A nagy dobás ünnepelt rendezőjének legújabb alkotása parádés szereposztással készült, ráadásul minden hibája ellenére tűpontos summázása korunknak. Egy csillagászdoktorandusz (Jennifer Lawrence) egy új üstökösre figyel fel, amely a Föld felé közeleg. Tanárával (Leonardo DiCaprio) együtt hamar kiszámolják, hogy majdnem százszázalékos bizonyossággal be fog csapódni, ami el fogja pusztítani a teljes földi életet, ezért megpróbálják meggyőzni az amerikai elnököt (Meryl Streep), majd miután ez kudarcba fullad, a médián keresztül a közvéleményt is arról, hogy valamit tenni kellene. A két tudós hamar rádöbben, hogy a tények valójában senkit nem érdekelnek, és minduntalan a politikai vagy üzleti haszonlesés falába ütköznek, miközben az üstökös egyre csak közelít bolygónk felé és fogy az emberiség ideje.
A színészeken látszik, hogy nagyon élvezték ezt a munkát, a legviccesebb közülük mégis talán Meryl Streep, aki egyfajta Sarah Palinbe oltott Hillary Clintonként lubickol a kizárólag újraválasztásán aggódó, cinikus női elnök szerepében. A gazdasági szektort Mark Rylance személyesíti meg, messiáskomplexusos karaktere halkszavú, hidegvérű kombinációja Tim Cooknak, Jeff Bezosnak és Elon Musknak. Ő az, aki még a legnagyobb tragédiában is kiszagolja az üzleti lehetőséget, mindezt pedig képes becsomagolni úgy, hogy környezete elhiggye, valójában az emberiségen akar segíteni. Cate Blanchett műfogsorával a reggeli beszélgetős műsorok és hírszolgáltatók sima modorú riporterének archetípusát testesíti meg, Ron Perlman minden amerikai katasztrófafilm hős veteránja, Ariana Grande pedig gyakorlatilag saját magát alakítja felszínes sztárocskaként.
A Ne nézz fel! betart a heroikus katasztrófafilmeknek, és megmutatja: a valóságban sajnos nem az történne, hogy az emberiség a kellő pillanatban félretesz minden korábbi konfliktust, és képes összefogni a közös túlélés reményében.
Ironikus módon Adam Mckay a mozik tönkretételéért leginkább felelős, vadkapitalista mamutcéggel, a Netflixszel csinált nagy költségvetésű antikapitalista mozit, ám a Ne nézz fel! kifejezetten vicces, társadalomkritikus alkotás, ami nagyszerűen működik – még akkor is, ha le lehetett volna csippenteni a játékidőből fél órát.
Az üstökös metaforaként tökéletesen behelyettesíthető a koronavírus-járványtól a klímaváltozásig bármire.
A közösségi média, a sajtó, a politika és a Szilícium-völgy techmilliárdosai is óriási pofont kapnak, de a hangsúly mégis az emberi hülyeségen van: a társadalom zömét ugyanis jobban érdekli két popsztárocska-influenszer szappanoperája, mint a tudomány, jelen esetben a földi életet elpusztító esemény.
Felépítését tekintve a Ne nézz fel! kissé kaotikus: dramaturgiailag a rendező mintha nem tudta volna eldönteni, hogy szatírát vagy apokaliptikus világvégemozit szeretne inkább csinálni. Sok a hangulati váltás, a nagymonológok után ellenpontként érkező fekete humor. A gegek nem mindig működnek, összességében viszont üdítő látni, hogy Hollywood a szuperhősfilmek és a fantáziátlan rebootok, remake-ek és spinoffok töménytelen gyártása között még azért képes az önreflexióra. A legpontosabb kritika Neil deGrasse Tysontól érkezett, aki egy amerikai asztrofizikus, író, a Hayden Planetárium igazgatója és az Amerikai Természettudományi Múzeum asztrofizikai részlegének kutatási munkatársa:
Végre megnéztem a Ne nézz fel!-t a Netflixen, ami egy kitalált mese egy nemzetről, amit elterel a popkultúra, és megoszlik a tekintetben, hogy figyeljen-e a tudósok figyelmeztetéseire. Minden, amit a hírgyártásról, talk show-król, közösségi médiáról és politikáról tudok, azt sugallja, hogy a film inkább dokumentumfilm volt.
(Ne nézz fel! amerikai szatíra, 145 perc, rendező: Adam McKay. Forgalmazza: Netflix, premier: 2021 december 24.)
Borítókép: Jelenet a Ne nézz fel! című filmből (Netflix)
