– Mesélt nekem egy korai hangszerváltozat angolszász elnevezésének etimológiájáról, ami szinte a történelem előtti időkbe vezet.
– Bass Fiddle-nek nevezték viccesen elsősorban a nagybőgőt, a „fiddle” szó ugyanis ugyanúgy jelent hegedűt és puskát (hasonlít a flinta szavunkra). Kőkori barlangrajzokon is láthatjuk, hogy hangszer és fegyver meg is egyezhet, mint a Les Trois Frères-i ábrázoláson, Kr. e. 15 000 körülről. Apollón íja és lantja is jelzi, milyen magától értetődően válhatott hangszerhúr az íj idegéből. A pengetős hangszerek alapszerkezete szinte évezredekig semmit sem változott: tömör fadarabra feszített húrok. Később a húrok sokasodtak, megjelent egy plusz rezonátordoboz. Az egyik legősibb típus lehet például a haegeum vagy erhu nevű ázsiai hangszer, ami ránézésre is olyan, mint egy íjra erősített kis dob. Ennél egyszerűbben is lehet: ha valaki a száját vagy a mellkasát használja rezonátorként. Érdekes egyébként, hogy Ned Steinberger formatervező révén 1977-ben a basszusgitár újból elérte az ezt megelőző, kőkorszaki felépítést, csak epoxigyantából és fémből – magyarázta Koller László.
Fotó: Koller László
– Miért volt szükség elektromos basszusgitárra?
– Paul Tutmarc amerikai zenész és feltaláló először csak a hawaii gitárját akarta fölhangosítani. Az 1920-as, 30-as évek fordulóján, a nagy gazdasági válság idején ért meg az igény az elektromosan fölerősített, kierősített hangszerekre. Persze szükség korábban is lehetett, de akkor jelent meg nagy mennyiségű eszköz, ami lejátszotta a nagy mennyiségben rögzített zenét. A hanglemez- és rádiófelvételnél pedig arra törekedtek, hogy minden hangszer hallható legyen, így aztán élőben is elvárta zenész és közönség egyaránt. Basszushangszerként a sousaphone-t használták (ez egy tuba, csak más a geometriája), mert a nagybőgőt nem lehetett hallani a nagy csörömpölésben. Képzeljünk el egy szesztilalom korabeli illegális szórakozóhelyet, ahol táncolnak, isznak és ordítják a slágereket. Szóval érthető, hogy Tutmarc egy idő után a tojásszeletelőtől a kutyaházig mindenre hangszedőt szerelt. A telefon hangszedőjéből indult ki, azért sem tudta szabadalmaztatni találmányát, mert nagyon hasonlított rá. A mágneses hangszedő egy patkómágnes, a végén egy acéllapka, köré tekercselt rézdróttal. Ez a Tutmarc-féle hangszedő, másoké más, de a lényeg mindenhol ugyanaz, és a mai napig ezt variálják. Adta magát, hogy az erősítőt rádióból csinálják, ezt egy Bob Wisner nevű elektronikai zseni készítette el – ő később dolgozott az atombombán, a Bomarc-rakétaprogramon és az Apollo-űrprogramon. Tutmarc muzsikusként sajnálta nagybőgős kollégáját, aki mindig külön utazott a helyhiány miatt, és éjszakánként a sötét utcákon cipelte haza hangszerét. Ezért is alkotta meg a csellóméretű Bull Fiddle-t, amin állva kellett játszani, majd 1936-ban a kisebb Model 736-Bass Fiddle-t, amin már gitárszerűen játszhattak.
