A történettudomány megkülönböztet objektív és szubjektív forrásokat: az előbbieket gyakran kemény, az utóbbiakat puha kútfőnek nevezi a kutatás. Elsősorban azért, mert a puha források – mint például az emlékiratok, a naplók, a feljegyzések vagy az életinterjúk – szükségszerűen és jellegüknél fogva nem tárgyilagosak, hanem vállaltan és megengedetten egyéniek, s emiatt vitathatatlanul elfogultak. Persze nem is az elfogultságmentesség a céljuk, így ezek a könnyedebb vagy pontatlanabb történeti források nem pótolják a hivatalos közigazgatási és államigazgatási jelentéseket és dokumentumokat, viszont kiegészítik azokat, s a történelemtudomány napjainkban divatos irányzatainak (többek között az életmód-, a társadalom-, a mindennap- és a mentalitástörténet) elsődleges értékűek.
Az imént említettek szellemében puha történeti forrásnak tekintendő Jobbágyi Gábor jogászprofesszor Ők és mi – Győztesek és vesztesek című kötete. A könyvből egy családtörténeten és egy egyéni életpálya bizonyos állomásainak az áttekintésén keresztül rajzolódik ki – mint csöppben a tenger – a XX. századi magyar história: 1945 előtti gyökerekkel, 1956-os tragédiákkal, a puhának nevezett, mégis iszonyatos Kádár-diktatúra másodrendű állampolgári létének a megtapasztalásával és az olyan sok millió magyarnak sokat ígérő, de keveset adó 1989-es rendszerváltozásban való csalódással együtt.
Jobbágyi professzor szakjogászként, tudományos szakemberként, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatójaként nemcsak a jogtudományt műveli magas szinten, de közéleti szerepvállalásaiban is a polgári értékek és az államszocialista korszak múltjának hiteles föltárása (és az azzal való őszinte szembenézés) mellett áll ki. Elsősorban az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc szovjet csapatokkal való leverését követő megtorlások áldozatainak követel igazságot: például Tóth Ilona, az ötvenhat utáni megtorlások egyik szimbolikus alakja életének, forradalmi tevékenyégének és koncepciós perének a tudományos alaposságú feldolgozásával.
Nemrégiben kiadott emlékiratai nemcsak egy korjellemző huszadik századi értelmiségi életutat mutatnak be, de – túlzás nélkül állítható – a jövendő történészeinek is forrásértékű dokumentumokat közölnek. Ennek illusztrálására itt, a nem túl elegáns végkifejletű tudománypolitikai csatározások (egy meghiúsult akadémiai doktori fokozatszerzés) korrekt és tárgyilagos leírása mellett talán elég csak a kötet függelékében közölt, a családi archívumból való forrásértékű fotókra utalni.
S hogy kik a címben említett ők és mi? Erre a kérdésre álljon itt a szerző válasza. „Célom az volt, hogy az elmúlt hetven év mint háttér felvillantásával személyes és családi sorsunkon keresztül érzékeltessem a körülbelül nyolcmillió magyar sorsát; a B listázottakét, az osztályidegenekét, a kulákokét az »ellenforradalmárokét«, a Gulagról hazatértekét, a földjükről elmenekült tsz-be vert parasztságét – s mindezek családjaiét. Röviden: véleményem szerint az elmúlt hetven év veszteseinek sorsát. Velünk szemben áll a győztesek mintegy kétmilliós csapata: a párttagok és funkcionáriusok, az ügynökök, a munkásőrök, ÁVH-sok, vérbírák és vérügyészek és családtagjaik, kiknek leszármazottai, vagy ők személyesen a mai napig jó anyagi körülmények között, nemegyszer pozícióban vannak, s mindent megtesznek, hogy ott is maradjanak.”
Jobbágyi Gábor: Ők és mi – Győztesek és vesztesek. Budapest, Kairosz Kiadó, 2020.
Borítókép: Jobbágyi Gábor jogászprofesszor (Pesti TV)
