Ne kezdj kalandozni az erdőben!

A gonosz törpék című dán sorozatot horrorként hirdetik, de valójában nem az, hanem egy karácsony idején játszódó, folklór-fantasy elemekkel operáló családi történet, amely sem különösebben ijesztőnek, sem feszültnek nem mondható. Főszereplőjének ostoba, irritáló viselkedése miatt leginkább idegesítő – ami azért kellemetlen, mert koncepciója alapján több is kikerekedhetett volna belőle, mint egy mérsékelten izgalmas, összességében közepes évad.

Gonosz törpék sorozat Netflix

A felütés – bár kissé elhasznált – még sokat sejtető: Svane-ék elhatározzák, hogy egy vadregényes szigeten töltik a karácsonyt, ahol nincs internet, és hírből sem ismerik a nagyvárosok rohanó életmódját. Felkerekednek hát, hogy meg se álljanak az Aarmand nevű földdarabig. A szülők az utóbbi időben kissé meglazult családi kötelék szorosabbá válását remélik mindettől, kamasz gyerekeik – Josefine és Kasper – viszont egyáltalán nem lelkesednek az ötletért. 

Ráadásul a vakáció rosszul kezdődik: autózás közben letérnek a javasolt útról, a gyerekek veszekedni kezdenek a hátsó ülésen, és míg a felnőttek csitítani próbálják őket, a kocsi váratlanul zökken egyet – elütöttek valamit? Mindannyian kiszállnak, hogy ellenőrizzék, mi történt, de egyetlen tetemet sem találnak, csupán annyit állapíthatnak meg, hogy a kocsi lökhárítóját olajos, kátrányszerű ragacs borítja. 

Miután végül elfoglalták a szállásukat, megismerkednek Karennel (Ann Eleonora Jørgensen), a helyiek közösségének vezéregyéniségével, aki nem rejti véka alá, hogy nem örül az érkezésüknek, és nyomatékosan figyelmezteti őket: eszükbe ne jusson az erdőből fenyőt választani az ünnepre – a fák helye a természetes közegükben van, gyökereikkel a földben.

A néző e ponton sejti már, hogy a szigetlakók azért nem nézik jó szemmel a nagyvárosból idevetődő turistákat, mert súlyos titkot rejtegetnek. A konfliktus tehát a helyiek és a jövevények között fog kibontakozni, a cselekmény középpontjában pedig a már említett titok napvilágra kerülése áll majd.

Az első két rész nem is cáfol rá e várakozásokra: a saját feje után menő Josefine – a figyelmeztetésekre és tiltásra fittyet hányva, a baljós jelekkel nem törődve – visszaoson a baleset helyszínére, és rá is bukkan egy aprócska, ismeretlen lényre, amely sebesülten hever az út mentén. Délelőtt tehát ezt a furcsa szerzetet ütötték el! Állatszeretetétől hajtva kabátjába burkolja, és magával viszi. Nos, éppen ezt nem kellett volna tennie.

Általában igyekszünk kerülni a spoilerezést, vagyis a döntő fordulatok felfedését, de ezúttal nincs szükség az elővigyázatosságra: a sorozat címe elárulja, kit vagy mit talált a lány: egy erdei elfet. 

(Az ember – a Gyűrűk Ura nyomán – hajlamos azt gondolni, hogy az angol „elves” szó elsődleges jelentése: „tündék”. De nem így van, a szótárakban inkább „manók”, „törpék” jelentéssel szerepel. A dán címet adó „nisser” pedig elsősorban annyit tesz: „törpék”. Ugyanakkor a sorozatban bemutatott lények – mind külsejükben, mind viselkedésükben – olyannyira elütnek az általunk ismert manóktól és törpéktől, hogy felvetődik a kérdés: tulajdonképpen használhatjuk-e rájuk ezt vagy azt a megnevezést?)

Az első két rész után változik a dramaturgia: egy, az egész közösséget fenyegető veszély elhárítására helyeződik a fókusz, és ezzel megkezdődik a „szokásos” ügyetlenkedés: az egyébként is sztereotip, minden egyéni jellegzetességet nélkülöző karakterek olyannyira bénán és bután intézkednek, hogy az már zavaró. 

