Hernádi Mária irodalomtörténész, teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa például így tágítja ki az értelmezői horizontot: „A 20. századi teológus, Karl Rahner sokat idézett mondása szerint a 21. században a kereszténység vagy misztikus lesz, vagy nem lesz. Vallásos költészet is csak addig fog létezni, amíg élő Isten-tapasztalatból merít. E korban már nem beszélhetünk egységes világképről, vagyis nem létezik az úgynevezett »sensus communis«, amely a vallásos terminológia megértését lehetővé tenné. Ami tehát a modern olvasó számára a vallásos költészetet hitelesíti, az a személyes tapasztalati háttér, valamint hogy ez milyen nyelvi közegben közvetítődik. Pilinszky a keresztény vagy biblikus gyökerű szimbólumokat (bárány, kerub, angyal) és a katolikus hitéletben alkalmazott fogalmakat (bűn, megváltás, kegyelem, oltáriszentség, tabernákulum, monstrancia, kreatúra) a hagyományostól merőben eltérő, szokatlan szövegkörnyezetbe helyezi.”
A szikár, veretes, kevés szavú, nehéz Pilinszky János-féle költészet rengeteg teret és lehetőséget nyújt az interpretációnak, és az Irodalmi Magazin szép vállalása, hogy ezeket az értelmezési kereteket egymás mellé helyezi: így aztán jól megfér egymás mellett Horváth Kornélia, Hafner Zoltán, Lator László és Hernádi Mária tudományos megközelítése a Szabó Balázs és Tamás Benedek zenészekkel készített interjúkkal a könnyűzenei versfeldolgozásokról vagy a Kurtág György-interpretációkról és az angol nyelvű fordításokról szóló értekezésekkel.
A kötetben külön fejezet foglalkozik a „vallásos metafizika” kérdéskörével, továbbá hozzáértő szerzők mutatják be Pilinszky János drámaírói és publicisztikai munkásságát, valamint a kéziratos és tárgyi hagyatékot, vagy legalábbis egy részét. A képzőművészeti anyag is elképesztően gazdag és változatos, a szöveganyagot az előszót jegyző Pataky Adrienn szavait idézve „Pilinszky által kedvelt képzőművészek munkái és az ő szellemiségével rokon kortárs alkotások kísérik”.
Engem leginkább azok a mondatok nyűgöztek le, amelyek a szűk értelemben vett Pilinszky-recepciót újra és újra tovább tágítják, és ezzel általános szintre emelik azt a konkrétumot, amit Pilinszky kapcsán kijelentenek. Példa erre Hafner Zoltán gondolata arról, hogy mint lehet (félre)értelmezni: „Sokkal több és alaposabb olvasásra lenne szükségünk, már csak a versek megértése miatt is. Pilinszky, ha nem is didaktikusan, de sok támpontot ad a műveihez, és ebből a szempontból is kihagyhatatlanok a vele készült beszélgetések.” Vagy Lator László szavai: „Én a Harmadnapon című kis vékonyka kötetet tartom a Pilinszky-életmű esszenciájának, ami utána jön, például a Szálkák vagy a Nagyvárosi ikonok, az már egy európai egyennyelven szólt, akkor már egy fogalmi, spekulatív szerkezetű költészetet kezdett el művelni. A 60-as évek közepétől írott versei már nem hatnak úgy rám, nem vágnak úgy mellbe, ez persze az én magánvéleményem.”
De itt olvasható az egyik legmeghatóbb mondat is, Kemény Aranka tollából, aki az Úgy kell a zenének hangoznia, mint az esőverésnek című elemzését így zárja: „Ahogy mindennapossá vált számára a zenehallgatás, az intenzív használat a lemezjátszót és a korongokat is amortizálta, karcolások keletkeztek a lemezek felületén, lejátszás közben sercegést, pattogást idézve elő – mindez azonban őt a zene élvezetében nem zavarta.”
Ez a lapszám újabb bizonyítéka nemcsak annak, hogy az Irodalmi Magazin szerkesztői nem tudnak hibázni, hanem annak is, hogy érdemes, kell és lehet a nagy életművekkel újra és újra színesen, érdekesen, mégis a tudományosságig menően igényesen foglalkozni.
Irodalmi Magazin 2021/3. Pilinszky-szám
(A borítóképen Pilinszky János látható 1980-ban. Fotó: MTI/Molnár Edit)
