A történeti park a középkorban, a XIII. század közepén Magyarországra költözött keleti eredetű népnek, a kunoknak állít emléket, Szank vezér egykori szálláshelyén. Szank nevét az írásos emlékek „Zank szállása” néven 1451-ben említik először. Az emlékpark központi épülete a látogatóközpont, mely modern módszerekkel röpíti vissza a látogatót az elmúlt évszázadokba. A kunok a tatárjárás vérzivataros évei folyamán leltek itt új hazára, majd hosszú évszázadok során – kulturális hagyatékuk egyes elemeit megőrizve – beolvadtak a magyarságba. Egykori jelenlétüket számos, ma már a magyar örökség szerves részét képező hagyomány, fogalom, földrajzi név, szó, használati tárgy tanúsítja. A Duna–Tisza-köze jelentős részét lefedő mai Kiskunság azonban nemcsak egy természetföldrajzi, hanem egy történeti-kulturális egység is. Az emlékhelyen a tematikus útvonalak történeti hűséggel mutatják be a magyarságba az évszázadok során beolvadó kunok folyamatosan változó életterét. Láthatunk itt jurtákat, Árpád-kori és késő középkori sírokat, templomromot, egy feltárt kettős körárok és cölöpsánc rekonstrukcióját, Árpád-kori földházat, XIX. századi tanyát és tanyaudvart, tárolóépületeket, és magasodik itt egy kunhalom is.
A rendezvény reggel a nyitókonferenciával kezdődött. Mi később érkeztünk, és a helyszínen felállított pavilonok között lépdeltünk a színpad felé, ahol a kiskun települések helyi, kézművestermékeit, illetve a testvértelepülések kincseit kínálták. Egyelőre érdeklődők nélkül, mert mindenki az ünnepi szentmisén vett részt. A szabadtéri misén láttuk a díszegyenruhás kunkapitányokat és ünneplőbe öltözött feleségeiket, szankiakat, a vendégeket. Feltűntek a Konok Kunok Motoros Klub tagjai is, akikről később megtudtuk, hogy vezérelvük a szabadság és a hazaszeretet.
Böjte Csaba atyát várták a mise megtartására, aki végül nem tudott eljönni, így munkatársát, a dévai Bonaventura testvért delegálta maga helyett.
A szentmise végén állva énekelték el régi himnuszunkat, a Boldogasszony anyánk megható sorait. Különleges imával folytatódott a program: Sövény Sándor Emeritus kiskun kapitány és lánya kun és magyar nyelven előadták a kun miatyánkot, mely a Magyarországon letelepített kunok egyetlen összefüggő szövegű nyelvemléke, valamennyi kun szövegemlék közül a legbecsesebb. Több mint száz változatát gyűjtötték össze a kunsági múzeumok, diákkörök – írják a Kunszövetség honlapján. Ezután megható pillanatok következtek, amikor a hatalmas kiskun zászlóra a 33 kiskun település polgármesterei feltűzték településük szalagját, összefogásuk szimbólumát. E zászló előtt nyitotta meg Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke az I. Kun Találkozót, aki kiemelte az összetartozás fontosságát a 33 település között. Beszélt a kiskun és nagykun hagyományról, mely nem tűnt el, eleven örökség, amit az itt élők fenntartani kötelesek. Varga Ferencné, Szank polgármestere, a rendezvény háziasszonya is köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy a koronavírus miatt negyedszerre fogtak hozzá a szervezéshez, ami ezen a napon végre sikerült.
A megnyitót a 33 település civil szervezeteinek hagyományőrző műsorai követték, népzenei, néptáncos és énekes produkciókat láthattunk.
A másik helyszínen lovas-, harcművészeti és solymászbemutatót tartottak. A napot a Mayossa Hagyományőrző Egyesület Zank vezér legendája című táncjátéka és a Márványos együttes koncertje zárta.
A kunkapitányokat látva a szankiak arról beszéltek, hogy a kunok eredetileg mint hadi szervezet álltak a mindenkori király rendelkezésre. Ez a szervezeti forma a közigazgatás szervezésén is meglátszott. Nemzetségenként telepedtek le, az egy-egy nemzetség élén álló nemzetségfőt nevezték kapitánynak. Szank közigazgatási értelemben a kiskunfélegyházi kapitánysághoz tartozott (a település és a környező falvak homokbuckás és ingoványos területe egyébként a betyárélet paradicsoma volt). A kiskunsági homokbuckák közé települt családok a futóhomokon teremtettek életet keserves munkával. Különleges zamatú gyümölcsöket termeltek és termelnek ma is a tűző nap és a perzselő homok segítségével. Ebből készülnek a helyi finomságok. Az asszonyoktól hallottuk: „Szankon édesebb a meggy, mint máshol a cseresznye.” Az itt élő vadnövény, a selyemfű csak ezen a meszes-homokos szanki talajon él meg, és a belőle gyűjtött méz igazi ritkaság.
Megkóstoltuk az Ízek Házában található szanki kézműves konyakmeggy-manufaktúra utánozhatatlan ízű termékét is.
Egy pályázat révén alakult ki a GastroKunok elnevezésű, gasztronómiát és a helyi termékeket bemutató, a szerb–magyar határon átnyúló turisztikai útvonal. A helyi termelői helyszíneket társadalmi és környezeti szempontból fenntartható módon, a helyi kulturális örökség részeivel kötik össze. Helyszíneik a Délvidéken Kishegyes, Feketics és Szeghegy, Magyarországon Szank, Kiskunmajsa, Csólyospálos, Móricgát, Jászszentlászló, Kömpöc települések. A turisztikai útvonalon tematikus online túratérképpel, applikációs rendszerrel és információs pontokkal várják a gasztronómia szerelmeseit, a kerékpárostúrák kedvelőit meg a kézművestáborok látogatóit, mindenkit, akik felfedeznék e vidék különlegességeit.
A hagyományos birkapörköltön kívül két különleges kun ételt is megkóstolhattunk, melyek elkészítését is láthattuk.
Az asszonyokkal beszélgetve megtudtuk, hogy a pogácsa az egyik legrégebbi és legkedveltebb sós sütemény a környéken. Ennek egyik kedvelt változata az olajban sült krumplis pogácsa, ezt ahány háziasszony és ahány vidék, annyiféleképpen készítik el. Azt is megtudtuk, hogy sokan jó házi baracklekvárral megkenve szeretik a legjobban. A napjainkban méltánytalanul elfeledett köles, a középkori Magyarország egyik legelterjedtebb gabonaféléje is bemutatkozott, amelyből az asszonyok ízletes levest készítettek. Ízekkel, hagyománnyal, sok-sok élménnyel gazdagodva hagytuk el a kunok földjét.
