A fiatalokat akarta maga mellé állítani a Kádár-rendszer

Nehéz fába vágta a fejszéjét Kádár János és tettestársi köre, amikor 1956 végén meg akarta nyerni magának a magyar társadalmat. Mit szépítsük: ekkoriban még az emberek zöme a legfinomabban szólva is elítélte a szovjet csapatokkal, idegen katonákkal a magyar forradalmat és szabadságharcot véres kézzel leverő kádári bábkormányt. 1956–1957 fordulóján talán a tizen-huszonévesek vetették meg a legjobban a hazájuk ellen forduló kommunista diktátort és bűnbandáját, hiszen közülük került ki a forradalmárok derékhada. Mivel számarányuk jelentős volt a társadalmon belül (a harminc éven aluliak tették ki a lakosság felét), véleményük nem volt zárójelbe tehető. Ezért akartak változtatni a szembenállásukon egy huszárvágással hatvanöt éve, 1957. január 25-én a szélsőbaloldali párt legfelsőbb vezetői plénumán azzal, hogy mintegy szórakoztatóipari-szabadidős tevékenységnek álcázva létrehozták a Kommunista Ifjúsági Szövetséget, a KISZ-t.

Fotó: Fortepan/Nagy Gyula

A szovjet fiatalokat tömörítő kommunista szervezet, a Komszomol segítségét és tanácsait kérték ahhoz, hogy a szocialista erkölcsnek megfelelően tudják szórakoztatni a magyar fiatalokat.

A kádári felső pártvezetés is belátta ugyanis, hogy ekkor még a fiatalok döntő többsége enyhén szólva sem állt a Kádár-bábkormány mellett, így a pártpotentátok azt szorgalmazták, hogy mihamarabb hozzák létre a KISZ-t, amely elsősorban a pártállam támaszaként szolgál majd, de amelynek keretei között ráadásul a könnyűzenei szórakoztatást is meg lehet oldani úgy, hogy a kommunista kultúrpolitikai elvárásoknak megfeleljen. Némi pikantériát ad az ügynek az, hogy idősebb Földes László, a majdani énekes, szövegíró Hobo apja szólalt fel először az ifjúság szórakoztatása érdekében ezen az ülésen, amelynek élére meglátása szerint a KISZ-t kellett állítani. Nehéz elképzelni, hogy mondanivalóját előzetesen nem egyeztette Kádár legszűkebb körével, így nyilvánvalóan nyitott kapukat döngetett, és az is erősen valószínű, hogy ezt a szöveget vele csak elmondatták, igazából tudta mindenki az Ideiglenes Intéző Bizottságban, hogy a KISZ megalapítása már eldöntött tény. 

A budapesti KISZ és a Magyar–Szovjet Baráti Társaság által szervezett találkozó szovjet komszomolistákkal         Fotó: Fortepan/FSZEK Budapest Gyűjtemény/Sándor György

Ezzel két legyet ütöttek egy csapásra: így tudták az ifjúságot megnyerni a gyalázatos módon, vérben született rendszernek, mert a fiatalok nagy részének tetszett, hogy végre kiengedheti a fáradt gőzt az ifjúsági klubokban, művelődési házakban egy-egy jó koncerten vagy ötórai teán valamelyik szórakozóhelyen, másrészt viszont így tudták a leghatékonyabban ellenőrizni a szórakozásukat, hiszen ha minden, vagy legalábbis sok minden a KISZ égisze alatt zajlott az ifjúság szórakoztatása terén, akkor elegendő volt odaszólni a pártközpont megfelelő részlegéről az adott KISZ-bizottságra, és máris megszülethetett a hivatalos jelentés egy-egy objektum fiataljainak szórakozási szokásairól, a „galerikről” vagy legalábbis a leggyanúsabb elemekről. Rosszabb esetben az állambiztonság is belefolyt az intézkedésbe, akkor viszont már a baráti társaságok, egyes zenekarok „sleppjének” bomlasztása is elindulhatott, ami akár nyílt rendőri intézkedésig is juthatott. Az „Élni és élni hagyni” elvet követve azonban ezekről nem sűrűn értesülhetett a közvélemény, s a kádári kultúrpolitika hivatalosan gyakorlatilag megengedte a fiatalok politikailag erősen kontrollált pop-rockzenei szórakoztatását az életszínvonal-politika jegyében. A szülők meg csak ámultak, mi minden megadatik a fiaiknak, ami nekik pár évtizeddel korábban nem. Csak azt felejtették el, hogy az ő fiatalkorukban még nem volt rock and roll, és azt sem tudták, legfeljebb sejtették, hogy itt mindenki át volt verve a palánkon, még ha „János bácsi” időnként – legitimálva az össznépi hazugságot – ki is kacsintott a kamerák kereszttüzéből.

Borítókép: Felvonulás május elsején (Fotó: Fortepan/Nagy Gyula)