Bessenyei György irodalmat oktatott a Magyar Királyi Nemesi Testőrség tagjaként Esterházy „Fényes” Miklós, a testület kapitánya csodavilágában. Eszterházán a nemes fiatalok a magyar irodalomtörténet egyik legmeghatározóbb alakjától tanulhattak – ugyanis a gárdahadnagy 1772-ben kiadott Ágis tragédiája című művét tekintik a magyar felvilágosodás kezdetének.
Fotó: Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont
Bessenyei Györgynek 1772-ben megjelent egy másik elismert műve is. Ennek értékét az jelzi, hogy élményszerű leírást ad arról, hogy milyen volt egy fejedelmi ünnepségsorozat Eszterházán. Az Eszter-házi vígasságok című vers a francia követ, Louis René Édouard de Rohan-Guéménée herceg 1772. július 12-e és 16-a közötti látogatását örökíti meg – lehet, hogy éppen Esterházy „Fényes” Miklós herceg megrendelésére, ugyanis a pompakedvelő főúr nagyon elégedett volt a gárdahadnagy tehetségével.
A mű előszava fontos bizonyítéka lehet annak, hogy Esterházy „Fényes” Miklós nem öncélú hivalkodásból építtette fel a „magyar Versailles”-t, hanem tudatos törekvésből, amelynek célja az ország és a nemzet presztízsének emelése volt. Ahogy Bessenyei György megfogalmazta: „Mind királyunk, mind Nemzetünk dicsősége kívánta, hogy Eszterháza magát tsudává tegye. Meg kellett mutatni, hogy a Párizs és Londonban nevelkedett francia kívánság Magyarországban gyönyörűségét találhatja, melyen tett álmélkodása hazánknak tisztességét, kétség kívül, minden idegeneknél ditsőíteni fogja.”
Az Eszter-házi vígasságok beszámol arról is, hogy „Fényes” Miklós Rohan herceget mindjárt a vendégeskedése első napján meglepte az eszterházai ünnepségek egyik elengedhetetlen és nagyon látványos elemével, a tűzijátékkal.
„Egy ágyú bődül el, melynek lármájára
Villámlás szökdös fel a kert lapájjára.
Égő szárnyak mentek a nagy fellegekre,
Bámulással néztek a tüzes egekre.
Egyik tűz másikát szaladásba marta,
Sok futó láng egymást ölelésre várta.”
A verses leírás szerint a vendégek július 14-én sétáltak egyet Eszterháza kertjében. Így elismerő sorokat olvashatunk a műben az Esterházy-kastély park- és tájegyütteséről, amely az európai barokk kertépítészet egyik legkiválóbb alkotása, és a világ egyetlen kétfókuszos barokk tájrendszere.
