Balatoni Kata módszerének alappilléreit Kodály Zoltán elvei, az élménypedagógia tételei és a hagyományőrző szemlélet képezi. Az őszinte élményt tartja fontosnak, hiszen aki ezt átéli, az tovább is adja. 2010 óta működik a program, melyben játékos formában, a hagyományos népi játékokat megismerve fejleszti a gyermekek mozgáskészségét, miközben a magyar néptánc alapjait is elsajátítják. Közben fejlődik a mozgáskoordináció, a játékkészség, a ritmika, a zenei hallás, de hatással van a szociális készségekre is. A szemlélet megértése, elfogadása, megélése, alkalmazása során a pedagógus és a gyermek is olyan tapasztalatokat, élményeket, ismereteket szerez, melyek szinte észrevétlenül beépülnek a mindennapi életükbe. Segíti őket a belső fejlődésben, önismeretben, az önkifejezés által az érzelmek megélésének lehetőségét nyújtja.
– A mai kor embereként, a gyors információáramlás korában nagyon fontos, hogy identitásunk, hagyományaink, gyökereink megmaradjanak – vallja Balatoni Kata.
– Az Így tedd rá! megfelel a hagyományos értékeknek és a legkorszerűbb pedagógiai elveknek is. Nem egy nagy álmot szerettem volna valóra váltani. Egyszerűen csak elültettem néhány tulipánhagymát, és egy virágba borult világgá nőtte ki magát, ahol teret kap a pedagógus, gyermek, szülő, egyetemi hallgató – ma már valóban elmondhatom, hogy az egész világon. A programnak köszönhetően új teret kap a kultúra és a pedagógia a pedagógusképzésben, a gyakorló pedagógusok életében, a gyermekfoglalkozások területén továbbképzéseink, konferenciáink, programjaink vagy akár kiadványainkon, eszközeinken keresztül – mondta a néptáncpedagógus.
SAJÁT ÖRÖMÜKRE
– Ovisokkal és kisiskolásokkal húsz éve kezdtem foglalkozni – válaszolja Balatoni Kata arra a kérdésre, hogyan kezdett el kialakulni a program. – Minél kisebbek, annál fogékonyabbak. Hiszem azt, amit Kodály is mondott: „Az anyaméhben kezdődik a zenei nevelés.” A Magyar Táncművészeti Főiskolán szereztem az első diplomámat. Sokáig táncoltam, énekeltem, játszottam, tanítottam ösztönből, de folyton olyan kérdésekkel találtam szembe magam, amelyek vágyat ébresztettek, hogy a tudatosság szintjére emeljem a saját és pedagógiai élményeimet. Nagyon érdekelt minden részlete annak, amit a munkámban átéltem. Elemezni kezdtem, hogy mi történik a gyerekekkel, milyen folyamatok játszódnak le bennük azonkívül, hogy elsajátítjuk a saját kultúránkat és táncolunk. Éreztem, hogy itt van valami – mondta Balatoni Kata.