Az interjúban többek között szóba kerül Hegyi Zoltán zenekari élete. 1984-től lépett fel a Sexepillel, egy olyan korszakban, amikor már működött a Kex, a Spions és az URH után a Kontroll, az Európa Kiadó, a Balaton, a Neurotic, a VHK, a Bizottság. A zenész szerint ez egy
elképesztően inspiratív közeg volt, mintha egy másik bolygón éltünk volna.
A művészt a különleges szövegeiről is kérdezték, inspirációforrásairól a következőt mondta:
Tény, hogy rengeteget olvastam, Hamvast, Márait még szamizdatban. De egyaránt hatott rám Bowie és Borges, Lou Reed és Marquez, Bereményi és Patti Smith. Jung és Ginsberg még, a keleti filozófiák, a Biblia. Jim Morrison és Johnny Cash. Órákig sorolhatnám
– sorolta fel Hegyi Zoltán.
Az újságírói oldala is szóba került az interjúban, Hegyi Zoltán írói hangjának megtalálásáról is beszélt, mely nem volt könnyű folyamat, de végül beért:
A kétezres években nem lehet úgy írni, mint a hetvenes években, mert belehal az olvasó az unalomba. Konzervativizmus (bármit is jelentsen ez) nem egyenlő az unalommal. Falun sem úgy beszélnek az emberek, mint aki egy szálkával küzd. Remek a humoruk, naponta tanulok
– állapította meg a művész.
Az interjúban szóba került napilapunk is, Hegyi Zoltán a kétezres évek elején a Magyar Nemzet kulturális rovatvezetője volt. A világháló előtti időben a napilap akkoriban még egy hatalmas példányszámú, elsőrangú, fontos hírforrás volt, a szerkesztőségbe Hegyi Zoltán a Balatonról járt fel dolgozni.
„– Érdekes időszak volt. Egy ideig az volt, hogy volt ugyan egy karvastagságú mobilom, de azt csak úgy lehetett használni, ha kihajoltam egy bizonyos ablakon. A vezetékes telefonért nagyjából annyit harcoltunk, mint a szüleim Kádár alatt. Írógéppel írtam az anyagokat, aztán bebuszoztam a tapolcai postára faxolni. Egy óra múlva hívott a beíró, hogy olvashatatlan az egész, mentem az ablakhoz diktálni.
Aztán amikor rovatvezető lettem, eleinte egy kanapén aludtam a szerkesztőségben,
reggel a biztonsági őr ébresztett, majd haveroknál csöveztem, később jött egy bérlakás. Heti öt nap Budapest, alig láttam a családomat. Kemény volt. Viszont felállt egy olyan rovat (napilapról beszélünk!), ahol többek között Szepesi Attila, Péntek Orsolya, Haklik Norbert, Kiss Eszter Veronika, Metz Katalin, Varga Klára, Pósa Zoltán, P. Szabó Ernő és Muray Gábor írta a talpalávalót, és azt hiszem, sikerült közösséget is kovácsolni. Mindenesetre sokat röhögtünk. A hátunk mögött pedig ott állt a Nádai Laci, aki olvasószerkesztőként a maga csendes-csodás módján eltakarította a hibákat. Tisztára mint Wolf a Ponyvaregényben. A hétvégi magazinban meg olyan szerzők közé kellett beférni, mint mondjuk Fehér Béla, Száraz Miklós György, Végh-Alpár Sándor, Molnár B. Tamás és Bittera Dóra. Na, aki ezt a mezőnyt »csipesszel fogta meg«, azt csókoltatom” – mondta Hegyi Zoltán.
A teljes interjút ITT olvashatják.
Borítókép: Hegyi Zoltán Miskolcon 2019-ben (Fotó: Muray Gábor)
