– A koncertek közötti átállás alatt sem szerettük volna zene nélkül hagyni a közönséget, ezért harminc–negyvenöt perces koncerteket adnak a fiatalok, elsősorban gitár-ének duó felállásban.
– A Kodolányi János Egyetem más módon is támogatja a tehetségeket?
– Rendszeresen adunk lehetőséget a hallgatóinknak, hogy tapasztalatot szerezzenek. Nagy energiát fordítunk arra, hogy a magas színvonalú képzés mellett munkalehetőséget is kínáljunk a tanulmányok elvégzését követően. Főleg zeneiskolákkal vagyunk kapcsolatban, akik tanárokat keresnek, de évente többször szervezünk élvonalbeli zenekaroknak próbajátékot, illetve ha egy-egy zenekarba hangszerest keresnek, ajánljuk a tehetséges hallgatóinkat. Örömteli, hogy akik nálunk végeznek, azoknak körülbelül a nyolcvan százaléka a zenei pályán marad, ami magas aránynak számít.
– Visszatérve a fesztiválra, kiknek ajánlja a háromnapos eseményt?
– Tapasztalataink szerint főként a megyében élők látogatják a fesztivált, mert tudják, hogy jó a hangulat, jó zenéket hallgathatnak és finom borokat kóstolhatnak közben. A korábbi években, amikor Grammy-díjas előadók érkeztek, külföldről is sokan voltak kíváncsiak rájuk. A nyolc év során nemzetközi világsztárok is felléptek a fesztiválon, azonban tavaly és idén csak magyar fellépőket hívtunk a járványhelyzet miatt.
Szerencsére mindhárom napon telt házasak a koncertjeink. Az Alba Regia Feszt egy ingyenes családi rendezvény, amelyre minden korosztályt várunk.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!