Az MSZMP legfőbb vezető testületének, a Politikai Bizottságnak ekkor még csak a jogelődje működött Ideiglenes Intéző Bizottság néven, ami híven jelezte az átmeneti állapotot, azt, hogy még Kádárék is érezték, ez a meccs még nincs végérvényesen lejátszva. Hogy minél gyorsabban eldöntsék a mérkőzés végkimenetelét, radikális eszközökhöz nyúltak, ilyen volt a koncepciós vagy konstruált perekkel való kivégzéseken és bebörtönzéseken túlmenően – a korbács és kalács taktikájának megfelelően – a magukhoz édesgetés is, ami a pár hónappal korábbi történések tükrében elég irreálisnak látszott, mégis – láss csodát! – működött.
Ide tartozott a KISZ megalapítása is, amely eleinte többek között arra volt hivatott, hogy a véres megtorlásokról elterelje a fiatalabb korosztályok figyelmét.
S hogy ezt miképp igyekeztek elérni? Nemes egyszerűséggel a szórakoztatással, ami nem jelenthetett mást, mint az új, horribile dictu nyugati minták lemásolását, egészen pontosan domesztikálását a szocialista embertípus elvárásainak megfelelően. A párt Ideiglenes Intéző Bizottságának így kénytelen-kelletlen le kellett nyelnie a békát, és be kellett látnia, hogy egyrészt foglalkoznia kell az üggyel, másrészt be kell adnia a derekát, és engedélyeznie kell a nyugati „átkos imperialista” zenei termékek, vagy legalábbis azok valamiféle gyengébb másolatainak Magyarországra való behozatalát. Ennek akkoriban leginkább a dzsesszt és a rock and rollt kellett volna jelentenie, de azért ezek a stílusok csak meglehetősen sordinóban vertek gyökeret, ha egyáltalán sikerült nekik, és akkor is kellett neki még néhány év, mire tényleg polgárjogot nyertek.
A pártvezetés, élén Kádár Jánossal tehát nagyon gyorsan kapcsolt, és a pár hónapja még a szovjet tankokra Molotov koktélokat dobáló fiatalokat megnyerendő a kommunizmus ügyének (már aki közülük egyáltalán itthon maradt vagy nem volt börtönben), 1957. január 25-én tartott ülésén határozott a KISZ megalapításáról. Ezt sem a kisujjukból szívták azonban ki, mint akkoriban mindenben, itt is a szovjet mintát másolták hűen és szolgaian, és az már csak hab volt a tortán számukra, hogy ez a békés átmenetet szolgálta.
A szovjet fiatalokat tömörítő kommunista szervezet, a Komszomol segítségét és tanácsait kérték ahhoz, hogy a szocialista erkölcsnek megfelelően tudják szórakoztatni a magyar fiatalokat.
A kádári felső pártvezetés is belátta ugyanis, hogy ekkor még a fiatalok döntő többsége enyhén szólva sem állt a Kádár-bábkormány mellett, így a pártpotentátok azt szorgalmazták, hogy mihamarabb hozzák létre a KISZ-t, amely elsősorban a pártállam támaszaként szolgál majd, de amelynek keretei között ráadásul a könnyűzenei szórakoztatást is meg lehet oldani úgy, hogy a kommunista kultúrpolitikai elvárásoknak megfeleljen. Némi pikantériát ad az ügynek az, hogy idősebb Földes László, a majdani énekes, szövegíró Hobo apja szólalt fel először az ifjúság szórakoztatása érdekében ezen az ülésen, amelynek élére meglátása szerint a KISZ-t kellett állítani. Nehéz elképzelni, hogy mondanivalóját előzetesen nem egyeztette Kádár legszűkebb körével, így nyilvánvalóan nyitott kapukat döngetett, és az is erősen valószínű, hogy ezt a szöveget vele csak elmondatták, igazából tudta mindenki az Ideiglenes Intéző Bizottságban, hogy a KISZ megalapítása már eldöntött tény.
Ezzel két legyet ütöttek egy csapásra: így tudták az ifjúságot megnyerni a gyalázatos módon, vérben született rendszernek, mert a fiatalok nagy részének tetszett, hogy végre kiengedheti a fáradt gőzt az ifjúsági klubokban, művelődési házakban egy-egy jó koncerten vagy ötórai teán valamelyik szórakozóhelyen, másrészt viszont így tudták a leghatékonyabban ellenőrizni a szórakozásukat, hiszen ha minden, vagy legalábbis sok minden a KISZ égisze alatt zajlott az ifjúság szórakoztatása terén, akkor elegendő volt odaszólni a pártközpont megfelelő részlegéről az adott KISZ-bizottságra, és máris megszülethetett a hivatalos jelentés egy-egy objektum fiataljainak szórakozási szokásairól, a „galerikről” vagy legalábbis a leggyanúsabb elemekről. Rosszabb esetben az állambiztonság is belefolyt az intézkedésbe, akkor viszont már a baráti társaságok, egyes zenekarok „sleppjének” bomlasztása is elindulhatott, ami akár nyílt rendőri intézkedésig is juthatott. Az „Élni és élni hagyni” elvet követve azonban ezekről nem sűrűn értesülhetett a közvélemény, s a kádári kultúrpolitika hivatalosan gyakorlatilag megengedte a fiatalok politikailag erősen kontrollált pop-rockzenei szórakoztatását az életszínvonal-politika jegyében. A szülők meg csak ámultak, mi minden megadatik a fiaiknak, ami nekik pár évtizeddel korábban nem. Csak azt felejtették el, hogy az ő fiatalkorukban még nem volt rock and roll, és azt sem tudták, legfeljebb sejtették, hogy itt mindenki át volt verve a palánkon, még ha „János bácsi” időnként – legitimálva az össznépi hazugságot – ki is kacsintott a kamerák kereszttüzéből.
Borítókép: Felvonulás május elsején (Fotó: Fortepan/Nagy Gyula)
