Már a kötet fülszövegében olvasható rövid életrajzból is kiderül, olyan szerző tanácsaiban, elmélkedéseiben, bölcsességeiben lesz részünk, akinek hitelességéhez nem férhet kétség. Luif János Otmár bencés szerzetes 1930-ban született, a Soproni Bencés Gimnáziumban járt, majd 1949-ben, Rákosi Mátyásék idején Pannonhalmán tanult tovább, ott is érettségizett 1951-ben, már novíciusként. Rá két évvel szerzetesi fogadalmat tett, újabb három évvel később pedig pappá szentelték. Szolgálatát 2008-ban bekövetkezett haláláig a Pannonhalmi Főapátságban, illetve Győrött végezte, előbbiben volt többek között gimnáziumi igazgatóhelyettes, majd igazgató, diákotthoni igazgató és főprefektus. A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban pedig hasonlóképpen házfőnök, gimnáziumi és diákotthoni igazgató, közben gyóntatott, misézett, és még a gimnázium pinnyédi sporttelepének gondnokaként is működött. Ezt halála után róla nevezték el. Diákjai szeretetéről árulkodik a szintén róla elnevezett ösztöndíj s persze ez a könyv is, amely egy kisebb táskában vagy nagyobb zsebben elfér, és kiválóan beteljesíti vállalt küldetését: csüggedésünkben előkaphatjuk, és erőt meríthetünk egy elhivatott paptanár, Isten egy nemcsak alázatos, hanem remekül író szolgájának gondolataiból. Luif Otmár atya írásai frissek, bátrak, minden modorosságtól, kenetességtől mentesek, és abszolút aktuálisak, mindenkit érintők.
