Kevés színésznőnek adatik meg, hogy bemutathatja a mozivásznon vagy a színházban, hogyan néz ki egy női lélek. Törőcsik Marinak megadatott. Maár Gyula Teketória című 1976-os alkotása ugyanis a női lélek rejtelmeibe enged némi betekintést. Láthatjuk, amint válás után egy nő személyisége a darabjaira esik szét, majd azt is látjuk, ahogy újra felépül. A filmben nagyon kevés a vágás, egy-egy jelenetben folyamatosan nyomon követjük Törőcsik Mari minden arcrezdülését. Mintha Koltai Lajos operatőr egy pillanatig se hagyná magára a színésznőt, mert beavatást látunk; vagy inkább egy olyan varázslatot, amely révén talán valamit meg lehet érteni abból, mi a nőiség lényege.
A filmben temérdek alkalommal felcsendülnek Bereményi Géza szövegei Cseh Tamás tolmácsolásában. A dalok kimondják a legbelső érzéseket, miközben Törőcsik Mari egyre beljebb és lejjebb halad, hogy megértse, mi dolga van még a világon. A film arról szól, hogy nincsen szomorúbb egy olyan nőnél, akit eldobnak, akit nem szeret férfi. Maár Gyula filmje a képzelet és a valóság határán ábrázol érzéseket. A művészetben ez a legnehezebb: az érzések, a gondolatok hiteles ábrázolása.

Fotó: Mafilm
Bár az alkotók új, önálló minőséget hoztak létre, munkájukban felismerhető a korszakalkotó filmrendezők hatása. Törőcsik Marit úgy követi Koltai Lajos kamerájának kígyószemén keresztül Maár Gyula, ahogy Monica Vittit követte szintén vágás nélkül Michelangelo Antonioni. Maár Gyula majdnem annyit tud a női lélek rejtelmeiről, majdnem olyan mélyre képes ásni a női tudatalattiban, mint Ingmar Bergman. Maár Gyula is annyi megértéssel és gyöngédséggel képes ábrázolni a női lélek fájdalmát, bár nála sokkal inkább visszafojtott tombolást látunk, mint a Bergman által ábrázolt nők esetében. Félelmetesen hasonló azonban az, hogy mindkét filmrendező arról beszél: a női lélek nem bírja elviselni, ha nem szeretik. A női lélek azonnal fuldokolni kezd, ha rátör a sötét magány. Azonnal elvész a magabiztosság, a gondosan összerakott világ egy pillanat alatt dől romjaiba.