Alvóváros lakóiból lokálpatrióta közösség

A helyi népi építészeti értékek megmentése sosem jó üzlet, jellem­zően inkább csak kiadás, ennélfogva teher az önkormányzatnak. Azonban szerencsére nem mindenhol gondolkodnak így. Ilyen település Biatorbágy, ahol felismerték, mennyire fontos a lokálpatriotizmus, amely az otthonlét érzetének, a hazára találásnak az előszobája.

Fotó: Teknos

Fotó: Teknős Miklós

A sóskúti kőből és apró téglából épült gazdaház megmentésének nem is elsősorban az anyagi vonzata okoz igazán fejtörést, hanem hogy az értékmentésen túlmutató haszna is legyen a költséges lépésnek. A megoldás kulcsát a Nánási-Kézdy házaspár nőtagja, Nánási-Kézdy Zsófia dolgozta ki. Az általa kitalált Értékek Háza egyesítené magában a helytörténeti gyűjtemények, a művelődési házak, a turisztikai információs központok és a lokálpatrióta szellemi műhelyek erényeit.

A budai agglomerációban lévő, egykor többségében a református magyarok lakta Bia és a katolikus német nemzetiséggel betelepített Torbágy 1966-ban lezajlott végleges egyesítésével jött létre Biatorbágy. A kertvárosias település lakossága az elmúlt három évtizedben megháromszorozódott. A bevándorlók többségét túlnyomórészt a fővárosból zöldövezetbe vágyó kiköltözők, főként a polgári középosztály családjai alkotják. A jövevények azonban vajmi keveset tudnak új lakóhelyükről, ennélfogva nem is képesek a kerítésükön kívüli világhoz különösebben kötődni – noha erre egyébként belső igényük volna. Erre mutatott rá az eset, amikor az önkormányzat kísérletképpen helytörténeti kisvasutat indított, amire akkora volt az érdeklődés, hogy többször kellett fordulnia a járatnak – emlékszik vissza az értéktárbizottság elnöke, aki szerint nyilvánvaló, hogy az emberek nem szívesen élnek lélektelen alvóvárosokban. Meggyőződése, hogy belső igényük van az új otthon értékei­vel való megismerkedésre, a beilleszkedésre, az azonosulásra, főleg, ha az adott település mellesleg tényleg szerethető közeg.

– Csakhogy eddig kevésbé volt lehetőség megismerkedni Biatorbágy múltjával és értékei­vel, hiszen a működő kulturális intézményeknek ez nem is kiemelt feladatuk, azok más fontos funkciókat töltenek be – veszi át a szót a hasznosítási koncepciót kidolgozó Nánási-Kézdy házaspár nőtagja, Zsófia, aki művelődési menedzserként – felkérésre – egy alapítványi formában működtetett Értékek Háza-koncepciót dolgozott ki. Ez a működési modell, mint mondja, újszerű módon szolgálja majd a település megismerhetőségét. Helytörténeti gyűjteményi funkciójában helyet ad annak a temérdek fotónak, filmnek, írott és nyomtatott forrásnak, illetve tárgyi emléknek, amelyet ma különböző helyeken felhalmozva, rendezetlenül őriznek. Ezek rendszerezése és publikálása, kiállításon és kiadványokban való megjelenítése is a tervezett feladatok közé tartozik. Művelődési házi funkciójában olyan vetítéssel egybekötött előadásokat, kisebb konferenciákat, időszaki kiállításokat kínál majd a ház, amelyek tartalmát mindig az adott helyismereti téma felkért szakértői állítanák össze. Turisztikai központ szerepé­ben pedig inspirációt ad az ide látogatók számára (itt haladhat el a Budapest–Balaton kerékpárút) a város és környéke látnivalóinak, kulináris kínálatának, helyi kézművestermékeinek megismeréséhez.

Mindennek a sikere persze jórészt attól függ, hogy az önkormányzat által életre keltett alapítvány munkájában tevékenyen részt vevő helyi kulturális intézmények, helyi értelmiségiek, az értéktárbizottság tagjai képesek lesznek-e együtt élettel megtölteni az öreg parasztházat. Ezáltal az intézmény képes lesz segíteni lokálpatriótává válni azoknak is, akik ma még csak egy agglomerációs alvóváros lakóinak érzik magukat, mit sem tudva lakóhelyük valódi múltjáról. Ehhez az ambiciózus misszióhoz az épület műemléki helyreállítása a kezdőlépést jelenti.

Borítókép: A jellegzetes dunántúli hosszúház egy valahai módos gazda százhúsz éves néhai otthona (Fotó: Teknős Miklós)