„Állandóan azt hallottam, hogy ez tilos, az tilos, keveset hallottam ezzel szemben azt, hogy mit szabad, meddig szabad” – ezt Benkő László, az Omega együttes billentyűse mondta a tatai rocktancskozáson, és ezt az emblematikussá váló mondatot választotta a tatai önkormányzat arra, hogy az egykori helyszín közelében, a Vértesszőlősi úton felállítandó, stilizált gitárt ábrázoló emlékhelyen megörökítsék. Ahogy a tatai önkormányzat fogalmaz: „A rocktörténeti emlékhely visszapillant a múltra, de reményt is kelthet, hiszen Tata a könnyűzenei oktatás terén nagyot lépett előre a Peron Tehetségközpont három évvel ezelőtti elindításával. A képzőhely megnyitóján Benkő László még személyesen fejezhette ki örömét a tehetséggondozás új lehetősége okán.” Az ünnepélyes avatón beszédet mond Michl József, Tata polgármestere és Csatári Bence történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kutatója. Ezután izgalmas programnak ígérkezik a Peron Tehetségközpontban tartandó pódiumbeszélgetés, amelyre a pártállam egyik képviselője, Barabás János, az Állami Ifjúsági Bizottság egykori titkára is elfogadta a meghívást, és a negyven évvel ezelőtti tatai történésekről beszélgetnek Bródy János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenésszel, Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezővel, aki filmet készített az eseményről, melyet Sok húron pendülnek címmel mutattak be 1982-ben, és Trunkos Andrással, a Rolls Frakció vezetőjével, Csatári Bence moderálásával.
A program keretében Demeter Szilárd, a magyar könnyűzene koordinálásáért és társadalmasításáért felelős miniszteri biztos mond köszöntőt, Rigó Balázs, Tata város alpolgármestere a készülő városi zenei koncepciót ismerteti, Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló könnyűzenei program támogató kollégiumának vezetője pedig a magyar könnyűzene elmúlt évtizedeit feldolgozó köteteket mutat be a közönségnek, illetve néhány tehetség is bemutatkozik a legendák és a közönség előtt.
Az 1981. március 23–25. között tartott tatai rocktanácskozás egyik központi témája a szabadfoglalkozású zenei előadóművészek szakszervezetének megalakítása volt, aminek nemzetközi hátterét és impulzusát a lengyelországi Szolidaritás Független Szakszervezet sikerei adták. Ennek létrehozására azért volt szükség, mert a magyar könnyűzenészek munkaviszonya jogi értelemben rendezetlen volt, így még az is előfordulhatott, hogy közveszélyes munkakerülőként akár a legnagyobb sztárokat is elvitte a rendőrség a legközelebbi őrszobára kihallgatásra, mivel nem volt bejelentett állandó munkahelyük. Ezenkívül az egészség- és nyugdíjbiztosításuk is rendezetlen volt, mert bár az Országos Rendező Iroda (ORI) minden fellépésük után levonta a járulékokat, azok általában nem érkeztek meg a társadalombiztosítási kasszába, illetve a bürokrácia útvesztőiben „elfelejtették” azokat adminisztrálni (többek között emiatt arcpirítóan alacsony jelenleg is a pop-rock zenészek nyugdíja), ahogy ugyanez a magánszervezésű fellépéseikről is elmondható.
A tatai rocktanácskozáson a legemlékezetesebb beszédet a hatalom részéről Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes mondta, aki hosszú monológjában, időnként magából kikelve, többek között a Neoprimitív zenekar Szolid a Rita című számát emlegette. Ez a dal ugyanis a lengyel kommunista állam nehéz helyzetére hívta fel óhatatlanul is a figyelmet, noha már jóval a lengyel válság előtt, 1978-ban megírták, és eredetileg a szolidaritási rockfesztiválokat pellengérezte ki. A tárca helyettes vezetője magából kikelve harsogta, hogy „Itt nem lesz szolid a Rita!”, a zenészek pedig vegyék tudomásul, nem lehet olyan együttesneveket felvenni, mint a Bizottság. Erre Bródy János, Benkő László és Presser Gábor – különböző vérmérséklettel és megközelítésből, de – elhatárolódott az alternatív rockzenekaroktól. Bródy János – akit a „kis Lech Walesának” is neveztek ekkoriban rockberkekben, mert ő lett a szabadfoglalkozású zenei előadóművészek szakszervezeti bizottságának elnöke – később rendszerint úgy nyilatkozott: ezt azért mondta, mert ezek az együtteseknek nem volt ORI-vizsgájuk, így valóban nem számítottak hivatásos rockzenésznek. Az alternatív zenekarokon kívül azonban az ekkor az üldöztetés legkeményebb hónapjait megélő Beatrice tagjai is úgy érezték, nem álltak ki mellettük zenésztársaik. Egy biztos: a Belügyminisztérium megtiltotta, hogy meghívják őket az 1981. augusztus 22-én, az újonnan létrejött könnyűzenei szakszervezet által az óbudai Hajógyári-szigeten rendezett szuperkoncertre, mire a zenekar még a fesztivál napján feloszlott.
Tatán a könnyűzenei hatalom képviselői szép számmal voltak jelen: Bors Jenő és Erdős Péter a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól, Szentkuthy Pál és Bolba Lajos a Magyar Rádiótól, Bulányi László és Bali György az Országos Rendező Irodától, Pentz Zsolt a Nemzetközi Koncert Igazgatóságtól, Vass Gábor a Zeneműkiadótól és Péter Miklós az Országos Szórakoztatózenei Központtól. Az állami szférát Tóth Dezsőn kívül Barabás János testesítette meg, míg a KISZ KB kulturális osztályának vezetője, Lendvai Ildikó felvázolta a szép új világra vonatkozó pártállami elképzeléseket a könnyűzenészeknek. Ezek közül volt, ami megvalósult, volt, ami csak részben, vagy leginkább sehogy. A pop-rock zenét sújtó giccsadót végül 1983-ban eltörölték, de a rockzenészek továbbképzésére szolgáló stúdióhálózat már az ötlet szintjén megrekedt. A könnyűzenei szaksajtó kívánalma is leginkább írott malaszt maradt: a Pick Up című lap alig néhány számot ért meg, a Pop-panoráma első száma a zúzdában kötött ki, míg a POLIfon is csak négy lapszámmal „büszkélkedhetett”. Lendvai Ildikó felvillantotta az ORI-nak kvázi konkurenciát jelentő másik koncertszervező iroda lehetőségét is Tatán, amely 1982 júniusában, a KISZ felügyelete alatt, meg is valósult Ifjúsági Rendező Iroda néven.
Borítókép: Mező Imre Vezetőképző KISZ iskola, beatzenészek központi szervezésű találkozója állami vezetőkkel. A második sorban Németh Gábor, Bródy János, Tarján Pál, Benkő László, Molnár György, mögöttük Frenreisz Károly, Presser Gábor, Földes László (Hobo), az első sorban jobbra Szigeti Ferenc. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
