„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” – idézte a megnyitón Robert Capát Monszpart Zsolt, a támogatáskezelő főigazgatója, aki elmondta: 2021 júliusa óta szerveznek kiállítássorozatot a tehetségek minél szélesebb körben való megismertetéséért. Nem kizárólag az Emmi háttérintézményének fővárosi székházában, Debrecenben és Miskolcon szintén, s tervezik, többek között, balatonfüredi és kaposvári tárlatok szervezését.
– Az elmúlt négy esztendőben 335 milliárd forinttal segítettük a kultúra szereplőit – árulta el a főigazgató, a folytatásban kiemelve: a világ sokkal inkább fotós nemzetnek ismeri a magyart, mint mi saját magunkat.
Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára, a kiállítás fővédnöke emlékeztetett: az Emet aulájában új kulturális színtér született és vált Budapest egyik kiemelt helyszínévé.
– Remek választás, mert a művészek, akik itt megfordulnak támogatásért, óhatatlanul is elmennek a kiállított műtárgyak előtt, s bizony sok ezer emberről van szó – fogalmazott az államtitkár, majd a már jól ismert fordulattal élve –
amit az egykor szélsőjobboldali, mára szélsőbaloldalivá vedlett Jobbik politikusa egyszerűen „folytatólagosan elkövetett lopásnak” titulált –, bejelentette: kulturális államtitkár zsebe mindig kulturális kincsekkel van tele, soha nem jár kulturális kincsek nélkül.
– És mindig visszaviszi a kincseket oda, ahonnan elhozta – hangsúlyozta, majd elővett egy, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum őrizte, 1931-es sztetoszkópot.
– Azért a szívdobbanását követni tudó eszközt hoztam, mert a fotóművészet igen közel áll hozzám – mondta Fekete Péter, aki Oliviero Toscani olasz fényképészt és reklámtervezőt idézte: „A fotózás nem szegény rokona a festészetnek vagy a filmezésnek. Ez az a képzőművészet – és sokáig az is marad –, amely feltalálta a modern látványt.”
– Toscani gondolatát különösen érvényesnek érzem Urbán Ádám cirkuszi fotói kapcsán, amelyek összekapcsolják a cirkusz és a vizualitás világát. A művészt elsősorban nem a látvány érdekli, nem a csillogás. Habár a Fővárosi Nagycirkusz állandó fotósaként az elmúlt évtized valamennyi előadásáról és próbájáról számtalan képet készített, mégis elsősorban az ember érdekli.
A fellépés előtti pillanat, az egyedüllét, amikor az artista koncentrál, és az ováció utáni, a függöny mögé visszatérés pillanata. A közönség által sosem látott pillanatok. Amelyek elmúlnak, csak a fotó rögzíti, s ebben van a felvételei ereje.
Ott lenni, megfigyelni, de mintha ott sem lenne, mintha nem figyelne. Így mutatja be a cirkusz világát – magyarázta a nagycirkusz egykori igazgatója, így folytatva: – Urbán Ádám képein klasszikus harmónia, tökéletességre törekvés látható. Ez adja fényképei feszültségét, katarzisfaktorát: úgy komponálja a nem beállított pillanatokat, mintha festmények lennének.
Kőrösi Orsolya, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ ügyvezető igazgatója elárulta: igen-igen ritkán vállal kiállításmegnyitókat, 15 esztendő alatt mindössze három alkalommal fogadta el a felkérést.
– Legfőbb indokom, amiért igent mondtam, az, hogy az évek folyamán megtanultam tisztelni Urbán Ádám nagyon makacs, állandóan eredetiségre és autonómiára törekvését. Mondhatom, a szakmában barátok, szövetségesek vagyunk
– vallotta be az igazgató, majd idézeteket hozott az alkotótól.
„Az egyszerű és érthető, mégis érdekes, önálló gondolatokat kifejező, valódi tartalmak híve vagyok. Ezek megjelenítése érdekében meglévő minták követése helyett eredetiségre törekszem, vagyis szívesen kockáztatok. Mindez együtt jelenti számomra a fényképezést, ezt a sajátos képírást… Világunkat a fényképezőgépen keresztül nézem a legszívesebben, s úgy szándékozom megmutatni a képeimen másoknak, ahogyan én látok embereket, tájakat, hangulatokat. Hiszen e képeken én is ott vagyok, és e képekbe szeretném sűríteni mindazt, amit a valóság iránti érzékenységben, látásmódban, igényességben igyekeztem megtanulni a magyar fotóművészet legnagyobbjaitól”.
Kőrösi Orsolya felidézte Urbán Ádám első élményét, amikor a cirkusz nézőterén ülve, a függöny mögé kukucskálhatott az előadás alatt, amikor is megfogalmazódott benne, hogy megmutathassa ezt a közönség többi tagjának.
– A magyar fotótörténet különleges helyzetben van, mert nélküle nem írható meg az egyetemes fotótörténet XX. századi fejezete – mondta el a Capa Központ vezetője. – Számosan kérdezik tőlem itthon és külföldön, miért különleges a magyar fotográfia? A válasz ez: a fényképezés képes megőrizni az egyes ember látásmódját, ám az csak akkor érdekes, ha egyéni, ha a fotós rendelkezik a lényeglátás képességével. Ez a magyar tekintet: a sajátos részvétel, az empatikus közellét.
A kiállítás március 31-ig tart nyitva.
Borítókép: Urbán Ádám és Fekete Péter (Fotó: Kurucz Árpád)
