Felhajtás, hajsza, felejtés

Ha az ember megtudja, hogy elkészült egy annak idején jelentős kritikai sikert aratott dél-koreai krimi-thriller harmadik újrája, hajlamos arra gondolni, hogy nem sikerülhetett rosszul, hiszen akkor is nézhető a végeredmény, ha az alkotók biztonsági játékot játszottak. Ehhez képest a francia Megállás nélkül helyenként megmosolyogtatóan ügyetlen, helyenként kissé kínos, összességében viszont meglepően semmilyen lett. 

Az a tény például, hogy a főszereplő átlépte a jót a rossztól elválasztó mezsgyét, remek alkalmat biztosítana néhány alapvető erkölcsi kérdés felvetésére, vagy épp a hadnagy jellemének (jellemfejlődésének?) bemutatására. 

Ehhez képest a készítők nemcsak azt mulasztották el, hogy viselt dolgai ellenére is rokonszenvessé tegyék a központi alakot, de azt is, hogy karakterét néhány vázlatos vonásnál többel ábrázolják. Így a néző sem pozitívan, sem negatívan nem tud viszonyulni hozzá – ahelyett, hogy aggódni kezdene érte vagy szurkolna neki, közömbös marad iránta. 

A hadnagyot életre keltő – eddig jórészt vígjátékokban szereplő – Franck Gastambide nem képes feledtetni e hiányosságokat: eszköztára mindössze két-három arckifejezésre korlátozódik, úgyhogy a néző megállapítja, hogy bizonyos beállításokban olyan, mintha Vin Diesel francia unokatesója volna, de nagyjából ez minden, amit elraktározhat róla. 

Ha pedig a történet felépítésére vagy az akciójelenetekre összpontosít, érheti néhány kellemetlen meglepetés. A forgatókönyvben gyakran bukkannak fel megmagyarázhatatlan, öncélú, logikátlan fordulatok, az első például a nyolcadik perc tájékán, úgyszólván a film legelején. 

A hadnagy – csomagtartójában az elütött férfi hullájával – belefut egy közúti ellenőrzésbe. Mivel a papírjai a zakójában vannak, azt pedig a holttest arcára borította – mivel fedjünk le egy véres tetemet, ha nem a felsőnkkel, hadd kerüljenek rá bűnjelek, nemde? –, nem tudja megmutatni a papírjait az intézkedő közegnek. Erre az felszólítja, hogy nyissa fel a csomagtartót, bele szeretne nézni. Thomas bejelenti, hogy nyomozó, hadd menjen tovább, majd mikor felszólítása hatástalan marad, verekedni kezd a csendőrökkel. 

És ők vajon hogyan reagálnak? Leszerelik az erőszakoskodót – akinek nincsenek meg a papírjai, nem tud épkézláb magyarázattal szolgálni, ráadásul törött fényszórójú, repedt szélvédőjű kocsit vezet –, és felnyittatják vele a csomagtartót? Vagy elnézést kérnek tőle, miután rájuk támadt, és minden további nélkül útjára engedik? Ez utóbbit teszik – igen, ebben a filmben ennyire észszerűen viselkednek a (mellék)szereplők.

Fotó: Netflix

Ami pedig az akciójeleneteket illeti: a bunyók meglehetősen darabosak és bátortalanok, mintha valamelyik mozgáspróba felvételeit látnánk, amin a színészek félnek valóban ütni, nehogy sérülést okozzanak a jelenetben szereplő kollégájuknak. Ráadásul rendre a gyengébb fizikumú, vékonyabb testalkatú, idősebb fickó kerekedik fölül, legyűrve a nála izmosabb, fiatalabb társát.

E fogyatékosságokat csak részben magyarázza, hogy a Megállás nélkül az eddig főleg operatőrként tevékenykedő Regis Blondeau első rendezése, így még nem lehet rutinja a cselekményvezetésben, a színészek irányításában vagy épp a forgatókönyv felépítésében (mert – társíróként – a szkriptet is jegyzi). 

Csakhogy ez a film egy 2014-es dél-koreai opusz – a nemzetközi forgalmazásban A Hard Day (Egy nehéz nap) címmel szereplő akció-krimi-thriller – francia remake-ja. És mert ezt megelőzően két másik feldolgozás is készült belőle (egy kínai, 2017-ben és egy Fülöp-szigeteki, 2021-ben), semmiképp sem lehet működésképtelen, gyenge darab. 

A francia változat készítőinek tulajdonképpen nem kellett volna mást tenniük, mint megtartani az eredetiből mindazt, ami működik és hat – ehelyett viszont sikerült egy jellegtelenné lúgozott, középszerűvé silányított tucattermékkel előállniuk.

A néző érzi, hogy a film első fele keserű humorú fekete komédia szeretett volna lenni, a második rész pedig kíméletlen macska-egér harcot bemutató thriller, amely a hatalmi manipuláció, a reménytelenség és a legsötétebb indulatok világába visz – de érzékeli a kitűzött és az elért cél között mutatkozó, helyenként nem elhanyagolható különbséget is.

Pedig előzményekből a francia filmtermésben sincs hiány. Az olyan mondatok, mint „A rendőrség egy nagy család” a testületi tagból lett forgatókönyvíró-rendező, Olivier Marchal alkotásait idézi, amikor pedig olyasmit hallunk az antagonista szájából, hogy „Az univerzum magasról tesz az erkölcsre”, nehéz nem arra gondolni, hogy Jean-Pierre Melville a maga filmjeiben milyen eszközökkel érzékeltette a morális árnyalatokat. 

A végeredmény tehát jóval összefogottabb, sötétebb, drámaibb, véresebb is lehetett volna – ehhez képest gyenge közepes film lett belőle. A tempójával nincsenek különösebb gondok, egy üres estén minden további nélkül meg lehet nézni. Aki nem a bevezetőben említett történettípusok vagy a fentebb nevesített rendezők munkáinak ismerője, kellemesen is szórakozhat rajta – aki viszont valamivel járatosabb a témában, könnyen a felejthető filmek közé sorolhatja. 

 (Megállás nélkül/Sans répit/Restless. Feliratos francia krimi-thriller. 95 perc. Rendezte: Regis Blondeau, 2022. Elérhető a Netflix kínálatában.)

Tekintsék meg a film angol nyelvű előzetesét:

 Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: Netflix)