Egyetlenegy jelenettel elmagyarázom, hogy mi a baj ezzel a filmmel, de előtte dióhéjban felidézem a történetét: Gyula egy fociultra, vígan éli a fociultrák buta, erőszakos életét; a film legelején megtudja, hogy steril, ezért a párjával, Mariann-nal gyereket szeretnének örökbe fogadni, de Gyulát egy verekedés miatt letartóztatják, és füstbe megy a tervük. A párja egy kis „meglepetésként” hozzájuk költöztet egy fiatal, terhes cigány lányt, Lüszit. Megállapodik vele, hogy a gyermeket illegálisan megszerzik tőle, Mariann hivatalosan a „sajátjaként” szüli meg. Gyula dühbe gurul, Mariann elköltözik tőle; Gyula visszahozza Lüszit, és elkezdődik közöttük a macska-egér játék (nem sok képzelőerő kell ahhoz, hogy már a legelején megneszeljük: a Stockholm-szindrómás helyzetben egymásba szeretnek, és ezzel a végkifejlettel a rendező rácáfol a félromantikus vígjátékok „váratlan fordulataira”, vagyis hát nem, egyáltalán nem cáfol rá, hisz annál jóval fontosabb a „toleráns end”).