Miközben a Trianon csapásai alatt megrogyott ország igyekezett talpra állni, a Budapesten élő jászok 1921-ben elhatározták, hogy létrehoznak egy olyan szervezetet, amely gyámolítja a fővárosba került jász fiatalokat. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért volt fontos ez a szervezet. Dobos László elmondta, hogy a csatatérré vált fővárosban, ahol az utcai verekedések mindennaposak voltak „Az öreg jászok mérsékelték a pezsgő vérű jász ifjúságot, intették őket a becsületre, az utcai randalírozásoktól való távolságtartásra. Ösztökélték őket a tanulásra, a szülőföldhöz való kötődés közösségi megélésére.”
1946-ban, a rákosista terror idején feloszlatták a szervezetet, a rendszer felismerte, hogy: „A közösségi lét autonóm formái, az egyesületek ellenállhattak volna a diktatúra gőzhengerének. El kellett őket taposni. 1950-ben Czettler Jenő jogász, akadémikus, a szervezet elnöke került az ÁVO karmai közé. Életútja, keresztény szellemisége szálka volt a hatalom szemében. Egy műperben ítélték el. Börtönkórházban halt meg, a 301-es parcellába temették.”
1991-ben az egyesület újjáalakult, azzal a céllal, hogy összekapcsolja az elszármazottakat és az otthon maradottakat, akik szintén gazdagodnak az egyesület erőfeszítései révén, amelyik kiadványokat jelentet meg, rendezvényeket szervez: a következő jász világtalálkozót például 2022-ben rendezik meg Jánoshida önkormányzatával közösen. Az egyesület sikerét Dobos László abban is látja, hogy akik harminc éve előfizetőik voltak, ma már unokáiknak fizetnek elő a történelmi, néprajzi tárgyú munkákra kiemelkedő a rendezvényeik látogatottsága és a Jászságban élők is rendszeres vendégek a fővárosi összejöveteleken. Az elnök így fogalmaz:
Büszkén hirdetjük: adósai vagyunk szülőföldünknek. Megpróbálunk valamennyit – erőnk szerint – leróni ebből az adósságból. Intézményes keretet adunk a jász kulturális értékteremtésnek.
Az eredeti interjú ITT elérhető.
A borítóképen Dobos László (jobbra) látható egy jász huszár társaságában. Fotó: Nagy Tamás, Jászberény
