Csemege kézírásos anyagok kedvelőinek

Az Erdélyi Szalon Könyvkiadó ismét könyvritkasággal örvendeztette meg a magaskultúra sajnos fogyatkozó létszámú fogyasztóit: reprint kiadásban közzétette Arany János jegyzeteit, amelyet négy megbízott nagykőrösi diákja közül az egyik, Sigray Pál vetett papírra (másolt le) – külön érdekessége, kurió­zuma és újdonsága a jelen kiadásnak, hogy ennek a bizonyos tanítványnak (akinek későbbi élete sem érdektelen a nagyközönség számára, sőt!) az anyagát Pap Károly – Arany János kéziratban maradt irodalomtörténeti munkáinak közreadója – a XX. század elején nem találta meg, vagyis ez a könyv tartalmazza az első teljes és autentikus Arany-jegyzet kéziratos mását.

A kötet – természeténél fogva – igazi csemege mindazoknak, akik szívesen tanulmányoznak kézírásos anyagokat, különösen azért, mert a kis Sigray olykor magántermészetű jegyzeteket is elhelyezett a szövegében (például A magyar irodalom története rövid kivonatban című munka végén így sóhajt fel: „Jaj! csakhogyvégevan [!] Hála Istennek.” – megnyugtató látni, hogy a diákreflexek mit sem változtak az elmúlt százhatvan év során), de tartalmaz egy tanulmány­értékű előszót is, melyet Császtvay Tünde irodalomtörténész jegyez. Ebből idézek a cikk folyamán többször is: „Bár Nagykőrösön a tanár Aranyt várták, de egy elsőrangú költőt is kaptak. Az iskolai életben azt azonban Arany tudatosan szinte észrevehetetlenné tette. Visszahúzódó, elmélkedő és töprengő alkatáról sokan írtak már, de Arany valóban szigorúan tanárként viselkedett a nagykőrösi gimnáziumban. Beilleszkedett a tanári karba, és költői tudását maximum akkor villantotta fel nyilvánosan, ha a közös tanári összejöveteleken valamely kollégájukat verssel akarták megtréfálni. De az iskolai tanórákon szigorúan tartózkodott bármiféle poétai allűrtől. Kizárólag otthon, íróasztala mellett, a magánéleti szférájában maradt költő.”

A kiadvány borítója

Ez a szigorú, de ízig-vérig tanáremberként viselkedő, szerény lángész szükségét látta tehát egy olyan tananyag megírásának, amelyből a diákok képet kaphatnak a magyar nyelvről és irodalomról, amelyet nekik tanítani volt hivatott – mint S. Varga Pál irodalomtörténész megállapítja: „A kivonat nagyrészt Toldy Ferenc irodalomtörténeti munkáin alapszik. […] Arany azonban egyrészt önálló szerkezeti vázat alakított ki, s ezzel tömörebbé és világosabbá tette Toldy koncepcióját, másrészt több ponton átalakította és ki is egészítette.”

A diákok pedig így másolták a „tankönyvet” (Szakács Lajos, később Baranya megyei református lelkész visszaemlékezése): „Jegyzetemet diktálás után írtam esténként, faggyúgyertya mellett, de nem az eredetiről. Arról csak egynek volt szabad másolni, aztán rögtön visszaadni, hogy el ne kopjék. Emlékszem rá, hogy az eredeti ritka szép apró betűkkel volt írva. Másolataink azonban hitelesek, amennyiben azokat szóról szóra tettük papírra, mint hogy így is kellett azt felmondani, azon parancsnak engedve, hogy a betanulással előadási és írásbeli ügyességet is szerezhetünk. Tudtuk is jól mindnyájan, kivétel nélkül, sőt mondhatnám, fújtuk.” A szóról szóra másolás mellé azonban becsúszott egy-két apróság, mint a második bekezdésben idéztem, és egészen érdekes életképeket lehet elképzelni a pillanatról, amikor mondjuk Arany János szembesült a kommenttel. Vajon mit szólt? Szerintem bölcsen elmosolyodott. Mi, olvasók viszont örülhetünk, hogy ez a kincs megjelent könyvben: immár nyugodtan lapozgatható, anélkül, hogy „elkopnék”.

Arany János jegyzetei. Magyar irodalom története és Széptan – (: Aesthetica :). A Nagykőrösi gimn. V. osztályában 1859 évben. ’Sigray Pál hagyatéka. Reprint kiadás. Erdélyi Szalon Könyvkiadó, Budapest, 2021.