A hangját sokféleképpen kereső honi ifjúsági fantasy egyik izgalmas színe volt számomra Huszti Gergely Mesteralvók hajnala című regénye. A folytatásra, egyben befejezésre sem kellett sokat várni, nemrég jelent meg a Mesteralvók viadala is. A két kötet egyben olvasható és olvasandó, együtt is érvényes rájuk, amit korábban az elsőről írtam: pörgős, cselekményes, akciódús, fordulatos, az érzelmi hullámok is kellően nagy ívűek. Vagyis tökéletesen le fog tudni kötni egy – olvasni hajlandó – 12-13 évest három anime és négy manga között. A szerző pontosan tudja, kiknek ír; ez nemcsak azon érződik, ahogy egy-egy horrorisztikusabb jelenetet finomra hangol (vagyis nem ugrik egy korosztállyal feljebb, csak lebegteti a lehetőséget), hanem a tiszta és átlátható történet- és karaktervezetésen is. Az ifjaknak sem lesz megerőltető követni a cselekményt, s nem is kell majd visszalapozgatniuk, hogy melyik fura nevű hős éppen kivel van.
Az új Hófehérke nagyon ciki helyről lopta a történetét, az új előzetesből derült ki a furmányosság
A klasszikus mese rajongói valószínűleg csalódottan fogadják majd, hogy Hófehérkéből klasszikus feminista hőst faragtak.