Édesanyja és az imádott nő, Sissi között vergődik az ifjú Ferenc József a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház legújabb bemutatóján, amelynek címe Elisabeth. Szente Vajk igazán figyelemreméltó rendezésének egyik sarokköve a tánckar, amely vizuálisan úgy néz ki, mintha balett-tündérnek öltözött punk lányokat látnánk (jelmeztervező: Kovács Yvette Alida). Gondolom, ez nem véletlen. Ők fejezik ki, táncolják el Sissi érzelmeit, lelkiállapotát, és mindent, amit gondol. Ők mutatják hangulatának változásait, ők adják oda a nézőnek a kulcsot, amely a színdarab titkos kamrájába vezet.
Egy végtelenül boldogtalan nőt látunk, akinek boldogtalansága abból fakad, hogy rossz korban született. Nevelné a gyermekeit, de elveszik tőle, szeretné a férjét, de az anyósa közéjük áll, foglalkozna a világ dolgaival, de az még nem igazán a nők ügye. Egy olyan nőt látunk a színpadon, aki nem találja a helyét abban a világban, ahova született.
Másrészt viszont arról az örök problémáról is szól ez a színdarab, hogy egy nő belepusztul abba, ha nincs mellette férfienergia. Sissi legnagyobb drámája, hogy nem áll ki mellette a férje, nem áll a sarkára Ferenc József, ha otthoni ügyekről van szó. Nem védi meg az anyja ármánykodásaival szemben. Persze érti a néző, miért van mindez. Ferenc József már túl fiatalon kénytelen volt uralkodni, s helyette – épp ezért – édesanyja hozta a döntéseket, és amikor Sissi képében a vágyott nő megjelent a színen (fiatalon Kovács Gyopár, idősebben Polyák Lilla játssza, mindketten kifogyhatatlan szenvedéllyel), még nem volt képes igazán a sarkára állni. Azt viszont az ókortól napjainkig egyetlen nő sem képes elviselni, ha egy férfi nem áll a sarkára. És mindegy, hogy jobbágyról vagy királyról van szó.
A Szente Vajk által rendezett színdarabban az érzelmek dominálnak. Egy olyan világot mutat, amelyben a férfi nem lehet eléggé férfias, a nő pedig nem lehet felszabadultan nő. Ahogy Ferenc József anyja (Märcz Fruzsina karizmatikus játékával) mondja a fiatal uralkodónak: „Légy kő és légy jég.” Csakhogy sem az uralkodás, sem a házasélet nem működik úgy, ha a férfiember jeges kősziklaként álldogál a szélviharban. Nagyon érdekes, hogy a musical sokat elmond a korunkról is, sőt a színdarab kritikai éle jobban értelmezhető mostani korunkra, mint arra, amelyikben játszódik. A darab ugyanis azt mondja, hogy élhetetlen az a világ, amelyben a férfi nem viselkedik férfiként, a nő pedig nem lehet nő. Élhetetlen az a világ, ahol az anyától elveszik a gyermekét, ahol a férfi hűtlen a feleségéhez, ahol az anyós szava dönt a fontos kérdésekben. Egy olyan világ tárul elénk a musicalben, amelyben mindenki végtelenül magányos. Ráadásul a színdarab azt mondja, hogy a magány, a másik ember iránti közöny mindent és mindenkit elpusztít maga körül. Élhet az ember érzelmi sivatagban, de teljesen felesleges.
Szente Vajk rendezésében az is hangsúlyos, hogy a női zabolátlanság – nevezhetjük szabadságvágynak is – csak a férfienergiával együttműködve tud igazán szárnyalni. Ám ha a női és férfienergiák nem találkoznak, akkor pusztulni kezd minden, de legelőször az ember lelke. A nagyszabású musical főszereplője épp ezért a halál (Koltai-Nagy Balázs alakítja kellő komolysággal), másrészről pedig a Szemenyei János által remekül előadott anarchista merénylő, aki a színdarabban sokszor gúnyos cinizmussal meséli el Sissi történetét kívülről nézve, leginkább mai szemmel.
A zabolátlan nő egy olyan világba született, ahol még nem igazán értékelték a női zabolátlanságot. Ahol még nem tekintették egyenrangúnak a másik nemet. Érdekes, hogy a musical az emberi gyengeségek tárházát tárja elénk, ám az is igaz, hogy a kritikus él, amely a nézők lelkét hasítja, korunk kritikája. Ha egy férfi nem elég férfias, akkor a női energiák zavarodottan keringenek körötte egészen addig, míg felemésztenek mindent.
Borítókép: Koltai-Nagy Balázs (A Halál), Polyák Lilla (Elisabeth) és Orth Péter (Ferenc József). Fotó: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
