A Felvidék pompeji romjain érezzük át igazán, hogy mi Trianon

Ki ne ismerné Szinyei Merse Pált, Csontváry Kosztka Tivadart vagy Hamvas Bélát? Ám azt kevesen tudják róluk, hogy mind Sáros vármegyéből származnak, egy mára letűnt, de ugyanolyan izgalmas magyar világból. A korábban színmagyar területnek számító felvidéki megye telis-tele van a magyar történelem különleges relikviái­val, Domonkos László író ezek felkutatásába kezdett a Pompeji magyar hamuja – Sáros megyei leletmentő című új, kultúrtörténeti és utazókönyvében, melynek bemutatóját június 14-én, hétfőn 18.30-kor tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

– Milyen búvárfelszerelést vitt magával, miután a Szerémség régi magyar világa után egy másik elsüllyedt magyar földrészre, Sáros vármegyébe látogatott? Milyen Pompeji magyar hamuja?

– Azt hiszem egy speciális, a régi magyar vidékeken alighanem létfontosságú lélegeztetőkészülék-féleségre volt szükségem. Olyanra, amely a sok-sok nyomasztó élmény, látvány, tapasztalat ellenében egyféle felszabadultabb, könnyedebb levegővételt biztosít. Úgy gondolom, nélkülözhetetlen annak, ki ezeken az atlantiszi vidékeken, a magyar Pompeji utcáin jár.

– Tényleg szüksége volt rá? Első hallomásra nem sok jut eszünkbe a Szepességtől keletre fekvő Sáros vármegyéről, magyarok már alig lakják. Mitől érdekes, hogyhogy erről írta a Pompeji magyar hamuja kultúrtörténeti utazókönyvet (a könyvhöz könyvesboltban nem, csak ezen az oldalon lehet hozzájutni)?

– A történeti Sáros megye a Felvidék izgalmas, kulturált, gazdag és történelmi tanulságok tekintetében egyik legrendkívülibb vidéke. A Rákóczi-szabadságharc fészke, az ősi várak, a magyar középkor, a magyar gótika és a magyar reneszánsz reprezentáns kirakata, olyan szellemiség maradványaival, amely hosszú-hosszú évszázadokon keresztül sajátságosan vonzó, varázslatos kis világ volt, tudósokkal és kalandor alkimistákkal, tipikusnak mondott bohém sárosi svihákokkal és született „nagy leltározókkal”, rend- és rendszerteremtő, komoly intellektuális teljesítményt nyújtó, kiváló értelmiségiekkel. Fantasztikus ősi kultúrterület!

Az író szerint a Sáros vármegyei Cemétefürdőre mindenképpen érdemes ellátogatni Fotó: Havran Zoltán

– Szóval nem tüntették el a magyar nyomokat?

– Lépten-nyomon találni a magyar múltra, a magyar történelemre utaló nyomokat, olyan tömegben, hogy nem is hinnénk; ezeket nem lehet eltüntetni. Petőfi, Tompa és Kerényi híres költői versenyének, az Erdei lak című vers háromféle változatának Eperjes melletti emlékhelyétől,

Hamvas Béla eperjesi házától és Szinyei Merse Pál jernyei sírjától és házától a branyiszkói csata színhelyéig és Csontváry kisszebeni szülőházáig, az aradi vértanú Dessewfy Arisztid margonyai mauzóleumától a Rákócziak vagy éppen Maléterék eperjesi házáig.

És estig folytathatnám.

– Ha jól tudom, „utolsó” magyarokkal is találkozott. Említene egy ilyen találkozást? Ők hogyan élnek a szlovák tengerben?

