A történettudomány megkülönböztet objektív és szubjektív forrásokat: az előbbieket gyakran kemény, az utóbbiakat puha kútfőnek nevezi a kutatás. Elsősorban azért, mert a puha források – mint például az emlékiratok, a naplók, a feljegyzések vagy az életinterjúk – szükségszerűen és jellegüknél fogva nem tárgyilagosak, hanem vállaltan és megengedetten egyéniek, s emiatt vitathatatlanul elfogultak. Persze nem is az elfogultságmentesség a céljuk, így ezek a könnyedebb vagy pontatlanabb történeti források nem pótolják a hivatalos közigazgatási és államigazgatási jelentéseket és dokumentumokat, viszont kiegészítik azokat, s a történelemtudomány napjainkban divatos irányzatainak (többek között az életmód-, a társadalom-, a mindennap- és a mentalitástörténet) elsődleges értékűek.
Az imént említettek szellemében puha történeti forrásnak tekintendő Jobbágyi Gábor jogászprofesszor Ők és mi – Győztesek és vesztesek című kötete. A könyvből egy családtörténeten és egy egyéni életpálya bizonyos állomásainak az áttekintésén keresztül rajzolódik ki – mint csöppben a tenger – a XX. századi magyar história: 1945 előtti gyökerekkel, 1956-os tragédiákkal, a puhának nevezett, mégis iszonyatos Kádár-diktatúra másodrendű állampolgári létének a megtapasztalásával és az olyan sok millió magyarnak sokat ígérő, de keveset adó 1989-es rendszerváltozásban való csalódással együtt.
Jobbágyi professzor szakjogászként, tudományos szakemberként, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatójaként nemcsak a jogtudományt műveli magas szinten, de közéleti szerepvállalásaiban is a polgári értékek és az államszocialista korszak múltjának hiteles föltárása (és az azzal való őszinte szembenézés) mellett áll ki. Elsősorban az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc szovjet csapatokkal való leverését követő megtorlások áldozatainak követel igazságot: például Tóth Ilona, az ötvenhat utáni megtorlások egyik szimbolikus alakja életének, forradalmi tevékenyégének és koncepciós perének a tudományos alaposságú feldolgozásával.
