásbelsőben is sok vallásosságra utaló tárggyal találkozunk. Bár a lakberendezési kultúra koronként változott, a vallási szimbólumoknak minden kor lakáskultúrájában megvolt a maguk helye. Katolikus vidékeken a bejárat felé általában feszületet akasztottak, a szobaajtó mellé, a falra szenteltvíztartót helyeztek. A sarkos elrendezésű szobabelsőben a bejárattal szembeni egyik sarok az úgynevezett szentsarok volt, ami a lakás leginkább tiszteletben tartott részének számított. Ennek szögletében, a sarokra állított lócák felett kapott helyet az ún. Mária-ház, melyben a búcsúkról hazahozott kegykép- és szobormásolatok kaptak helyet. A falfelületeken szentképek lógtak, a család anyagi helyzetétől függően számuk egész magas is lehetett.

A bejárattal szembeni egyik sarok a szentsarok volt, a lakás leginkább tiszteletben tartott része
Fotó: Baranczó Benedek

A vallási szimbólumok, például keresztek, angyalok, kelyhek szövéssel vagy hímzéssel, színes nyomással a lakástextíliákon is megjelentek, fellelhetők abroszokon, kosárkendőkön, falvédőkön. Nagyon gyakran vallásossággal összefüggő szöveges feliratok formájában találkozunk velük. A szövegek tagolása, helyesírása gyakran hibás, ennek ellenére e tárgyak így is értékes elemei XX. századi népi kultúránknak.

A kiállításba betekinthetünk a Gazda Klára által, a megnyitón készített videóval:

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=JLZBOoL4k0c&fbclid=IwAR0JSxAemlPJupHNwR-i-ZRjSRuKvQihB98S1MxM2BB52oozqAK1q48m-v4[/embed]