– Csatáry Ágost, a legutolsó eperjesi magyar családok egyik tagja vitt el oda, ahol a legtöbb magyar van errefelé: a temetőbe. Megmutatta a családi kriptát, a sok régi történelmi nevet a fejfákon – használni kellett közben azt a speciális lélegeztető alkalmatosságot rendesen. Szükség volt rá. Osztópatakán az egyik legpatinásabb sárosi famíliát, a Bánókat is sikerült meglátogatni – közéjük tartozik régi kedves kollégám és pályatársam, a Magyar Nemzet szerzője, Bánó Attila is. Emlegettük.

A könyv bemutatóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartják 14-én Fotó: Patrióták

– A megyét járva milyen élethelyzetekbe, történetekbe botlott?

– Kafkai helyzet volt, amikor a mesebeli szépségű Bártfán egy gyönyörű nyári szombat estén csak a rémséges panelkülvárosban lehetett volna normálisan megvacsorázni, ami nem volt ínyünkre, így végül a csodálatos UNESCO-világörökség ékszerdoboz főtér egyik mellékutcájában sikerült, egy, a hetvenes évek magyar vidéki világának vendéglátóipari színvonalát kísérteties korhűséggel idéző, egészen bravúros eufóriával pizzériának becézgetett tűrhetetlenség-borzadályban.

Bártfa ódon főtere Fotó: Slovakia.travel

– Ha már itt tartunk, kérem, mondjon egy helyet, ahová mindenképpen el kell menni, ha arra járunk!

– Cemétefürdőre, az ősi kirándulóhelyre Eperjes mellett. Márai sokat írt róla.

– És egy már nem létező helyet, amit nem szabad elfelejteni?

– A nagysárosi Rákóczi-kastélyt, amely sűrűn szerepel a nagyságos fejedelem emlékirataiban is – itt fogták el, innen vitték el Rákóczit Bécsbe.

A csehszlovák elvtársak lebontatták, futballpálya van a helyén.

– Hol érezte magát a legjobban Sárosban?

– Jernyén, Szinyei Merse Pál egykori kúriájában, ahol egy remek délelőttöt töltöttem.

Az egykori Rákóczi kastély helyén ma futballpálya van Fotó: patriotak.hu

– Felvidék a söreiről is híres, hol itta a legjobbat?

– Kisszebenben, egy aprócska, árkádos sörözőben. Finom barna sörük volt.

– Hol „fájt” a legjobban Trianon?

– Mindenhol fájt, de nagyon. Ez a legnehezebb kérdés. Talán Bártfafürdőn, a monarchiás tobzódásban. Talán a ruszinoknál, az ezeréves határon, a picinyke Felsőkomárnok községben, ami Kecskemétnek köszönheti a létét. Talán Eperjes belvárosában. Talán Bártfán. Talán a zborói templom előtti Rákóczi-szobornál. Talán a nagysárosi várfalak alatt, talán a Poprád partján.

De az is lehet, hogy mindenütt.

– A brosúrák, utazókönyvek alapján Sáros vármegyének nem is volt magyar múltja. Egészen abszurd azt olvasni a könyvében, hogy IV. Bélára („IV. Belo”) osztrák–magyar királyként hivatkoznak. Ezek ellenére is menjen el a magyar turista Sárosba?

– Igen, mert a magyar múlt csodáit,

nemzetünk igazi történelmét, nagyságát csakis így, az ilyen utazások révén lehet megismerni és átélni igazán.

Még ha nem is az enyémhez hasonló szociografikus-historizáló hosszabb portyázással, de akár egy rövidebb turistaúttal is kiderül: sok egyéb mellett már csak azért sem szabad hinni a könyvben is vizsgált-elemzett tolvajpropaganda hazugságainak, mert Sáros megye még a maga pompeji magyar hamujával is azt mutatja, amit Döbrentei Kornél úgy fogalmazott meg: ha tetszik, ha nem, „kiirthatatlanul megmaradunk”. És hogy itt vagyunk, jelen vagyunk, itthon vagyunk. Itt is.

A Magyar Patrióták Közössége által támogatott és kiadott Pompeji magyar hamuja című könyvhöz itt juthat hozzá, adományért cserébe.