„Margit, akihez gyengéd érzelmekkel ragaszkodunk”

Ma hétszáznyolcvan éve született Árpád-házi Szent Margit (1242–1270), hazánk egyik legismertebb és legnépszerűbb szentje.

BEVEZETÉS (prothocollum)

[Címfelsorolás, intitulatio] Béla, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria és Kunország királya [Üdvözlés, salutatio] üdvösséget kíván [Címzés, inscriptio] minden krisztushívőnek mindenki Üdvözítőjében.

TÁRGYALÁS (contextus)

[Bekezdés, arenga] Hogy tárt karokkal fogadjuk a jámbor gondolkodásnak azt az odaszántságát, amely a szerzetesi életet választókról megfelelő megfontolással gondoskodni szokott, egykor életszabályokat állítottak fel. Ezekkel fejezzük tiszteletünket az egyházatyák iránymutatása iránt, nehogy valami szükségnél fogva a szerzetesi személyek akár eltunyuljanak Isten szolgálatában, akár (ami távol legyen) az eljövendő idők lefolyása megtörje szilárdságát szerzetesi életüknek, mely köztudottan nagyobb támaszt nyújt a királyi méltóságnak, mint a hadi fáradozások izzadsága.

[Elbeszélés, narratio] Amikor tehát Mi a pusztulást követően, melyet bűneink miatt a tatárok vadsága hozott Magyarországra, királyi gondviselésünk aggódó kötelességtudatánál fogva hatékonyan kézbe vettük az ország helyreállítását, újjáépítését, megszilárdítását és megerősítését, a többi, országunk védelmére alkalmas vár között várat építtettünk Pest hegyén, emberek számos sokaságával feltöltve azt. [Megindokolás, motivatio] Ám nehogy úgy tűnjön, miközben múlandó dolgokra fordítjuk figyelmünket, mintha csak azokat tartva szem előtt elfordulnánk a lelki és vallásos dolgoktól: királyi szívünkben az a szándék erősödött meg (amint hisszük, nem Isten sugallata nélkül), hogy e vár közelében, a Dunának egy, szerzetesek számára eléggé alkalmas szigetén a dicsőséges Istenanya és Szűz Mária tiszteletére monostort építtessünk, a monostor körül pedig remeteséget avagy zárdát, amelyben Istennek szentelten szüzek szolgálhatnának a királyok Királyának, a Szűz Fiának, regula szabályzata szerint; és hogy jámborságunkat Istennek is, aki elől semmi nem maradhat rejtve, tudomására hozhassuk, és az napvilágra kerüljön, példaként másoknak és alattvalóink áhítatának növelésére leányunkat, Margit úrnőt, akihez többi gyermekünk között annál gyengédebb érzelmekkel kapcsolódva ragaszkodunk, amennyivel bizonyosabban láttuk benne a hívő és Istennek tetsző élet kezdeményeit, e zárdába helyeztük, hogy amíg csak él, Istennek és a Dicsőséges Szűznek szolgáljon.

[Rendelkezés, dispositio] S mivel (nagyon is jogosan) erősen gondot visel szívünk e zárda nyugodt állapotára és háborítatlan életére, a többi között, melyet Mi királyi nagylelkűséggel e zárda avagy kolostor részére adományozni határoztunk, gondoskodva arról, hogy e szüzek (akiktől nagyon is jogosan lelki támogatást vártunk) ne szenvedjenek szükséget a múlandó támogatásban: nekik adományoztuk, ajándékoztuk és adtuk illetve átadtuk e vár piacának avagy kereskedelmének adóját, és egyes más, minket illető jogait is, és a kegyúri jogot, amely Minket mint tényleges kegyurat megilletett a várban építendő Szűz Mária-templommal kapcsolatban, az említett jogokkal együtt átadtuk ugyane monostornak avagy zárdának mindazzal együtt, amit csak maga a kegyúri jog pontjaiban és bekezdéseiben tartalmaz, azt akarva, hogy minden tisztelet és minden haszon, ami csak Nekünk vagy fiainknak vagy unokáinknak járna, ebből a Mi engedélyünkből (amelyhez e templom legelső és minden felszentelést megelőző alapításakor az esztergomi érsek jóváhagyása is járult) erre a zárdára szálljon át, [Szankció, sanctio] az atyai átok súlyos fenyegetése alatt megtiltva, hogy a jövőben utódaink mindazt, amit ezen helyes és üdvös rendelkezés érvénybe léptet, akár egészében, akár részben valami keresett szándékkal megzavarni merészeljék.

LEZÁRÁS (eschatocollum)

[Megerősítés, corroboratio] Hogy tehát e rendelkezésünk sorai szilárdan és érintetlenül megmaradjanak a jövőben is, úgy határoztunk, hogy a fentiekről az örök emlékezet megszilárdítására kibocsátjuk a zárda számára jelen, kettős pecsétünk biztosítékával ellátott levelünket, [Keltezés, datatio] az Úr 1255-ik évében, július 25-én, ami pedig uralkodásunk huszadik éve.

Árpád-házi Szent Margit Simone Martini XIV. századi táblaképén az assisi Szent Ferenc-bazilikában. Fotó: Magyarságkutató Intézet

A Margitot említő részt latintudás nélkül is könnyen megtalálhatjuk és kiolvashatjuk a szép írásképű okelvél 11. sorának 6. szavától kezdve: „filiam n(ost)ram d(omi)nam Margareta(m), qua(m) int(er) alios liberos n(ost)ros eo teneriori amplexabam(ur) aff(e)c(t)u, quo certiora pie et d(e)o placite c(on)v(er)sac(i)onis in ea p(ri)mordia cernebam(us)”.

Az ilyen és hasonló adománylevelek hangvételét ismerve szokatlan az a személyesség, amely kicsendül a szövegből: „leányunkat, Margit úrnőt, akihez többi gyermekünk között annál gyengédebb érzelmekkel kapcsolódva ragaszkodunk, amennyivel bizonyosabban láttuk benne a hívő és Istennek tetsző élet kezdeményeit”.

Természetesen sohasem fog kiderülni, hogy az oklevél megszövegezését milyen mértékben kísérte figyelemmel vagy befolyásolta második honalapítónk;  az adományozás kiemelt fontossága és a kancellária akkori létszáma ismeretében azonban okkal feltételezhetjük, hogy a király, ha nem is feltétlen maga diktálta, de mindenképpen legalább jóváhagyta azt. Noha éppen az arenga és a narratio az a két oklevélrész, melyekben – a legkötetlenebbek lévén – a legnagyobb szabadsággal élhetett az írnok, az mégsem hihető, hogy a király lányával kapcsolatos, az apa szemszögéből megfogalmazott, ennyire meghitt hangú indoklás pusztán a scriptor saját, az oklevéladóval nem egyeztetett műve.

Úgy tűnik tehát, hogy IV. Bélának nemcsak az időleges javak adományozására volt gondja, hanem időtlen emléket is állított apai szeretetének, hét és fél évszázad távolából és az egyik legkötöttebb műfaj keretei között is ablakot nyitva családi körükre. Azt pedig, hogy Margit mennyire ragaszkodik majd, „amíg csak él”, „a hívő és Istennek tetsző élethez”, ekkor még maga az apa sem tudhatta.

A szerző Darvas Mátyás, a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpont ügyvivő szakértője

Az eredeti cikk a Magyarságkutató Intézet honlapján érhető el.