A Himnuszt 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban, ahol Erkel nagy ünneplésben részesült, s a Honderűben úgy méltatták „e jeles néphymnust”, hogy az sem az angol „God save the King”, sem az osztrák „Gott erhalte” mögött nem marad. Széles nyilvánosság előtt bő egy hónappal később, augusztus 10-én énekelték először, az óbudai hajógyárban, a Széchenyi nevű gőzös ünnepélyes vízre bocsátásakor. Öt nappal később pedig a Himnusz először csendült fel egyházi ünnepségen, a Rákos mezején, a pesti őrhad zászlószentelésén, több tízezer ember jelenlétében. 1848. március 15-én este már magától értetődő volt, hogy a Nemzeti Színházban a Rákóczi-induló, a Marseillaise, Petőfi Nemzeti dala után Kölcsey–Erkel Himnuszát és Vörösmarty megzenésített Szózatát is előadták.
A 199 éve megírt és 178 éve megzenésített Himnusz azért lett nemzeti imádságunk, mert a magyar nép tette azzá.
Bár ma is többféle kotta szerint éneklik, játsszák, „a dallam nem változtat szövegén”. Akár olvassuk, szavaljuk, énekeljük, nemzeti identitásunk és összetartozásunk, haza- és szabadságszeretetünk legfőbb jelképe és kifejezője szerte a világon, ahol magyarok élnek. Ezért már készülünk a jövő évi kerek évforduló méltó megünneplésére.
Borítókép: Március 15-i ünnepség a Múzeumkertben (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!