Kezdetben volt a mese. Benedek Elek izgalmas „meseregénye”, a Vége jó, minden jó. A nagyapa zengő hangja, ahogy olvasta a mesét. Az éjjeli szekrény, rajta a muzeális, sárga fényű asztali lámpával. Bajor Andor Cincogó Felíciánja, Sebők Zsigmond Maczkó ura. A magyar nyelv harangszó-hangzói, földszagú lejtése, csillagokig szökő magas magánhangzók, s az esővíz-szagú, simogató, lassan kivesző zárt és nyitott hangzók.
Ezt a mesét, ezt a történetet keresi egyre, aki így ismerkedett még az anyanyelvvel, ezt a harangszavasat, amely éppolyan zengéssel szólalt meg, mint amikor a kis református templomban, a gyülekezetben felzúg a „Tebenned bíztunk elejitől fogva”, a gályarabok hitvallásának kőrengető erejével.
Nehéz megmondani, van-e erősebb szövetség, mint amiről Jezsó Ákos és kis alkotótársa, e jeles kortárs írónk leánya, Jezsó Rozi Viola között fennált, amikor ez a nemrég megjelent, tetszetős kiállítású mesekönyv, az Árokparti mesék keletkezett. Hogy van-e erősebb szövetség, mint a mesélő és a mese hallgatója, befogadója között, amikor a szülő fejből, maga talál ki egy-egy mesét, s azt elmondja gyermekének.
A kötet különlegessége, hogy azonnal meg is jeleníti, tükrözi, amit a kislány meglátott, megérzett ezekből a történetekből: a rendkívül színes, számos rajzzal, sőt, ahogy ez illik, a végén még kifestőkkel is kibővített kötetet az alkotó gyermeke, Rozi Viola illusztrálta.
Az író mosolygós kiszólásai nem egyszer jelzik, hogy nem csak az aprónépnek szólnak meséi, azok épp ily érdekesek lehetnek a nagyobbak, vagy akár a felnőttek (tényleg, hányan nőttünk fel, úgy igazán?) számára.
„Mindegy, akárhogy is történt egykoron, a Monor környéki aprónépek rendre elhitték mindazt, amit a szajkók meséltek. Márpedig olyan még nem fordult elő, hogy a szajkók valamit ne meséltek volna. Bakaraszt egyénként meg volt arról győződve, hogy az emberek között vannak olyanok, akik folyamatosan csacsognak és mindenfélét összehordanak, csak ők nagyobbra nőnek, mint a monori szajkók” (Sanyi szajkó és a tűzriadó).
A kedves, bensőséges mesék – hogy a gyermek megtalálja benne szűkebb otthonát – Monoron és környékén játszódnak. A történetekből kiderül: ez a vidék tele van tréfás koboldokkal, törékeny tündérekkel, gombalakó és minden egyébféle manókkal. De járt itt egyszarvú is régen: megtudjuk, miért „vérzett az oldala a tisztaság és az ártatlanság fehér szőrű paripájának” (Az unikornis vére).
Nyáron a Békás rét tengerré változik – derül ki a könyvből – s a gyermekek azt is megtudhatják ebből a meséből (A kismanó és a tenger), mi a belvíz, hogy keletkezik és miképpen kerül levezetésre.
Azt is megtudjuk: Mióta hozza egy nyúl a húsvéti tojásokat? A róka által megtámadott tyúkanyó, aki éppen hogy megmenekült, nem tudta törött lábával elvinni ajándékait, a festett tojásokat a gyerekeknek. „[…] a kismanó pedig egyedül gyenge ehhez. Egy-két, de talán még három tojással is meg tudna birkózni, de egy egész kosárra valóval? Annyit már nem tud felemelni. Tódor viszont, a kövér koromfekete ausztrál törpenyúl sokkal erősebb volt nála. Így hát felvállalta, hogy a vállára veszi a kosarat és irány a falu!”
Elég megadni ennyit a gyerekeknek, és a többit tudják maguktól. Hogy az ajándék éppen a segítség, hogy nem „szuperhősöket” kell követni lelketlen, buta alkotásokban, hanem az apró, ám segítőkész törpenyulat, s a nagy szívű kismanót.
Mert a gyermek érzékeny – erre. Az ilyen üzenetekre. Nem kell őt „érzékenyíteni”, nem kell a szelet arra késztetni, hogy fújjon, a Napot arra, hogy fölkeljen. De erre, s nem másféle, irritálóan buta és rendkívül káros tanmesékre vonatkozik ez az érzékenység.
Ezért is felüdítő élmény az egyre ijesztőbb, roncsolóbb tartalmú „mesék” fenyegető árnyai között ez a reménykeltő, és a kívánatos, gyermeki értelemben színes kis mesekönyv.
A Zimber-könyvek, amely Jezsó egy korábbi, Vörös Mágus – Hitler és Sztálin titkos világa című hiánypótló művét is kiadta, ezúttal is kiemelten esztétikus, mívesen gondozott könyvvel örvendezteti meg az olvasókat, a kis- és nagyembereket. Jó érzés kézbe fogni ezeket az újabban egyre esztétikusabb kiállítású könyveket: a rendszerváltás igénytelenül összetákolt, kieső lapokkal elkedvetlenítő kontármunkái után, lám, a honi könyvészet is magára talál.
Vegyük meg, lapozgassuk – azzal az ürüggyel, ahogy a komoly felnőtt rendre elmélyed a gyermekkönyvekben, hogy a kicsinknek, akinek megvettük, keresünk benne mesét – hátha megszólal ismét a harang, amit gyermekkorunk óta keresünk. És kigyullad, valahol messze, egy éjjeli szekrényen az a sárga fényű kislámpa.
Jezsó Ákos – Jezsó Rozi Viola: Árokparti mesék (Nyolc színezővel), Zimber-könyvek, 2021
