A film készítői azt hiszik, hogy a sztereotípia eleve nevetséges, tehát elég így ábrázolni a szereplőket, majd egymásnak ugrasztani őket, és garantált a jóízű humor meg a szituációs komédia. Rossz hírem van: a jó vígjátékokat harminc éve sem így készítették. Ráadásul a főszereplő, Nagy Gyula állítólagos rasszizmusa is problémás, hisz a film alapján azt gondolnánk, hogy az embereket a bőrszínük alapján ítéli meg, és ezért nem szereti a cigányokat, ám amikor a megszökött Lüszit keresve egy pesti néger bárba toppan, és felismeri az egyik kedvenc néger légiós futballistáját, a nyakába ugrik, ölelgeti, majd mindenkivel jól elmulat. Vajon egy vérbeli, következetes rasszista így cselekedne? Vagy ő csak szelektíven rasszista?
Lehet, hogy a „rasszizmus” csak egy jól hangzó szlogen, amivel el lehet takarni a társadalmi problémákat, lehet, hogy a valóságban nem a bőrszínük alapján ítéljük meg az embereket, hanem a cselekedeteik alapján?
A film ezeket a határokat meg sem próbálja feszegetni, megelégszik azzal, hogy a magyar vígjátékok jól bevált, sablonos és unalmas megoldásait süti el újra.
Így hát nem csoda, hogy a Becsúszó szerelem fociultrái mind szélsőjobboldaliak, iszákosok, és a gyerekeiket Álmosnak meg Elődnek hívják – ezzel talán azt sugallja a rendező, hogy ezek a nevek ab ovo szélsőjobboldaliak, és nevetnünk kellene rajtuk? A filmbeli fociultrák bunyóznak, ordítanak és velejéig rasszisták.
A rendező szerint tervezés közben sokat tanulmányozták a futballszurkoló réteget, pedig a film alapján azt hinnénk, hogy csak újranézték a 2012-es A rasszizmus szívás videóit.
Mert mire tanít minket a Becsúszó szerelem? Csupán ennyire: a magyarok általában rasszisták, a fociultrák még rasszistábbak. Kivéve Gyulát.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!