Szathmári-Pap Károly élete ad magyarázatot a kérdésre: vajon miért éppen egy magyar emberhez kapcsolódik a román fényképészet ünnepe? A 75 éves korában elhunyt képző- és fotóművész életének rövidebbik, a gyermekkort is felölelő szakasza kötődik szülővárosához, Kolozsvárhoz, azt követően Bukarestben lett híres fotográfus. Azaz a polgárosuló, nyelvújítás kori Magyarországról – ahol költözése után 2 esztendővel lett hivatalos nyelv a magyar -, a Habsburg Birodalomból, osztrák állampolgárként, a havasalföldi és moldvai fejedelemség egyesüléséből, 2 évtizeddel azelőtt született Romániába települt, amely ország ugyan a Török Birodalom része volt, ám teljeskörű autonómiával bírt.
A kolozsvári, jómódú polgári életnek, ami annyit tesz, hogy festettek, zenéltek, franciául társalogtak, s színházba jártak, 1829-ben, sikkasztáson ért, köztisztviselő édesapja öngyilkossága vetett véget. Megbélyegzett család sarjaként hamarosan befejezte a kolozsvári református kollégium jogi tagozatán folytatott tanulmányait, és maga is köztisztviselői pályára lépett, így biztosítva hozzátartozói megélhetését. Kolozsvárott, Nagyszebenben, majd Bécsben dolgozott, s hivatali munkája mellett folyamatosan képezte magát festészetben, grafikában. Mi több, rövid ideig látogatta a müncheni képzőművészeti akadémiát is.
Karrierje úgy indult, hogy Borszéken üdülő román bojárok megrendelték portréikat Szathmári-Paptól. A fürdőhelyen ismerkedett össze Gheorghe Bibescu-val. A havasalföldi herceg, majd fejedelem Bukarestbe hívta udvari festőnek és fotográfusnak, amely címeket haláláig megőrizte, szolgálva öt országfőt.
A Zöld Fogadó földszintjén nyitott műtermét, az Isztambulra emlékeztető, román főváros hangulatának megfelelően, törökösen rendezte be.
Tíz évre rá, mint nagyon menő fényképész, vette felszerelését, s bevonult a krími háborúba. (Ez ugyan az Oszmán Birodalom végét hozta, ugyanakkor az Orosz Birodalom katonai vereségét, a törökökkel szövetségre lépő Brit Birodalom és Francia Császárság, no meg az őket támogató Ausztria miatt. Ismerős, nem?) Ne feledjük, magát a dagerrotípia szabadalmát 1839-ben, mindössze néhány esztendővel azelőtt jegyezték be. Azzal, hogy Szathmári-Pap Károly hadba vonult fényképezőgépeivel – amelyek akkoriban fekete kendővel letakart, háromlábú fadobozokat jelentettek –, ő lett a világ első fotográfus haditudósítója. Fotózott mindkét ellenséges táborban, az elkészült felvételekből összeállított albumot aztán bemutatta az 1855-ös párizsi világkiállításon, ahol számos díjat, s nemzetközi ismertséget szerzett.
A késői utókor sajnos nem nézegetheti a fotókat, lévén mind megsemmisültek. A franciaországi példányok a kommün alatt égtek porrá, az osztrák és német köteteket a második világháború pusztította el, Szathmári-Pap bukaresti házát pedig bomba 1944-ben, a mester gyűjteményével egyetemben.
A hírneves fotográfus a hírességek életét élte: ötször házasodott, bejárta a világot, eljutva Kínába, Szibériába. Fennmaradt képeit a legmagasabb árúak között jegyzik a műkereskedelmi piacon.
Borítókép: Fotókiállítás a Liszt Intézetben (Fotó: Facebook)
