Művészet és spiritualitás a pannonhalmi monostor tereiben

– Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy emlékezünk Isten szabadító tettére, Jézus Krisztus halálára és feltámadására – mondta lapunknak Dejcsics Konrád bencés szerzetes, az Arcus temporum pannonhalmi művészeti fesztivál igazgatója, akivel az augusztus 27. és 29. közötti esemény sokrétű programjairól, a veszélyes emlékezetről és a keresztények feladatáról beszélgettünk. Az atyát arról is megkérdeztük, hogy a szerzetesközösség milyen rendezvényekkel kapcsolódik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz.

Fotó: Teknos

– Közvetlenül az eucharisztikus kongresszus előtt rendezik meg a fesztivált. Mely programokkal csatlakoznak az eseményhez?
– Már a zeneszerzők kiválasztásával is kapcsolódni kívánunk az eucharisztikus kongresszushoz. Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkásságára fókuszálunk idén, hiszen szubtilis, meditatív, elmélyült művészetük elképzelhetetlen a transzcendens, az Istentől való megérintettség nélkül. A kései Lisztnek a redukált, jövőbe mutató darabjait hallhatja a közönség. Továbbá az Arcus temporum fesztivál után, szeptember 3-án este 19.30-tól a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar hangversenyén Gervais nagy motettái hangzanak el Vashegyi György vezényletével a pannonhalmi bazilikában. Ezekkel a különleges koncertekkel lelkileg készülünk, hangolódunk az eucharisztikus kongresszusra. Szerzetesközösségünk pedig természetesen ott lesz a kongresszus rendezvényein.

– Mi történik, ha klasszikus és kortárs művek lépnek diskurzusba egymással?
– Az Arcus temporum arra vállalkozik, hogy kortárs és klasszikus művészeket és műveket helyezzen egymás mellé. Idén például Pilinszky Jánost és Marno Jánost vagy épp Liszt Ferencet és Dukay Barnabást. A kortársnak és klasszikusnak, azaz az innovációnak és a tradíciónak egymás mellett kell szerepelnie. Ha pusztán a tradícióra figyelünk, az öncélú múltba révedéssé válhat, míg ha csak a kortársra, akkor az üres modernkedés veszélye fenyeget. Ha viszont a klasszikust és a kortársat egymás mellé helyezzük, az egyik mindig megóv a másik végletétől, így egyensúlyba kerülnek a dolgok. Új jelentésárnyalatokkal gazdagodik a hagyomány, miközben megtalálja a helyét a jelen is.

– A szerzetesközösség imádságos napirendje adja a fesztivál vázát. A többi program közül melyeket emelné ki?
– A bencés monostor alapját Szent Benedek az Isten igéjével való találkozásra, azon belül pedig az imaórákra építette. Így a látogatók velünk, szerzetesekkel együtt vehetnek részt az imádság alkalmain, amelyek a mi monostori életünk sarokkövei. A fesztivál idején ezekben az időpontokban nem lehet más program, mert ez az a váz, amire minden más épül. Az augusztus 29-én 13 órakor kezdődő napközi imaórán Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendáját hallhatják az érdeklődők az imaóra bevezetéseként. A képzőművészeti programok közül nagyon izgalmasnak ígérkezik Krajcsovics Éva Munkácsy-díjas festőművész Fehér vászon című kiállítása, amely a Pannonhalmi Bencés Gimnázium galériájában tekinthető meg. A fesztivál zárónapján az arborétumban pedig egy közösségi alkotás végeredményét is megcsodálhatjuk: a Szent Jakab Házban fiatal képzőművészeknek tartanak alkotótábort. A zenei program Liszt Ferenc Septem Sacramenta darabjával kezdődik és a Via Crucis, a Keresztút stációi­val ér véget.  A száz éve született, és negyven éve elhunyt Pilinszky Jánost ugyancsak megidézi a fesztivál. A XX. század egyik legjelentősebb költőjéről dokumentumfilmekkel, míg költészetéről összeművészeti előadással emlékezünk meg.

– A Veszélyes emlékezet elnevezésű programon arról folytat eszmecserét Gelencsér Gáborral és Görföl Tiborral, hogy a kulturális, tudományos tevékenységükben, a közéletben hol látják a helyét a Jézus Krisztusra való veszélyes emlékezésnek. Beavatna ennek a részleteibe?

– A Pannonhalmi Szemle idei első számának témája az emlékezet volt, a nyitószöveg pedig Johann Baptist Metz XX. századi katolikus teológus gondolatait közölte a veszélyes emlékezet fogalmáról. Metz mindvégig arról beszél, hogy nekünk, keresztényeknek az a feladatunk, hogy ébren tartsuk a szenvedőkre való emlékezést, mert ezáltal vetítjük előre a Jézus Krisztussal való találkozásunkat. Ám a szenvedőkkel vállalt szolidaritás cselekedetei nélkül a Jézusra való emlékezés üres frázis. A beszélgetés során e gondolatmenet vörös fonalát próbáljuk meg végigkísérni beszélgetőtársaimmal a kultúra, a társadalom és a mai világ szövetében. Azt gondolom, hogy ez a tanulságos és inspiráló eszmecsere sokfelé ágazó, további kérdéseket is felvet majd.

– Úgy tudom, hogy olyan szakrális terek is megnyílnak a közönség előtt, amelyek a hétköznapokban nem látogathatók. Melyek ezek?

– A nagyközönség számára ritkán látható és hallható pannonhalmi orgonákkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők az orgonatúrán, miközben olyan elzárt terekbe nyernek bebocsátást, mint például a Káptalanterem, a Gyilokfolyosó vagy a Boldogasszony-kápolna. Azért fontos, hogy ezeket a tereket is megmutassuk, mert Pannonhalma története ezerhuszonöt éve összefügg Magyarország történetével. Nem valamiféle titkos bepillantást akarunk nyújtani, hanem azt szeretnénk, hogy ez az ősi monostor nyitott és otthonos hely legyen azok számára, akikkel sorsközösséget alkotunk ezer éve.

– A szerzetesközösség miként éli meg a fesztivált?

– Erre a három napra valamelyest kilépünk a saját komfortzónánkból, hiszen otthonunk, a monostor falai között folyamatosan vendégül látunk két-háromszáz embert. A fiatalabb és idősebb szerzetesek közben bekapcsolódnak a programok szervezésébe, lebonyolításába, amiért a közönség rendkívül hálás. De a monostorba érkezők szintén kimerészkednek a komfortzónájukból, hiszen ismeretlen helyre, a monostorba lépnek be. Ebben a különleges, ha úgy tetszik, határhelyzetben nagyon intenzív, mély találkozások, beszélgetések tudnak létrejönni. És épp erről szól az Arcus Temporum fesztivál.

(A borítóképen Dejcsics Konrád bencés szerzetes látható. Fotó: Teknős Miklós)