Három óra csordultig megtöltve szeretettel

Végső búcsút venni nehéz, hiszen ott van benne a veszteség olthatatlan fájdalma. A magyar dráma napján az ország Törőcsik Marijától, a felejthetetlen kisugárzású, ezerarcú művésznőtől búcsúztak a hazai és nemzetközi színházi és filmes szakma nagyjai, pályatársai a Nemzeti Színházban. Ahogy egymást követték a szép és megrendítő versek, idézetek, dalok, visszaemlékezések és interjúbejátszások, nem csak nekem potyogtak a könnyeim.

Fotó: Schumy Csaba

Mindig végtelen csodálattal figyeltem a pályáját. Tizenéves lehettem, amikor először láttam színpadon játszani a Szolnoki Szigligeti Színházban, ahol a Rómeó és Júliában Júlia dajkáját formálta meg, de láttam ugyanitt A falu rossza, a My Fair Lady és a Hegedűs a háztetőn című előadásokban is. Kristálytisztán emlékszem rá, hogy ettől a pillanattól kezdve lett a kedvenc színésznőm Törőcsik Mari. Kivételes színészi tehetsége lenyűgözött. Megnéztem legismertebb filmjeit, s azt is tudtam már gyerekkoromtól, hogy Pélyen született, néhány kilométerre attól a kisvárostól, ahol felnőttem. Így még jobban rajongtam érte. Április 16-án bekövetkezett halála és a tudat, hogy nem láthatom többé játszani, milliókhoz hasonlóan engem is mélyen megrendített.

Ám amikor kedd este beléptem a Nemzeti Színházba, megéreztem valamit abból az energiából, amit az ő elbűvölő jelenléte árasztott a színpadon. Elfoglaltam a helyem, és vártam. Ahogy megpillantottam a színpad közepén hagyott üres fotelt, megborzongtam. Hiszen soha többé nem ül bele a számos díjjal kitüntetett művész, akinek pályája oly páratlan volt. A fotel üres maradt, de az elkövetkezendő közel három órát Bérczes László és Göttinger Pál rendezők, valamint a fellépő művészek csordultig megtöltötték szeretettel. Udvaros Dorottya és Stohl András konferálta színpadra a több mint száz művészt, akik szép és megrendítő versekkel, idézetekkel, dalokkal, visszaemlékezésekkel búcsúztak el tőle.

Blaskó Péter egy Einstein-idézettel lépett színpadra, őt Molnár Piroska éneklése követte. Jordán Tamás visszaemlékezése mosolyt csalt az arcomra, míg Bodrogi Gyula története könnyeket, s nem csak az enyémbe. A színművész nagy átéléssel arról az időről mesélt, amikor először ő, aztán az egész főiskola, majd az egész ország beleszeretett Törőcsik Mariba. Voith Ági egy gospel dallal tisztelgett a művésznő előtt. Mivel Törőcsik Mari imádott zongorázni, kedvenc zongoristája, Érdi Tamás zongoraművész Chopin és Bartók egy-egy művét adta elő. Játéka annyira magával ragadott, hogy úgy éreztem, mintha megállt volna az idő. Oláh Ibolya egy dallal, Alföldi Róbert pedig Pilinszky János Négysorosával állt színpadra.

Érdi Tamás zongoraművész Chopin és Bartók egy-egy művét adta elő      Fotó: Schumy Csaba

A szünet után Szűcs Nelli énekelt. De itt volt a legendás orosz rendező, Anatolij Vasziljev is, aki közös munkájukról mesélt. Kiss István, a művésznő legkedvesebb kellékese az együtt töltött idő emlékeit idézte fel, majd Kolonits Klára és az Óbudai Danubia Filmharmonikusok Uhrik Teodóra táncát kísérték. László Zsolt Törőcsik Mari kedvenc magyar írójától, Esterházy Pétertől olvasott fel egy részletet. Ezt követően Básti Juli és Dés László állt színpadra, akik után Zsótér Sándor egy Pilinszky-verssel emlékezett szeretett színésznőjére. Trill Zsolt, Söptei Andrea és Vidnyánszky Attila a közös munkát elevenítették fel. A Nemzeti Színház társulata egy szál sárga rózsával búcsúztatta a művésznőt, melyeket fotelja köré helyeztek, miközben a János vitézből a Tündérország egy részlete hangzott el Törőcsik Mari előadásában.

Vidnyánszky Attila főigazgató Törőcsik Mari kedvenc virágával    Fotó: Schumy Csaba

A Sztalker csoport nyolcvannégy táncossal, elképesztő erejű tánccal tisztelgett emléke előtt. A zene és a tánc egységét átélni egyszerre volt katartikus és felejthetetlen élmény. És ez a két jelző illeti az ünnepi búcsúzás lezárását is: egy szál gyertya lángja és a percekig néma csendben álló közönség könnyes tekintete emlékeztetett arra, hogy a Nemzet Színésze örökké a szívünkben él.

Borítókép: Törőcsik Mari-emlékest a Nemzeti Színházban. Fotó: Schumy Csaba