Egy élet és megélt élményei, avagy milyen lassan sietni

A kiállítás meghívóiból nem derül ki, hogy mekkorák a szobrai. A kisplasztikák 30-40 centiméteresek, az ő alkotásai a tenyeremben elférnek. Mondják, sok minden váll fölött, fejben dől el. Nála váll alatt tíz centivel: szívben, lélekben. Miniatűr szobraiért több elismerést kapott már, és ő is készített díjakat. Ilka Gáborral beszélgettünk.

20210214 Budapest Ilka Gábor miniatűr szobrász Magyar Nemzet fotó: Mirkó István (MI) Fotó: Mirkó István

– Egy bronzból készült csigán az állatnál jóval kisebb férfi térdepel. Mit csinál ott?

– Azt figyeli, hogy merre haladnak, illetve hogy észrevették-e, hogy ő ott húzta meg magát. A szobor címe a Ráérős potyautas, de használhatjuk a régi latin mondást is: Festina lente – lassan siess, ami anakronizmus. De így van ideje a léleknek kivárni az eljövendőt.

– Ezzel most a művészetét is összefoglalta?

– Talán igen. A művészetem a megélt élményeim és az életem. Harmincnyolc évesen kezdtem el alkotni, aminek azért örülök, mert akkor került bennem szintézisbe az érzés, a gondolat és a tapasztalat. Tréfából készítettem el az első kis szobromat, egy két és fél centiméteres apró széket. A baráti társaságunkban fogadást kötöttem, hogy én bizony akár három percig is tudok a fejemen egy széket egyensúlyozni. Elővettem a zsebemből, feltettem a homlokomra, és megnyertem a fogadást.

– Hogyan készülnek a szobrai?

– A tanult szakmám fogtechnikus. Csak harmadszorra vettek föl az iskolába, addig az anyaggyártáson dolgoztam. Letettem a mestervizsgát, ami ebben a szakmában a legmagasabb szint. A szobrokhoz a fogászati koronákhoz és hidakhoz használt fogtechnikai fémet használom. A szobrot először viaszból készítem el, aztán beágyazom egy maltersűrűségű anyagba. Kemencébe teszem, hogy a viasz kiolvadjon belőle, majd az üregen át belejuttatom a fémet. Ha kihűl, kalapáccsal leverem róla a maltersűrűségű anyagot, így az öntőforma megsemmisül. Nem is tudok két egyforma szobrot készíteni.

Ilka Gábor tréfából készítette el az első kis szobrot, egy két és fél centiméteres apró széket
Fotó: Mirkó István

– Miért márványlapon vannak a szobrok?

– Ahhoz is érzelmi kapcsolat fűz. A márvány az őskorok lenyomata. Nagypapámnak Siklóson a Tenkes hegyen, a Csukma-dűlőben volt szőleje, ahol a hegyen találtak márványt. Az ottani feldolgozóüzemben a letört és megrepedt márványok megvásárolhatók. Hazahozom őket Érdre, és ha jön egy érzés, egy gondolat, amit bármi kiválthat, akkor sétálgatok köztük, és keresem a hozzájuk passzoló márványt. Aztán kezelem a felületét, fényessé, simává polírozom.

– A kéttenyérnyi márványon egy férfi látható. Miért hajol meg?

– Ez a Megbékélés című szobrom, amely az ember belső vívódásáról szól. A férfi a vélt vagy valós ellensége előtt hajol meg. Szemben vele egy szélmalomlapát látható. Egy magyartanárnő megdicsért, hogy milyen szépen ábrázolom Don Quijote megbékélését a szélmalmokkal, egy templomban a tiszteletes asszonynak pedig az tetszett, ahogy a hívő lélek a kereszt előtt meghajol. Ki mint él, úgy ítél. Szívesen viszem el a szobraimat egynapos, ahogy én hívom, villámkiállításokra, például óvodákba, ahol a kisgyerekek a figurákban egészen mást fedeznek fel. Tetszik nekik, mert csillognak és icipicik. Jártam általános iskolákban, gimnáziumokban, egyetemeken, templomokban, öregek otthonában. Szeretem, amikor az emberek elmesélik, hogy mi jut eszükbe az alkotásaimról.

– Mikor állította ki őket először?

– A szó lelki értelmében olyan szemérmesen kezeltem a szobrokat, hogy hat évig csak alkottam, és kizárólag azoknak mutattam meg őket, akik eljöttek hozzám. Böbi, az ikertestvérem azt kérte születésnapi ajándéknak, hogy hadd vigye el őket a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt pályázatra. Mondtam, ha elviszed, befizeted a nevezési díjat, és visszahozod, akkor legyen. Elvitte, befizette, és nem hozta vissza őket. A háromévenként megrendezett A művészetek szerelmesei elnevezésű kiállításon 2003-ban egyéni alkotói díjat kaptam, a következőn, 2006-ban pedig a szobrászati kategória fődíját. Ez óriási elismerés számomra. 2007-ben Rómában volt szerencsém kiállítani, egy évvel később pedig Párizsban. Bizsergető érzés volt, hogy míg én a világ legnagyobb múzeumaiban jártam, addig a párizsiak és a turisták a galériában az én szobraimat nézték meg. Örök élmény.

– Az Érdi Hungarikum Értéktár 2014-ben minősítette érdikummá Ilka Gábor alkotásait, tavaly pedig a magyar kultúra napján kapott elismerést a várostól. Ön kiknek készített díjakat?

– A Magyarországon először megrendezett Moziünnepen Antal Nimród Kontroll című filmjét díjjal jutalmazták. Engem kértek fel a megalkotására, ami nagyon meglepett. A rendező addig reklámfilmeket és videóklipeket készített, ez volt az első mozifilmje. A szobor – egy gólyalábbal közlekedő ember – címe: Nagy lépés. Az ifjúsági Virágkötő Európa-kupára is én készíthettem el a fődíjat, egy virág szirmai közül kiemelkedő angyalt.

– Hogyan kerültek a szobrai a Budapesti Tanítóképző Főiskolán a Vizuális fakultáció tananyagába?

– Bálványos Huba Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, egyetemi tanár, akit a mentoromnak nevezhetek, az egyik előadás-sorozatára művészeket hívott meg, köztük engem is. Életem egyik nagy ajándéka, hogy a főiskolán mesélhettem a szobraimról a diákoknak és válaszolhattam a kérdéseikre. Később dolgozatot írtak belőle…

– Könnyen megválik a műveitől?

– Nem! Nagyon nehezen. A barátoknak és a családtagoknak ajándékba adom, és néhány magántulajdonba került. Az Illúzió című szobrom egy pici pad. A baloldalon egy női napernyő, a jobb oldalon egy férfisétapálca és egy aktatáska látható. A múlt századot idézi, amikor még „lassabban siettek” az emberek. A teremtett világ a pad, ahol megjelent a férfi és a nő, akik keresik egymást. Az élet értelme, hogy az ember megtalálja a párját. Ezt a szobrot Szigeti Eszter énekesnő az édesapjától karácsonyra kapta meg, amelyről később egy dalt is írt. A pici műveim beszélő, mesélő szobrok. Az alkotás magányos tevékenység. Akkor van esélyem elkészíteni őket, ha megszólításban van részem. Mielőtt nekilátok egy szobornak, kérem a Jóisten segítségét, és miután elkészült, megköszönöm neki. A kiállításmegnyitókon minden és mindenki egy helyen van: az alkotó, az alkotás és a szemlélő.

Ilka Gábor: Illúzió
Fotó: Facebook