A Chalga elhagyta az akusztikus folk… – pardon, ezt sok muzsikus nem szereti –, szóval elhagyta az akusztikus népi világzenét, és elektromos hangszerekkel erősítve a hegedűt és a szaxofont rockos, popos hangszerelés felé fordult.
– Ez igaz is meg nem is – kezdte talányosan a beszélgetést Zagyva Tamás zenekarvezető, zeneszerző, gitáros.
– Az együttes dallamvilága megmaradt, de a ritmusszekció kicserélődött.
A Chalgának megvolt a helye a magyar folk, világzenei szcénában, ahonnan az elmúlt években elkalandozott. S hogy miért?
– Körbeértünk – magyarázta a komponista. – Tulajdonképpen majdnem azonos számok szerepelnek az első két lemezünkön.
– A tagcserék szintén hozzájárultak a változáshoz, kizökkentettek a megszokott kerékvágásból
– vette át a szót Fekete Bori énekesnő, utalva a dobos Szegő Dávid, a basszusgitáros és bőgős Takács Szabolcs, illetve saját maga érkezésére.
Akik pedig maradtak, Horváth Móni szaxofonos és Kuczera Barbara hegedűs (ő egyúttal a Makámot is erősíti).
Ismereteim szerint az olyan honi kísérletek, amelyek a magyar népzenét alapanyagként használják rockos hangszerelésű muzsikáikhoz, mint a Gépfolklór, a Barbaro vagy akár a régi Kormorán, újabban pedig a Zinfield, a Palmetta, az Emberöltő – meglehetősen rétegzeneként működve – éppen saját hazájukban nem arattak, aratnak méltó sikert.
– Mi inkább balkáni folkban gondolkodunk, amit hangszerelésünkkel egyedivé teszünk, olyanná, amilyet eddig még nem játszott senki
– mutatott rá a Junior Prima-díjas énekesnő, aki a Tárkány Műveknek szintén frontembere.
– A miénk nem kifejezetten rockhangzás – így Zagyva Tamás –, kerüljük a kliséket, sőt magát a népzenét is.
Az új lemezen egyetlen autentikus dal van, a többi Zagyva Tamás szerzeménye.
Fekete Boriból előjött a népzenész, amikor megjegyezte: sokan rájönnek, hogy nem annyira egyszerű a népzene, az autentikus előadásmód. Persze ez rá nem vonatkozik, elég, ha elolvassuk, mit írnak róla a Zeneakadémia honlapján: „az ifjú népdalénekes-generáció egyik legtehetségesebb tagja”.
