A rongyostól a Rongyos Gárdáig

A vasárnapi ebédből nem lenne szabad engedni, civilizációnkban az a vörös vonal – mondta Szarka Gyula Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, a Ghymes alapítója. Az Ének a konyhából című új lemezén jókedvű dalok mutatják be a magyar konyha csúcstermékeit. A lemezbemutató turné budapesti koncertje holnap lesz 17 órakor az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari kiállításon, a Hungexpón, a B pavilonban.

Budapest, 2019. március 24. Szarka Gyula a Ghymes együttes koncertjén a Budapest Kongresszusi Központban 2019. március 24-én. MTI/Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs

– Megvolt az idei szüret?
– Még szeptember végén. Szép szüretünk volt, ilyen egészséges fürtöket régen nem láttunk. Nem rothadtak meg, lisztharmat sem bántotta őket. Némelyik szőlőszem már kezdett aszúsodni, de ez jót tesz majd a mustnak. A savak is kitűnőek, különösen a Szent György-hegyen. Az a legfontosabb, hogy meglegyen benne a harmónia.

– Felvidékiként hogyan talált rá a Szent György-hegyre és kezdett el borászkodni?
– Családommal általában a Balaton-felvidéken kirándultunk és a szívünkhöz nőtt az a vidék. Valahogy mindig a Badacsony környékén kötöttünk ki és beleszerettem az ottani borokba, ízekbe, tájba. Sokáig arról ábrándoztam, hogy ha egyszer lesz rá módom, ott veszek egy kis szőlőt. Ez az álmom valóra vált… Egyik legrégebbi borvidékünk ez, kiváló bazaltos talaja van, olyan borok teremnek ott, amilyenekre én vágyom.

– Tehát a fehérborra esküszik?
– Igen: olaszrizling, szürkebarát és a kéknyelű. Én is ezeket a hagyományos fajtákat művelem, csinálom. Van Szarkabarát fantázianevű szürkebarátom, és Kisangyalom nevű olaszrizlingem is. Fahordós érleléssel készítem őket, a kénen kívül semmilyen adalékanyagot nem használok. Így sokkal több vele a munka, de hát a fahordóban tud szépen lassan megérni a bor olyanra, amilyennek én elképzelem. Mi Mátyusföld és Csallóköz határán élünk, Nádszegen. Ott különösebb szőlőkultúra nincs, de mindenkinek volt egy kevés szőlője és saját bora. Tizenegy-két éve tart a borászkodás, és mindig vannak új dolgok, meglepetések, hisz minden évjárat más!

– Így érthető, hogy miért szentelt a bornak egy albumot (Bor és a lányka), ám az Ének a konyhában – mely szakács- és verseskönyv, no meg cédé is jár hozzá – a magyar ételek dicséretét zengi. Mi a kedvenc étele?
– Az egyik kedvencem a rongyos. Ez egy nagyon különleges felvidéki étel, csak abban a faluban készítik, ahol lakunk. A szomszéd faluban már nem is ismerik…

– Ezzel megfogott! Elárulja, mi az?
– Főtt krumpli reszelve, liszttel összegyúrva és mindenféle zsiradékkal megspékelve. A háziasszonyok ezt hajtogatják, majd pihentetik és újra hajtogatják, gyúrják. A végén rombuszokat vágnak ki belőle, és zsírban ropogósra sütik. Borkorcsolyaként is kitűnő. Feleségem galántai, és megmondtam neki, hogy ha szeretsz, akkor ezt meg kell tanulnod. Hát megtanulta, és jól is csinálja! Különben azért jelentettem meg könyv formájában a lemezt, mert rendkívül jó karikatúrák készültek hozzá, a könyvben pedig benne vannak a dalszövegek, no meg a költők és az én kedvenc receptjeim is.

– Sokan mondják, hogy a magyar konyha nem egészséges.
– Nem egy frászt! Csak meg kell találni a megfelelő alapanyagokat hozzá és a mértéket. Vitathatatlan, hogy rengeteget rontott rajta a szocializmus és a menzajelenség, hisz ez a korszak lebutította a magyar gasztronómiát. Ám én inkább magamban bízok: a zenekarral végigettük a fél világot, megkóstoltunk mindent, de a Kárpát-medence ízei utánozhatatlanok. Nem hiába találtam verseket a klasszikus gasztronómia csúcstermékeiről: a vastagkolbászról, a miskolci kocsonyáról, a flekkenről, pecsenyékről és hurkákról.

– Pedig most a gasztroforradalom korát éljük, miközben a plázák népe az ipari szemetet eszi. Csak a hasunkról szól az ételek szeretete, vagy másról is?
– Jó közösen bográcsozni, sütögetni, majd együtt enni, ez közösségépítő dolog. A konyha a ház lelke és egy kicsit misztikus hely, mert hát mi az első dolog amit csinálunk, miután felkelünk? Hát kimegyünk a konyhába, főzzük a kávét, teát, nyitogatjuk a hűtőszekrényt, és közben körénk gyűlnek a többiek is. Elkezdődik a varázslat, fellobban a tűzhely lángja, összehozza a családot. Úgy hallom, hogy ma már vasárnap sem esznek együtt a családok, mindenki külön elvonul a maga tányérjával, pedig a vasárnapi ebédből nem lenne szabad engedni, civilizációnkban az a vörös vonal, hisz nemcsak az étkezésről szól, hanem a meghitt családi együttlétről. Az Ének a konyhából dalait éppen ezért úgy írtam meg, hogy énekelhetők legyenek. Ne bízzuk magunkat csak a rádióra, laptopra, bármire, énekeljünk együtt, az az igazi.

– Mostanában az új lemezével turnézik, azon kívül dolgozik valamin?
– Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatójának felkérésére egy balettelőadás zenéjén dolgozom. Sopron idén az 1921-es népszavazás századik évfordulóját ünnepli, a Petőfi Színházban Somogyváry Gyula És mégis élünk című regényét adaptáltuk színpadra, ez a Rongyos Gárda harcairól és két szerelmi történetről szól. Ha belegondolsz, ez agyrém: egy vesztes államnak ítélték egy vele szövetséges vesztes állam területét. Nem szabad elfelejteni, hogy a soproniak is ugyanúgy lehettek volna határon túliak, mint bárki más. Nem csoda, hogy voltak, akik nem nyugodtak bele, így megalakult a Rongyos Gárda és azért küzdöttek, hogy a város Magyarország része maradjon. Ez egy szimfonikus mű, a soproni szimfonikusok és a soproni balett előadásában, Demcsák Ottó rendezésében. Decemberben lesz majd a bemutató. Mi a határon túl születtünk, kint maradtunk az országból, de bárki járhatott volna így. Mindig is kihívásnak tartottam a helyzetet.

(Borítókép: MTI/Mohai Balázs)