Helyben kellett harcolni

A Kós Károly novellájából készült Ezerkilencszáztizenkilenc című, mintegy harmincperces alkotás júniusban elnyerte a Magyar Mozgóképfesztivál legjobb kisjátékfilmnek járó elismerését. Az Erdély román megszállásának első napjaiban játszódó műben egymásra rétegződik a történelem és a magánélet, összekapcsolódik egy országrész helyzete és egy erdélyi magyar család döntése. A díjazott mű társforgatókönyvíró-rendezőjével, Bozsogi Jánossal beszélgettünk.

– Hogyan találtak rá Kós Károly alkotására?

– Sárdi Mihály barátomnak, akivel a forgatókönyvet írtuk, Kós Károly az egyik kedvenc magyar szerzője. Ő bukkant rá erre az önéletrajzi ihletettségű novellára az író 1919-ben megjelent, A Gálok című trilógiájában. Miután felhívta rá a figyelmemet, magam is elolvastam, és úgy gondoltam, kitűnő alapanyag lenne egy kisfilmhez, ami Trianon századik évfordulójára készül, hogy megemlékezzünk a teljes nemzetet sokkoló, majd cselekvésre késztető tragédiáról. A munka megkezdése előtt persze engedélyt kértünk Kós Károly örököseitől, hogy feldolgozzuk. Minden további nélkül megadták a hozzájárulást.

– Mit tartottak meg az irodalmi alapanyagból, és mi az, ami máshogy szerepel a forgatókönyvben, mint a novellában?

– A dialógusokat gyakorlatilag változtatás nélkül átemeltük, a novella alaphelyzetét szintén. Az írás azt eleveníti fel, hogy Gál Jankó és felesége, Anna hogyan reagál a hírre, hogy a román királyság hadserege – az addigi szövetségese, az Osztrák–Magyar Monarchia ellen fordulva – 1918 decemberében betört Erdélybe és elfoglalta Kolozsvárt. A főszereplő bekapcsolódik a kibontakozó ellenállásba, ugyanakkor megfogalmazza az otthon maradás, a helyben folytatott jogi, kulturális és gazdasági küzdelem gondolatát. Néhány ponton változtattunk a történeten, igyekeztünk valamivel izgalmasabbá – mai szóval élve: akciódúsabbá – tenni a románok elleni szervezkedés jeleneteit, valamint a film végére beillesztettük Kós Károly Kiáltó szó című írásának néhány kulcsmondatát.

– E gyakran idézett röpirat 1921-ben keletkezett, és a transzilvanizmus egyik legkorábbi elméleti alapvetésének számít.

– Így van, Kós Károly szerzőtársai­val – Zágoni Istvánnal és Paál Árpáddal – együtt úgy látta, hogy az erdélyi magyarságnak nem az anyaországba való átköltözés jelenti a megoldást, hanem az újonnan kialakult helyzet felmérése, az abba való „beleállás”, vagyis a politikai cselekvés és a nemzeti helytállás. Csupán néhány kulcsmondatot vettünk át ebből a nagy hatású munkából, rövid szövegkollázst létrehozva. „A régi Magyarország elveszett számunkra, de Erdély feltámadt, és van. És akárhogyan is akarja, akármilyen akarat, lesz, örökkön örökké. […] Nem kutatjuk, hogy ez a nélkülünk kötött trianoni szerződés miféle koldusalamizsnát rendelt számunkra. Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. […] Aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való, mert az a mi igazi ellenségünk, a mi árulónk”.

– A film egyik központi jelenete, amikor az íróról mintázott Gál Jankó a családot halállal fenyegető román tisztnek azt mondja: „Habár a sorompón túl kezdődik csak Magyarország, de a sorompón innen, az Erdély!”, amire az ezredes csak annyit vet oda: „Erdély nincs többé! Tinéktek biztos nincsen!” A 100. évforduló elmúltával mekkorának ítéli e megállapítás igazságtartalmát?

– Nagyanyám lugosi volt, a feleségem szülei pedig Aradon látták meg a napvilágot. Tizenöt évig dolgoztam a Duna Televízióban, számos határon túli magyar barátra tettem szert ez idő alatt, annak idején magam is többször jártam Erdélyben. Mindezek alapján mondhatom: Erdély létezik. Az itthoni magyarok azért utaznak oda, azért vásárolnak ott földet, házat, birtokot – vagy azért szeretnék megismerni az ottani tájat, az ízeket, az illatokat, az embereket –, mert tudják, hogy nem engedhetik el azt az országrészt. Meg kellett tartanunk, és úgy hiszem, bizonyos értelemben sikerült is.

Jelenet a filmből
Fotó: Koós Kristóf

– Mennyi ma egy harmincperces kisjátékfilm gyártási költsége? És mennyi idő alatt készül el egy ilyen produkció?

– Tizennégymillió forint volt e célra. A munkálatok megkezdése idején még létezett a Médiatanács mecenatúraprogramja, úgyhogy oda pályáztunk (azóta e program megszűnt, és a Nemzeti Filmintézet lett a legfőbb állami finanszírozó); de Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke támogatta az elképzelésünket, és Kásler Miklós miniszter is biztosított néhány millió forintot az általa kezelt keretből. A forgatás összesen négy napot vett igénybe: a felvételek jó része idehaza – Nagyvázsonyban, valamint a szentendrei skanzenben – készült, a külső felvételeket és a vágóképeket pedig erdélyi helyszínen, Kalotaszeg fölött rögzítettük. A házaspár megmaradásért kötött szövetségét szűkebb plánokkal, statikusabb beállításokkal igyekeztünk bemutatni, az ellenállásba való bekapcsolódásukkor azonban gyorsabb ritmusú vágást, tágabb képeket alkalmaztunk.

– A filmszemlét felváltó Magyar Mozgóképfesztivál zsűrije a legjobb kisjátékfilmnek járó díjjal jutalmazta a munkájukat. Hogyan fogadta az elismerést?

– Az utóbbi időben nem igazán juttattak díjakat a határon túli magyarság sorskérdéseit, a „menni vagy maradni” dilemmáját bemutató filmeknek, úgyhogy őszintén szólva kissé meglepett a dolog. De ha az új fesztivál létrehozásával a jövőben nagyobb szakmai érdeklődés irányul majd az ilyen jellegű alkotásokra, azt persze nagy örömmel üdvözlöm.

– Aki a fesztiválvetítés után meg szeretné nézni a filmet, mikor és hol teheti meg?

– A hazai mozik nem fogják vetíteni. A közszolgálati televízióban már láthatták a nézők. Ami a DVD-megjelenést illeti: lakossági forgalomban nem lesz kapható, a határon túlra azonban eljuttatunk belőle néhány példányt. Legnagyobb eséllyel tehát a külhoni magyar diaszpórákban rendezett vetítéseken, közönségtalálkozókon bukkan majd fel a film.