Nem tagadom, hogy elfogult vagyok Kolozsvári Andrással szemben, s most újra végigolvasva szinte az egész kötetet, nagyon nehéz választanom egy frappáns idézetet valamelyik verséből. Viszont rájöttem, hogy elfogultságom oka nem csupán a személyes kötődés, hanem a néha önmagával szemben is kíméletlen őszinteség, amivel versbe önti tapasztalatait, és az a leheletfinom humor és önirónia, ami szintén gyakran tetten érhető a lírájában. „Félre az epikával, / le a lírátlan verssel, / Líra kell, mely nem egyéb, / mint gondolattá párolgott vereség. // Valaha ötven és százharminc éve / vertél dobot, / s kürtöt zengettél fennen. / Szirénaként vijjogsz / azóta rendben. // Vagy bötjnek havában / bujdosol velem, / vigaszom, te, s gyászom - / lelki'smeretem.” (Ars poetica anno 1978)
Az alkotót, szintén nemrég, a Magyar Írószövetség is tagjai közé fogadta, így joggal érezheti úgy, hogy lírája meghozta a vigaszt, többszörösen rendhagyó pályája elérte a méltán megérdemelt csúcsot.
Kolozsvári András: Szarvascsoda. Napkút Kiadó, 2021.
Borítókép: Kolozsvári András (Fotó: Tapodi Zsuzsa)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!