Ideológiai befolyásolás és harc az „antihumánus, antimarxista” művészetek ellen

Furcsa kettősségben szenvedett a kádár–aczéli kultúrpolitika, ami a könnyűzenét illeti: egyrészt arisztokratikus felsőbbrendűségtől áthatva lekezelően bánt vele, és csak szökőévben egyszer ereszkedett le közéjük (lásd tatai rocktanácskozás 1981-ben), másrészt hiába hangoztatta Aczél György, hogy „az ember nem disznó, hogy mindent megegyen”, kénytelen volt belátni, hogy a populáris muzsika termeli a bevételt a „magasművészetek” eltartására, így kénytelen-kelletlen hagyták képviselőit kibontakozni. Ezt a véleményét nem rejtette véka alá, még Benkő Lászlónak, az Omega billentyűsének is őszintén felvázolta a helyzetet. De ha már engedményeket tettek a kommunisták a pop-rockzenészeknek, kínosan vigyáztak arra, hogy mindent, vagy legalábbis a lehető legtöbbet tudjanak meg róluk. A titkosszolgálati módszereken és a könnyűzenei intézmények vezetőinek rendszeresen beszámolóin túlmenően erre az egyik példa a negyven éve megtartott miniszterhelyettesi értekezlet, ahol a koncertszervezés témáját boncolgatták.

P. Mobil együttes Fotó: Fortepan/Gábor Viktor

a helyi tanács művelődésügyi osztálya és a rendőrség kőkeményen beleszólt, hogy egy adott településen kik léphettek fel.

A minisztérium az addigi tapasztalataira alapozva helyesen állapította meg, hogy a párt elvi útmutatásai, koncepciói, ajánlásai és irányelvei a könnyűzenei életben is eltérő lehetőségeket nyitottak meg, lévén, hogy azokat helyi szinten különbözőképpen lehetett értelmezni. Többek között ennek tudhatjuk be, hogy az egyes könnyűzenével foglalkozó intézmények másként reagáltak egyes felszólalásokra, intézkedésekre, és ezért helyezkedhettek például a cenzúra kérdésében eltérő álláspontra. 

Ugyanakkor a gazdasági nehézségeknek tudta be a szaktárca kollégiuma, hogy

„a társadalomirányítás és a művelődési kormányzati szervek csak fáziskéséssel reagáltak a feltételek módosulására, a művelődéspolitikai célok és realizálási lehetőségek összehangolása több területen ellentmondásosan valósult meg.”

A szórakoztatás 1981–1985 közötti időszakára konkrét elképzelése volt a kormányzatnak: „A szórakoztatás változatos formáinak megteremtésében és a szükséges színvonal emelésében a legnagyobb feladat a művelődési otthonokra és az országos rendező szervekre hárul. Elő kell segíteni a meglévő intézményrendszer bázisán a könnyűzenei és könnyű műfajú szórakoztatás igényes műsorpolitikájú és kulturáltan felszerelt regionális központjainak kialakítását. […] Minden lehetséges eszközzel, kulturális, gazdasági és politikai támogatással segíteni kell a fiatalok olyan művelődési mozgalmait és kezdeményezéseit is, mint az amatőr művészeti mozgalmak, a szakköri mozgalmak, a klubmozgalom stb.” A támogatás viszont nem volt ingyen, az MSZMP vezetősége mindent megtett, hogy ideológiailag a lehető legjobban befolyásolják a helyi rendező szerveket: „Az ágazati irányítás államigazgatási eszközei és az érdekelt partner szervezetekkel való együttműködés mellett a művelődés mint tevékenység sajátos jellegéből következően az irányításnak fel kell használni az ideológiai és politikai eszközöket is. Az ideológiai befolyásolás és politikai eszköztár alkalmazását, a politikai mechanizmus kínálta lehetőségek kihasználását a párt irányításával és segítségével lehet érvényesíteni.” Ebből egyértelműen látszik, hogy ha olyan könnyűzenei számok kerültek a közönség elé, amik a kommunista ideológiának nem feleltek meg, akkor azokkal szemben fel lehetett lépni, és ebben a rendezőszervek bármikor kérhették a különböző szintű pártszervek segítségét. Ilyen háttérrel nem csoda, hogy az ORI sem volt szívbajos, ha valakit retorzió alá kellett venni. Így járt a P. Mobil együttes is, amelynek vezetőjét és showmanjét, Schuster Lórántot azért tiltották le a színpadról egy időre, mert az Asszonyt akarok! című számban koncert közben nőnek öltözött, megspékelve az összbenyomást 45-ös méretű magas sarkú női cipellőkkel, amit külön erre az alkalomra csináltatott magának egy – nomen est omen – belevaló suszterrel.

A Budai Parkszínpad. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Egy másik miniszterhelyettesi értekezlet a nyári szabadtéri színpadok műsorát taglalta 1981-ben, amelyen meghívottként a fővárosi tanács művelődésügyi főosztályvezetője, Mezei Gyula, valamint az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának helyettes vezetője, Molnár Ferenc vett részt. Ekkoriban már a popzene ebbe a közegbe is beszüremkedett: a Budai Parkszínpadon a Magyar Rádió és a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat könnyűzenei hangversenyeit, a Székesfehérvári Nyári Színpadon a Csongor és Tünde rockmusicalt lehetett megnézni Bolba Lajos zenéjével, de a tervezett előadások között szerepelt a margitszigeti Vörösmarty Kertmoziban Máté Péter–S. Nagy István: Csövesek (ezt végül Krízis címmel játszották Csongrádi Kata és Vikidál Gyula főszereplésével), valamint Várkonyi Mátyás–Miklós Tibor: Sztárcsinálók (a tárgyaláskor még Néró munkacímmel), illetve Szörényi Levente–Bródy János: Kőműves Kelemen, valamint Lionel Bart Dickens nyomán készített Oliver című musicalje. A meglehetősen prominens névsorból következik, hogy

a kultúrpolitikai vezetés igyekezett kifogni a szelet a népszerű könnyűzenei műfajok vitorlájából,

és cenzúrázott formában, ám mégis dömpingszerűen vonultatta fel a közönség számára a beat- és pop-rockzenészek legújabb alkotásait a szabadtéri színpadokon is.

Borítókép: A P. Mobil együttes, előtérben mikrofonnal a kezében Schuster Lóránt (Fotó: Fortepan/Gábor Viktor)