Még sokat vitatkoznak majd arról, hogyan lehet jól ötvözni a népzenét a modern zenével, hogy ne csak „póri cifraság” legyen a dalon, hanem annak szerves része. Amíg mások ennek a végére járnak, addig én Dalriadát hallgatok, hisz ők ízlésesen keverik a régit az újjal, és ez kevés magyar zenekarnak sikerül. Jól emlékszem, hogy egy megboldogult ízlésű, régi indexes kultúrbojár „parasztmetálnak” nevezte a Dalriada stílusát – persze pejoratívan –, pedig bartóki értelemben bizony XXI. századi parasztmetál ez, mert értik és érzik a népzene lényegét, dalaikat is sokszor népzenei alapokra írják, no meg egy kezemen meg tudom számolni, hogy Arany János balladáiból hány zenekar kovácsolt metálslágert. A Dalriadát éppen emiatt rengeteg külföldi hallgatja és szereti – még Japánban is turnéztak –, ezzel is cáfolva ama zenei életbölcsességet, miszerint a nemzetközi, egybites angollal írják a siker receptjét.
Ezek a nők csodás karrier előtt álltak, de férjük és családjuk kedvéért háttérbe vonultak
Művészfeleségek a Ferenczy Múzeum kiállítássorozatában.