A Jezsó Ákos által nemrég megírt, monumentális családregény, a felvidéki magyarság második világháborús és háború utáni sorsát felölelő Megyek túlra után a frissen a könyvespolcokra került folytatás tovább fűzi a szálakat az 1950-es évek Csehszlovákiájában, a felvidéki Dunaszerdahelyen és a kommunista diktatúra első szakaszát nyögő Magyarországon, Mezőkovácsházán. Többek között a Megyek túlra lapjain Jandaként bemutatott família, emellett a korábban szemünk elől elveszett, csehországi kitelepítésre került Péter és egy új szereplő, Murányi Ferenc szövevényes történetét kísérhetjük el a nagy magyar történelmi cezúra, 1956 fényes választóvonaláig.
A szerző korábbi munkáira is jellemző, hogy kiemelkedő nyelvi erővel, szövegei már-már zenei hatásával festi alá a történetet. Szinte halljuk a szovjet koncentrációs táborokból hazatérő magyar bakák éneklését: „Halkan csendült fel a Himnusz. Vékony hangon, valahonnan a szomszédból. Szinte alig hallhatóan, alig érezhetően hozta át a huzat, de ez a vékony hang mégis végigfutott az egész vonaton, hogy először csöndet teremtsen. De csak egy pillanatra. Aztán mindenki, a hosszú vonatszerelvény összes hazatérő hadifoglya könnyes szemmel kezdte énekelni, hangosan és hamisan, de szíve minden szeretetét, örömét, bánatát beleadva zengte azt a gyönyörű fohászt és szent esdeklést, hogy »Isten, áldd meg a magyart!« Majd elénekelték másodjára, harmadjára is, mert nem bírtak a lelküket szétfeszítő nagy örömmel. […] És lelkesen elénekelték az összes leszerelő katonanótát, amit csak ismertek. Csak úgy zengett a vonatszerelvény. És a Kárpátok.”
A Megyek túlrához hasonlóan a Mécses a ködben is hemzseg a kitűnően megfilmesíthető, hatásos, szépen kidolgozott jelenetektől, ilyen például a Sztálin-szobor ledöntése, a Bakáts téri „tankcsata” vagy annak leírása, ahogy a pozsonyligetfalui haláltábor kényszermunkások általi leszerelése, eltüntetése során egy holttestbe botlik az ásó.
Más regényeiből is visszaköszönő, erős képi világa mellett – mely egy korábbi munkáját, a Wolf Messingnek, Hitler és Sztálin udvari látnokának emléket állító Vörös Mágust is jellemzi – a Mécses a ködben egyik erőssége a végtelenségig fokozott, dinamikus szerkesztés.
