János, a táltos – búcsú a szombaton elhunyt Gulyás János filmrendezőtől

Gulyás János, a táltos már tizenévesen kezébe vette a saját sorsa irányítását.

Budapest, 2021. május 12. A Kossuth-díjjal idén kitüntetett Gulyás János Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a fővárosi Nehru parton 2021. május 11-én. MTI/Cseke Csilla Fotó: Cseke Csilla

Sámán született akkor e kamerát birtokolva. Született? Inkább avatódott. És miként rendesen a sámánok, nem világi hatalom keni fel őket a túl- és e világ mediátorává, de – ahogy a költő egy kávéházi szegleten írja – „magam magam”, úgy Gulyás János is gyermekkori áldozathozatalával kvalifikálta magát az elhivatottak táborába.

A tátos/táltos másik jelentése – paripa. Azt a „rárószárnyon járó hamar ló”, amelyik szellőtől fogant, tüzes zsarátnok abrakon él, s aki egyszerű, köznapi külleme ellenére csodás teljesítményű, ám benne felismerni a táltos paripát és szárnyalni vele hegyen-völgyön, világokon és időn át, arra csupán a beavatott képes.

Ez a „rárószárny” repítette a főiskolára, aztán kamerával a kézben a „Vannak változások” határ menti településére, Penészlekre, majd a széki utcák és házak során át a balladák világának Hargitájára, ez vezérelte a domaházi hegyeken át az Urálon túli málenkij robotot elszenvedők közé, no meg az első világháborús Isonzó és Piave emberdaráló völgyeibe, együtt a túlélő és akkor még köztünk élő, nyolcvanas éveikben járó magyar honvédekkel és olasz katonákkal.

Ez a táltos hevület ragadta a magyar Alföldre, a „törvénysértés nélkül” kitelepítettek nyomába, s ez ragadta olyan szakadék-sorsok, témák és jelenségek közé, amelyeket más nem bír vagy éppen nem akar megközelíteni is. Ilyenek az Inconnu csoport tagjai, akiknek jelentős szerepük volt a 301-es parcella újrafelfedezésében és helyreállításában, ilyen az „Ahol cigány van, ott már gond is van” társadalma, a kiuzsorázott kárpótlásra jogosultak köre, ilyen az ukrajnai „Ez a falu élni akar” Mezővárija, ilyenek az „Iránymutató függőónok”, akik építész önkéntesekként vettek részt a tíz halottat és százötven sebesültet maga után hagyó vörösiszap-áradatot követően a kárvallott települések újjáépítésében, és többek között ilyen még a XX. század második felének magyar művészete, amelyről negyven művészettörténész vallott kamerája előtt. A magyar közelmúlt páratlan, mert pótolhatatlan értékeit mentette dokumentarista táltosunk téren és időn át.

Voltak, akik, annak idején „legebézték”, akiknek nem akaródzott felismerni benne a táltos paripát, a tüzes zsarátnokot evőt.

Ám Jánosnak, a táltosnak ezekkel már nincs dolga. Sámánként és korszakjáró paripaként alkotásai olyan régiókba ragadják az értőt, ami túlnő a számunkra rendelt szűk téren s nekünk szabott időn.

Elhunyta alkalmából az 1964-ben alapított és ma is létező Cinema ’64 tagjai azzal a hittel búcsúznak, hogy Gulyás János sámándobja ma is szól, és szólni fog tovább, tovább!

Borítókép: Gulyás János (Fotó: MTI/Cseke Csilla)