Közben mindenféle finomságokat esznek, sokat nevetgélnek, és jól érzik magukat. Ez a jókedv persze általában nem a televízióban látható meséknek köszönhető, hanem annak, hogy együtt a család, nem kell rohanni az iskolába, és még reggelizni is addig lehet, ameddig az embernek a kedve tartja. Azt bizony igencsak szereti a tárcaíró, a hosszú és könnyed, sőt néha komoly beszélgetésekkel teli végeláthatatlan reggeliket. Ilyenkor a tárcaíró mindent eszik: rántottát, némi lekváros kenyeret, banános müzlit, és persze kávét és kávét, némi kis kávéval. Érdekes, hogy a tárcaíró gyermekei is megszokták, hogy a hétvégi reggelik azért hosszúak, mert akkor aztán tényleg van idő arra, hogy nyugodtan beszélgessünk a dolgokról. Ilyenkor ők is el szokták mondani, hogy mi a helyzet és mit gondolnak kicsinyke világuk dolgairól. A múltról is szeretnek kérdezni, a tárcaíró pedig nagy örömmel beszél azokról az időkről, amikor ők még nem születtek meg, mert jól tudja, hogy gyermekeinek akkor lesz biztos a jövőjük, ha mélyre nyúlnak a lelki gyökereik a múltban.
