Szamuely Tibor elegánsan, népbiztosi „bőrben” berobog egy vidéki település főterére, asztalhoz ül, az egyik pribékje meggyújtja a cigarettáját, majd sorban elé viszik a „bűnös” parasztokat. Mi a bűnök? Szót mertek emelni a tanácsköztársaság ellen, netán még tettek is ellene. A Lenin-fiúk nevetve, viccelődve vezetik az akasztófához az elítélteket, majd kivégzik őket.
Így mutatkozott be Magyarországon a kommunizmus, és mégis vannak, akik nem értik, hogy azóta miért nem kérünk belőle.
A halál népbiztosa című játék-dokumentumfilm ezzel a kemény jelenettel kezdődik, ám a tanácsköztársaság brutalitásához képest még visszafogottnak is mondhatjuk a jelenetet.
Nem árt tudni, hogy mindezt akkor művelték a kommunista különítményesek, amikor minden irányból ellenséges hadseregek támadták Magyarországot. De nekik fontosabb volt tiszavirág-életű terrorállamuk fenntartása, mint a nemzet vagy a haza megvédése.
Szamuley neve a magyar nyelvben már fogalommá vált: belesűrűsödik a kommunizmus minden szennye, bűne és álnoksága, az embertelenség és a hazaárulás. De hát nincs mit szépíteni rajta, hisz ilyen ember volt a magyarországi kommunisták ficsúrja, aki a román támadáskor parádés május elsejei felvonuláson múlatta az időt.
A Stefka István által rendezett A halál népbiztosa című film egy szépen fényképezett, még véres drámaiságában is monarchiás hangulatú dokumentum-játékfilm lett, mely Szamuely Tibor, a tanácsköztársaság véreskezű népbiztosának az életéről szól. Szeretem, hogy ha egy történelmi dokumentumfilmben tényleg hasonlítanak a színészek az általuk megformált karakterekhez. Ez A halál népbiztosában nagyon jól sikerült: Restár Dániel nemcsak ijesztően hasonlít a népbiztosra, hanem a játékán is érezni lehet, hogy megértette a jellemét. Sorbán Csaba Kun Bélája azonban karakteresebb is lehetett volna, inkább szigorú és visszafogott, pedig Kun jóval dörzsöltebb és pökhendibb figura volt. Balazsovszky Ákos Cserny József és persze Ambrózy Áron Leninje önmagáért beszél.
De miért érdemes dokumentumfilmet forgatni Szamuely életéről? Azért, mert élete és sorsa nagyon jól jelképezi a kommunista bűntársaiét is. A megtorlás egyik kulcsfigurájaként ő vezényelte a belső ellenállás megtörését, rettegett „halálvonatával” járta az országot, és kijelentette, hogy „a vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket”. A parasztság vidéki megmozdulásait Szamuely pribékjei fojtották vérbe, a fővárosban Cserny József kézigránátokkal és aknavetőkkel járőröző különítményesei garázdálkodtak.
Váry Albert összegzése szerint a kommunista rémuralom 133 napja alatt 590 ember életét oltották ki, bár elképzelhető, hogy ennél is több embert végeztek ki.
