Miért teszünk úgy, mintha valami diktátor lennék? – kérdezte Ókovács Szilveszter

Terjedelmes interjút adott az Indexnek Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a ma zajló egyeztetés apropóján, amelyet a vidéki operatársulatok vezetőivel folytat.

Magyar Nemzet
Forrás: Index2022. 01. 27. 11:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Próba- és előadásnapokon miénk az énekes, mert erre kötöttünk vele szerződést, egyébként pedig szabad:

és magával viszi az Operában szerzett szereptudást és -gyakorlatot is a saját tehetsége és szorgalma mellé – szögezte le Ókovács Szilveszter, aki kijelentette: 

Nem lesz háború, hanem béke lesz. 

„És tudomásul vesszük, hogy vidéken az adott operákat végigtolják a teljes bérletrendszeren a prózák mellett, hisz operatagozatokról van szó, Pesten pedig repertoárjátszás van, mint Bécs, München, Berlin, Hamburg, Moszkva, Szentpétervár, London vagy Zürich nagy házaiban” – jelentette ki az Opera főigazgatója.

A teljes beszélgetés, amely érinti az Erkel Színház jövőjét is, itt olvasható.

Borítókép: Ókovács Szilveszter (Fotó: Index/Papajcsik Péter)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.