Leos Carax egy egészen különleges művészfilmmel állt a nagyérdemű közönség elé. Nemcsak arról van szó, hogy egy olyan musicalt rendezett, amely temérdek társadalmi problémát érint, hanem arról is, hogy az ábrázolt szimbólumok és filmes metaforák egészen mély és izgalmas alkotássá teszik a filmet. Illetve tennék, ha nem esne Carax munkája is áldozatul korunk túlhúzott és folyamatosan mantrázott, ám végtelenül unalmas liberális üzeneteinek.
Az Annette elsősorban arról szól, hogy a magas- és a popkultúra találkozásából semmi jó nem fog születni. A popkultúra lényegéhez tartozik ugyanis, hogy mindent ledózerol maga körül. Bár nem tagadja a magaskultúra létjogosultságát, de kigúnyolja, relativizálja (ahogy ez a posztmodern stílusirányzatra is jellemző volt), és ezzel semmisíti meg. Leos Carax egészen elképesztő módon mutat rá arra, hogy mennyire proli a populáris kultúra. Mennyire egyszerű és érzéketlen, mennyire nélkülöz minden empátiát, mennyire kicsinyes is egyben. Önző világunk tükröződése a populáris kultúra, amelyre jellemző, hogy önmaga létjogosultságán kívül nem bír elviselni és elismerni mást.
Carax a filmjével kegyetlenül rámutat arra, hogy a populáris kultúra se rólad, se neked nem szól, hogy igazából semmi közünk nincsen hozzá, mert beteges világunk önzősége táplálja. A populáris kultúrából élő férfi (Adam Driver) addig sikeres, amíg nagyképű és arrogáns tud lenni, amíg mélységesen lenézi a folyamatosan manipulálható közönségét. Látjuk, hogy míg a magaskultúrát művelő nő (Marion Cotillard) a kifinomult érzékenysége révén a nézők lelkének mélyére hatol, addig a vaskos és kegyetlen humorral élő populáris kultúra felkent apostolaként dolgozó férfi aljas és egyszerű ösztönöket szolgál ki cinikus és már-már kínosan egyszerű eszköztárával.
Carax filmje keményen felhívja a nézők figyelmét arra is, hogy nem mindegy, mit néznek a televízióban, a média ugyanis egészen elkeserítő módon manipulálja az embereket. Minden és mindenki manipulálható, de ami még ennél is szomorúbb, az az, hogy a manipuláció egyetlen célja az ember önképének teljes lerombolása. Carax bemutatja, hogy a populáris kultúra az életet egy totális illúzióvá akarja süllyeszteni. És bár a gyermekként dédelgetett Pinokkió fabábu életre kel – akárcsak a mesében –, de csak azért, hogy hangsúlyt adjon annak, hogy akkor lesz újra harmónia és nyugalom a földön, ha végre a populáris kultúra oda kerül, ahova való. A film temérdek okos gondolatot vet fel azon a téren, hogyan működik jelenkori világunk és benne az ember, ám amit a film első felében felépít a rendező, azt a második felében úgy ahogy van, lerombolja.
Az Annette egy igazán érdekes és nézhető film lehetett volna, ha nem arra hegyezik ki a történetet, hogy itt egy erőszakos férfit fogunk látni, aki olyan, mint a férfiak általában. A főszereplő nemhogy nem képes harmonikus párkapcsolatot kialakítani, de szeretni se nagyon tud, arról már nem is beszélve, hogy a múltja teli van zaklatott nőkkel. Sőt igazából egy gyilkosról van szó, nincs is ezen mit ragozni, meg kell kövezni, amilyen gyorsan csak lehet.
Érti az ember persze, hogy a nő, aki a szabadságával kezdeni semmit nem tud (mert mit is ér a férfi nélkül a nő szabadsága?), elveszett. Érti az ember persze, hogy egy művészeti alkotásnak a mai élet közegéből kell kiindulnia, csakhogy – szerencsére – a mai ember közege még nem az, hogy egyáltalán nem tud egymással mit kezdeni a két nem, hanem éppen fordítva van minden. Ha már nemcsak a popkultúra harsogja azokat a szlogeneket, amelyek a két nem közötti megromlott kapcsolatokhoz vezetnek, hanem a magaskulturális alkotások is erről szólnak, vagyis minden, akkor a folyamat önbeteljesítő jóslat lesz. Addig-addig mondogatjuk, hogy a nőnek képtelenség férfival élni, amíg már nem lesz nő a földön, aki megpróbálja.
A film 16 éven aluliaknak nem ajánlott. Tekintsék meg a magyar nyelven feliratozott előzetest:
Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: Mozinet)
