A Felvidék pompeji romjain érezzük át igazán, hogy mi Trianon

Ki ne ismerné Szinyei Merse Pált, Csontváry Kosztka Tivadart vagy Hamvas Bélát? Ám azt kevesen tudják róluk, hogy mind Sáros vármegyéből származnak, egy mára letűnt, de ugyanolyan izgalmas magyar világból. A korábban színmagyar területnek számító felvidéki megye telis-tele van a magyar történelem különleges relikviái­val, Domonkos László író ezek felkutatásába kezdett a Pompeji magyar hamuja – Sáros megyei leletmentő című új, kultúrtörténeti és utazókönyvében, melynek bemutatóját június 14-én, hétfőn 18.30-kor tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A könyv bemutatóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartják 14-én Fotó: Patrióták

– A megyét járva milyen élethelyzetekbe, történetekbe botlott?

– Kafkai helyzet volt, amikor a mesebeli szépségű Bártfán egy gyönyörű nyári szombat estén csak a rémséges panelkülvárosban lehetett volna normálisan megvacsorázni, ami nem volt ínyünkre, így végül a csodálatos UNESCO-világörökség ékszerdoboz főtér egyik mellékutcájában sikerült, egy, a hetvenes évek magyar vidéki világának vendéglátóipari színvonalát kísérteties korhűséggel idéző, egészen bravúros eufóriával pizzériának becézgetett tűrhetetlenség-borzadályban.

Bártfa ódon főtere Fotó: Slovakia.travel

– Ha már itt tartunk, kérem, mondjon egy helyet, ahová mindenképpen el kell menni, ha arra járunk!

– Cemétefürdőre, az ősi kirándulóhelyre Eperjes mellett. Márai sokat írt róla.

– És egy már nem létező helyet, amit nem szabad elfelejteni?

– A nagysárosi Rákóczi-kastélyt, amely sűrűn szerepel a nagyságos fejedelem emlékirataiban is – itt fogták el, innen vitték el Rákóczit Bécsbe.

A csehszlovák elvtársak lebontatták, futballpálya van a helyén.

– Hol érezte magát a legjobban Sárosban?

– Jernyén, Szinyei Merse Pál egykori kúriájában, ahol egy remek délelőttöt töltöttem.

Az egykori Rákóczi kastély helyén ma futballpálya van Fotó: patriotak.hu

– Felvidék a söreiről is híres, hol itta a legjobbat?

– Kisszebenben, egy aprócska, árkádos sörözőben. Finom barna sörük volt.

– Hol „fájt” a legjobban Trianon?

– Mindenhol fájt, de nagyon. Ez a legnehezebb kérdés. Talán Bártfafürdőn, a monarchiás tobzódásban. Talán a ruszinoknál, az ezeréves határon, a picinyke Felsőkomárnok községben, ami Kecskemétnek köszönheti a létét. Talán Eperjes belvárosában. Talán Bártfán. Talán a zborói templom előtti Rákóczi-szobornál. Talán a nagysárosi várfalak alatt, talán a Poprád partján.

De az is lehet, hogy mindenütt.

– A brosúrák, utazókönyvek alapján Sáros vármegyének nem is volt magyar múltja. Egészen abszurd azt olvasni a könyvében, hogy IV. Bélára („IV. Belo”) osztrák–magyar királyként hivatkoznak. Ezek ellenére is menjen el a magyar turista Sárosba?

– Igen, mert a magyar múlt csodáit,

nemzetünk igazi történelmét, nagyságát csakis így, az ilyen utazások révén lehet megismerni és átélni igazán.

Még ha nem is az enyémhez hasonló szociografikus-historizáló hosszabb portyázással, de akár egy rövidebb turistaúttal is kiderül: sok egyéb mellett már csak azért sem szabad hinni a könyvben is vizsgált-elemzett tolvajpropaganda hazugságainak, mert Sáros megye még a maga pompeji magyar hamujával is azt mutatja, amit Döbrentei Kornél úgy fogalmazott meg: ha tetszik, ha nem, „kiirthatatlanul megmaradunk”. És hogy itt vagyunk, jelen vagyunk, itthon vagyunk. Itt is.

A Magyar Patrióták Közössége által támogatott és kiadott Pompeji magyar hamuja című könyvhöz itt juthat hozzá, adományért cserébe.