Maár Gyulát osztályidegenként nem vették föl a Színház- és Filmművészeti Főiskolára érettségi után, ám nem adta fel, sőt előnyére fordította hátrányát, irodalmat és történelmet tanult, érzékenysége, világlátása sokszínűbb lett, mint a kortárs filmeseké. Mindezek fényében érthető igazán a Teketória befejező jelenete. Egyrészt arról van szó, hogy nemcsak Antonioni és Bergman, hanem Fellini is óriási hatással volt rá, a film befejező nagyjelenetében visszaköszön Fellini Az édes életének lezárása, a fogjátok meg egymás kezét filozófiája. A magányos és a magánytól szenvedő embernek ugyanis nem marad más, csak a szeretet. Ezt mondta Fellini is 1960-ban Az édes élettel, és nem jut másra 1976-ban Maár Gyula sem. Persze azt is látni kell, hogy akármennyire szeretné az ember, nem tud mindenkit a keblére ölelni. Nem véletlenül ültette Törőcsik szürreális ünnepi asztalához a szovjet katonát is a rendező, a sokáig osztályidegennek tartott Maár Gyula. Valahogy így van ez a női lélekkel is. Lehetséges persze a megbékélés, de egy nő nem képes, nem akar és nem tud mindenkit szeretni. Maár Gyula Teketóriája arról is szól, hogy az élet egy óriási színjáték. Élhetnénk szeretetben is, de nem tudunk. Akit eltaszítanak, az rombolni fog, akit nem szeretnek, az gyűlöl. Éppen addig teszi ezt, amíg nem találkozik újra a szeretettel. A filmben elhangzik kínos társadalmi programként, hogy a jövő embere egyedülálló. Aztán nagyon hamar az is, hogy ebben nem hisz senki. A magány poklában vergődő lelkeknek ugyanis csak egy másik ember valódi szeretete és figyelme nyújt megváltást.
A Teketória elérhető a Filmio kínálatában.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!