Az Uránia Nemzeti Filmszínház online mutatja be Herczku Ágnes és zenésztársai Pár-ének című Bartók-estjét február 28-án 19 órától.

Magyar színésznő forgatott Martin Scorsese sorozatában
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház online mutatja be Herczku Ágnes és zenésztársai Pár-ének című Bartók-estjét február 28-án 19 órától.
Vajon hogyan kerülhetett a csizma az asztalra: a falusi népzene az előkelő koncerttermekbe? És ismerjük-e eléggé Bartók zenéjét, például népdalfeldolgozásait? – ezekre a kérdésekre keresi a választ Herczku Ágnes, aki 2007 óta foglalkozik Bartók népdalfeldolgozásaival.
A koncert annak az útnak a legújabb állomása, amelynek során Herczku Ágnes zenésztársaival Bartókhoz és a népzenéhez való viszonyát tárja elénk, Bartók zenéjéből kiindulva. „Bartók Béla és Kodály Zoltán szenvedélyes gyűjtő- és rendszerező munkája, valamint zeneszerzői képessége együttesen jelentették azt az életmentő bárkát a magyar népdalnak, aminek köszönhetően az nem merült feledésbe, sőt felbecsülhetetlen értékűvé, világhírűvé vált” – fogalmaz a művésznő.
Herczku Ágneshez Kiss Péter (zongora), Mester László (brácsa), Molnár Péter (bőgő), Szabó Dániel (cimbalom), Szalai András (cimbalom) és Vizeli Balázs (hegedű) csatlakozik. Az előadás során feltárul a magyar népdalfeldolgozások bartóki hármas útja, de hallhatunk majd néhány cimbalmos átiratot eredetileg zongorára írt művekből. Olyan átiratok is felcsendülnek, mint a Nyolc magyar népdal és a Húsz magyar népdal egyes tételei.
Az Uránia Zenei példaképek Beethoventől Kallós Zoltánig című sorozatában megvalósuló koncert a jegyvásárlást követően a valós közvetítési időben érhető el, vissza nem nézhető.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Idén is sokszínű és izgalmas lesz az összművészeti fesztivál.
Ötven vidéki településre juttatják el a komolyzenét.
A Szélesvásznú történelem következő adásában az 1935-ös Budai cukrászda című nagy sikerű romantikus filmvígjátékot elemzik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.