A tavaszi virágzás köszöntése varázslatos tájakon

Az évkör egyik legbizsergetőbb időszakába léptünk. Virágok, bódító illat, csicsergő madarak, szerelem – amerre csak nézünk. Az ősi magyar vallásunkban május elseje a tavaszi virágzás köszöntése. A fák, a növények, a buja tavaszi élet és a napsütés ünneplése. Egy kirándulás során a tavaszi virágzást köszöntöttük mi is Hőgyes Károly vezetésével, szépséges tájakat bejárva, ősi magyar hagyományokat felidéző előadásával kísérve.

Fotó: Fodor Erika

– Volt az elmúlt 24 órában minden, ami igazán élővé teszi a május elsejét. Májusfaállítás, előadás, varázslatos helyek, igazi emberek, őrült pillanatok és tündérösvények tréfás energiái, amelyek folyvást megvicceltek minket. Egy elvarázsolt tájon jártunk, hogy itt lényegülhessünk át, magunkban feltámasztva ezt az ősi magyar ünnepet – összegezte Hőgyes Károly a napunkat. -– A Házréti tó halőrház parkolójától indultunk, elértük a Jenői tornyot, átmentünk az Asszonyvallató hídon. Közben elgondolkodtunk, hogy ez a nap a magyar ember lelkében nem a munka ünnepe. Május elseje kiemelt volta messzire nyúlik vissza, a néphagyományban is gyökeredzik. Ehhez kötődik a májusfaállítás, amely a fiatalok párválasztásának fontos szimbóluma. A május elsején állított fákat pünkösdkor bontották. Általában a legények a lányos házakhoz vittek májusfát, amit a kiválasztott lány udvarára állítottak vagy a kapufélfához kötöttek. A komoly udvarlási szándék kifejeződése volt, hogy az építményeket gazdagon díszítették szalagokkal.

Csörgő Zoltán: A szimbólumok és szertartások szerepe a modern kori ember életében című munkájából idézve mesélt Hőgyes Károly az évkör egyik legszebb napjának gondolatvilágáról. Mélyen átélt szavai a bizonyosságot sejtették számunkra: ma is él őseink hagyománya, gondolatvilága. Itt van bennünk, csak figyelnünk kell befelé.

Hőgyes Károly túravezető
Fotó: Fodor Erika

– Az évkör szertartásaival egy nagyobb, személyes létezésünkön túlmutató, ismétlődő, mindig ugyanaz, tehát örök részei lehetünk. Régen az emberek úgy éltek, hogy életük minden percében igazodtak a természet rendjéhez, hiszen benne és általa éltek. A benne megtapasztalt körforgás, örök megújulás egy kozmikus folyamat részesévé tette őket, amit cselekedeteikkel ők is fenntartottak, míg ha ellenszegültek és megbontották a rendet, azzal az egész világmindenség szakadatlan munkáját, törvénykezését akadályozták és óhatatlanul tapasztalniuk kellett az erők visszaütését.

Több lélekjáró napot is ismerünk a magyar hagyományban, különösen a napfordulók idején, amikor az eredeti néphit szerint a világosság és sötétség harca közepette többnyire az alvilág kapuja nyílik meg. De csak két olyan napot ismerünk, amikor nem résnyire, hanem tágra nyílik, szélesre tárul valamely világ kapuja.

Májusban megnyílik tehát az égi kapu, s ezzel bennünk is megnyílik a lehetőség, hogy az égi erők támogatásával feljussunk a világfán egészen a csúcsig. Mivel a szertartás eredetileg nem csupán a mítosz megjelenítése, hanem megvalósítása is: ezért állítanak ilyenkor májusfát – mert a szertartásban valóságos, égbe nyúló fa jeleníti meg azt a függőleges, felfelé vezető utat, amit az ember önmagában jár be, mind magasabb állapotokat meghódítva magában. Ilyenkor választották a pünkösdi királyt, így mi is megkereshetjük magunkban azt a lehetőséget, ahol mint király a birodalma felett, uralmat szerezhetünk önmagunk összes állapota felett.

Az ősi ünnep a zöld ág behozatalával kezdődött. A zöldellő, virágzó ágak, viruló gallyak, amelyekkel a lányos házak kapuit díszítették a természet megújhodásának szimbólumai, de udvarlási szándék kifejezői is voltak. Zöld ág járásnak, de helyenként fendijózásnak nevezték az ünnep ezen részét, amiben talán a „fent de jó!” rejlik. A frissen metszett ágakkal játszottak is „hidas” játékot, amikor párosával összefogódzkodtak, a párok egymás mellé álltak, felemelték kezüket, a leghátsók pedig átbújtak a többiek karja és az ágak alatt, majd beálltak előre. Közben ezt énekelték: „Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske, nyitva van az aranykapu, hadd bújjatok rajta!” Az aranykapu a felvilág kapuja, vagyis bennünk, önmagunkban nyílhatnak meg olyan kapuk új lehetőségek felé, amelyek a tudati szabadságunkat eredményezhetik. Igyekezzünk tehát tiszta érzelmeket táplálni, világos, „fennkölt” gondolatokkal áthatni magunkat, akaratunkat jóra irányítani, hiszen ebben az időszakban a Nap éppen a lehető legtöbb fényt, világosságot árasztja szét világunkban, és ez az erő ugyancsak befelé fordítható.

Az ünnepek, szertartások a rendezettségben és ritmusban, azaz a világmindenséggel összhangban élni kívánó ember számára megteremtették az alkalmat arra is, hogy a külső világban megélt rendet benső élménnyé emelje. Ez az igény örök érvényű minden kor és a világ bármely pontján élő ember számára. A lehetőség tehát minden korban adott, csupán a szimbólumok mögött rejlő jelentést és üzenetet kell feltárni és alkalmazni – mondta végül Hőgyes Károly.

A Teve-szikla előtt elhaladva jutottunk vissza a parkolóhoz. Változatos tájakat láttunk: hegyet, völgyet, bányát, szakadékot, sárga repcemezőt, virágzó fákat. Közben telítődtünk a zölddel, az erdő illatával, az elhangzott gondolatokkal és a tavaszünnep varázsával.