Fokozottan érvényes ez a főszereplőre, Josefine-re (Sonja Steen). Mintha Roni Ezra rendező és Stefan Jaworski vezető forgatókönyvíró elhatározták volna, hogy esetében figyelmen kívül hagyják a horrorfilmek egyik fő szabályát – emlékszünk még a Sikoly lenyűgöző műfaji ismeretekkel bíró rajongójára, Randy-re, amint az ehhez hasonló alapvetésekről beszél? –, miszerint a cselekmény során a legostobább és legirritálóbb szereplők halnak meg elsőként. 

Itt nem így történik, Josefine tehát hat részen keresztül a középpontban marad, de végig illogikusan viselkedik, rossz döntéseket hoz, és felelőtlensége következtében emberek halnak meg. Alakja emiatt olyannyira ellenszenvessé válik, hogy a néző nemhogy nem képes azonosulni vele, de ellene kezd szurkolni!  (A különféle filmes oldalak véleményszekcióiban nem ritkák az olyan nézői megnyilatkozások, miszerint hogy hogy senkinek sem jutott eszébe megkínálni egy kiadós nyaklevessel, vagy hogy miért is nem falták fel idejekorán a szörnyek?)

Ráadásul nemcsak a karakterek, de a háttér kidolgozása is hagy maga után kívánnivalót. Lassan-lassan kiderül, hogy a szigeten lakó emberek és az erdőben elkülönítve élő elfek között kényes, ingatag status quo alakult ki. Ám arról, miért pont Aarmandon jelentek meg ezek a lények (miért csak ott?), és hogyan romlott meg a viszonyuk az emberekkel, csupán elnagyolt utalásokból értesülünk. 

Olyan kérdésekre viszont, mint hogy mi a szigetlakók által gyakorolt – egy jelenetben érintőlegesen bemutatott – kultusz szerepe, miért fontos, hogy a turisták egyetlen fenyőt se ássanak ki, vagy hogy miért utazhatnak be egyáltalán a szigetre, ha ott ekkora veszéllyel kell szembenézniük, már egyáltalán nem kapunk választ. 

Arra viszont érezhető módon ügyeltek az alkotók, hogy az elfeket ne egyértelműen negatív szereplőkként ábrázolják – a magyar címben szereplő „gonosz” jelző ezért több szempontból sem helytálló, szerepeltetése kissé hatásvadász megoldásnak tűnik. 

Emellett némi gondolati tartalmat is csempésztek a munkájukba. A két fő tétel – a természet megóvásának fontossága, a kényszerű együttélés fenntartása – biztosít ugyan némi etikai-filozófiai töltetet a sorozatnak, de ez nem befolyásolja érdemben a végeredményt: 

A gonosz törpék koncepciója ígéretes – egy karácsony idején játszódó, családi drámával egybedolgozott, ökotudatos folk horrorral nemcsak az európai, de a nemzetközi filmek mezőnyében sem sűrűn találkozhatunk –, a megvalósítás hibái és gyengeségei azonban alaposan rontják az élvezeti értékét. 

És ez nem elsősorban a büdzsé meglehetősen szűkös voltának tudható be – sejtéseink szerint sokkal inkább annak, hogy a dán filmesek (egyelőre?) bizonytalanul mozognak e számukra idegen a terepen. 

A gonosz törpéket így leginkább azoknak ajánljuk, akik megcsömörlöttek a karácsony angyalhajas- habcsókos bemutatásától, és más „ízekre”, vagyis más hangulatra vágynak. E sorozat kitűnő példája annak, hogy igenis létezik ellenkínálat!

Tekintsék meg a film angol nyelvű előzetesét:

(A gonosz törpék/Nisser/Elves. Hatrészes dán fantasy/horrorsorozat, 2021. Játékidő: 6×25 perc. Rendezte: Roni Ezra. Elérhető a Netflix kínálatában.)

Borítókép: A sorozatban bemutatott lények elütnek az általunk ismert manóktól és törpéktől (Netflix)