– Milyen búvárfelszerelést vitt magával, miután a Szerémség régi magyar világa után egy másik elsüllyedt magyar földrészre, Sáros vármegyébe látogatott? Milyen Pompeji magyar hamuja?
– Azt hiszem egy speciális, a régi magyar vidékeken alighanem létfontosságú lélegeztetőkészülék-féleségre volt szükségem. Olyanra, amely a sok-sok nyomasztó élmény, látvány, tapasztalat ellenében egyféle felszabadultabb, könnyedebb levegővételt biztosít. Úgy gondolom, nélkülözhetetlen annak, ki ezeken az atlantiszi vidékeken, a magyar Pompeji utcáin jár.
– Tényleg szüksége volt rá? Első hallomásra nem sok jut eszünkbe a Szepességtől keletre fekvő Sáros vármegyéről, magyarok már alig lakják. Mitől érdekes, hogyhogy erről írta a Pompeji magyar hamuja kultúrtörténeti utazókönyvet (a könyvhöz könyvesboltban nem, csak ezen az oldalon lehet hozzájutni)?
– A történeti Sáros megye a Felvidék izgalmas, kulturált, gazdag és történelmi tanulságok tekintetében egyik legrendkívülibb vidéke. A Rákóczi-szabadságharc fészke, az ősi várak, a magyar középkor, a magyar gótika és a magyar reneszánsz reprezentáns kirakata, olyan szellemiség maradványaival, amely hosszú-hosszú évszázadokon keresztül sajátságosan vonzó, varázslatos kis világ volt, tudósokkal és kalandor alkimistákkal, tipikusnak mondott bohém sárosi svihákokkal és született „nagy leltározókkal”, rend- és rendszerteremtő, komoly intellektuális teljesítményt nyújtó, kiváló értelmiségiekkel. Fantasztikus ősi kultúrterület!
– Szóval nem tüntették el a magyar nyomokat?
– Lépten-nyomon találni a magyar múltra, a magyar történelemre utaló nyomokat, olyan tömegben, hogy nem is hinnénk; ezeket nem lehet eltüntetni. Petőfi, Tompa és Kerényi híres költői versenyének, az Erdei lak című vers háromféle változatának Eperjes melletti emlékhelyétől,
Hamvas Béla eperjesi házától és Szinyei Merse Pál jernyei sírjától és házától a branyiszkói csata színhelyéig és Csontváry kisszebeni szülőházáig, az aradi vértanú Dessewfy Arisztid margonyai mauzóleumától a Rákócziak vagy éppen Maléterék eperjesi házáig.
És estig folytathatnám.
– Ha jól tudom, „utolsó” magyarokkal is találkozott. Említene egy ilyen találkozást? Ők hogyan élnek a szlovák tengerben?
– Csatáry Ágost, a legutolsó eperjesi magyar családok egyik tagja vitt el oda, ahol a legtöbb magyar van errefelé: a temetőbe. Megmutatta a családi kriptát, a sok régi történelmi nevet a fejfákon – használni kellett közben azt a speciális lélegeztető alkalmatosságot rendesen. Szükség volt rá. Osztópatakán az egyik legpatinásabb sárosi famíliát, a Bánókat is sikerült meglátogatni – közéjük tartozik régi kedves kollégám és pályatársam, a Magyar Nemzet szerzője, Bánó Attila is. Emlegettük.
